Ez a 7. év, hogy összefoglalom magamnak milyen volt az évem.
Itt találod az előző éveket:
Minden évben ez az egyik kedvenc tartalom amit gyártok, simán 2-3 munkanap belemegy. Idén viszont annyira csinálnám már 2026-ot, hogy eldöntöttem, ami 1 nap alatt belefér, annyiről fog szólni ez a cikk.
És sikerült is, 9-kor nekiálltam megírni és 13:00-ra készen volt, magamat is megleptem! Délután már csak finomítottam és képeket kerestem, nézzük!
Tartalomjegyzék
Magánélet ilyen volt 2025-ben
Megszületett Hanna, a második gyermekünk

Nem akarom, hogy minden a szülőségről szóljon, dehát most az van, hogy minden erről szól. 🙂
Augusztus elején megszületett Hanna, a gyönyörű kislányunk. Szerencsére most minden sokkal könnyebben ment a szülés során, végignevettük és aztán Lili szépen “kitáncolta” Hannát (a szülésznő mondta ezt).
Nagyon tetszett Fancsikai Eszter posztja: szülőnek lenni nehéz, minden szépségével együtt is.
Most kettő 2 év alatti kisgyerekkel tényleg nehezebb lett minden. Most már nekem is minden programért el kell kéredzkedni, még sokkal nehezebb párkapcsolati időt találni és az altatások az esetek felében rémálomba fulladnak.
Este 18:30-kor elkezdjük a rutint és van, hogy 22:00-kor tudok kijönni Somától. Hogy utána mehessek még éjfélkor Hannát tologatni babakocsival, mert csak szabad levegőn hajlandó elaludni. 🙂
Nekem se élvezetes ez, és elképzelni sem tudom milyen lehet Lilinek ez a bezártság már 2 éve. Ő napközben sem tud elmenekülni dolgozni. Minden elismerésem az édesanyáké!
Viszont van jó rész is: az én szüleimtől 2025-ben már nagyon sok segítséget kaptunk és mindkettőnk testvérei is nagyon sokat segítenek, hálásak vagyunk.
A gyerekek pedig atomcukik!

Soma már 5-6 szavas mondatokban beszél, csomó mindent lehet vele csinálni, együtt duplózunk, imád bringázni (még télen 0 fokban is) és alváskor már össze lehet vele bújni!
Hannával az első 3-4 hónap nekem kevésbé szólt a szoros kapcsolódásról, már csak azért is, mert Somát intéztem főleg. De most már rám is reagál, sokszor együtt játszunk hárman és várom, hogy elkezdjen mászni.
Mészáros Ádám mondta, hogy minden évben visszakapsz valamit, ahogy nőnek a gyerekek. Ezzel a gondolattal zárom ezt a blokkot.
Új lakásba költöztünk
Mivel az új Csok+ csak vállalt gyerekre jár, ezért lépéskényszerbe kerültünk és “venni kellett” egy új lakást Hanna érkezése okán (különben 10m Ft-ot buksz).
Iszonyú szerencsénk volt: ugyanabban az utcában, szembe költöztünk egy 1,5x akkora lakásba – így az iroda maradni tudott és ugyanúgy sétatávolság (csak most már fel kell vennem egy kabátot télen).
Gergely Dóri – Belső Körös ügyfelem – segített a belsőépítészeti megoldásokban, mindent Ő koordinált az építkezés alatt. Így egyrészt élmény építkezni, másrészt iszonyú király lett a lakás.
A kedvencem az új étkezőasztalunk, amit a Pfiffer bútor gyárt: tömörfa és kinyitható. Semmihez sem foghatóan szép és műszakilag is zseniális, mert egy mozdulat kinyitni és magába csukódik vissza.

Új hobbi + havi összejövetelek barátokkal
Tavasz legelején meglátogattuk Bárdudvarnokon egy kedves ügyfelemet, akire nagyon felnézek. Egyszerűen tetszik a kisugárzása: több évtizednyi házasság, fél focicsapatnyi gyermek és mindezek után is jó a közelében lenni. 🙂
Ilyen ember akarok lenni én is. Amikor faggattuk őket a férjével az életükről, megtetszett egy gondolat: van egy igazi közösségük ott a faluban.
Barátaink nekünk is vannak külön-külön, de nagyon esetlegesen járunk össze. Nem igazi közösség. Szóval eldöntöttem, hogy leszek én a motor és elkezdtünk minden hónapban összehívni embereket hozzánk.
Nagyon jól sikerültek ezek, jövőre folytatni akarom.
Sokat segített az emberek összecsábításában az új hobbim is: vettem egy elektromos kemencét és pizzát sütök.
Frici (Belső Körös ügyfelem) inspirált, amikor a BK-soknak tartott egy pizzapartit nyáron.
Utána kezdtem én is, raktam ki róla képet is, amire ez volt az első komment: “És hol a pizza?”

Na jelentem, most már egészen pizzának néz ki a végeredmény. 😉 Szilveszterkor hóesésben sütöttünk pizzát, nagyon hangulatos volt!

Mindenki imádja a pizzákat, én pedig örülök, hogy van egy hobbim a fizikai világban.
Nagyon élvezem bizgerálni a tésztát, kimérni ékszermérleggel a 0,5gr élesztőt, tesztelni melyik szobában ér / kel meg jobban a különböző hőmérsékletekkel stb. Nagyon jó móka, igazándiból hasonló precizitást igényel a tészta, mint az online marketing.
Bringázás: kevesebb sikerült, mint szeretném
Még annak ellenére is, hogy vettem egy új ebike-ot. Kellett egy trekking is, mert a montira nem lehet normál gyerekülést feltenni.
Somával már tavasztól csapattuk az új bringával, évközben egy 80km-es mini Balaton-kör is összejött. Mindketten nagyon imádjuk, jó kis apa-fia program.
Év végén pedig megjött a Kids Ride Shotgun gyerekülés, ami a montira megy majd. Ez azért spéci, mert a gyerek a karjaid közt, a kormányt fogva ül. Sokkal intenzívebb neki az élmény és komolyabb terepre is lehet így menni.

Amint 10 fok fölé megy a hőmérséklet, egyből kipróbáljuk, várom. 🙂
Az év utolsó bringázása november első napjaiban elhozta életem első trail bringázását, az ausztriai Wexl Trails-en. A trail egy épített pálya, ami össze-vissza kanyarog. Van zöld, kék, piros pálya, az ügyességedhez mérten.
Oda és vissza voltam, nagyon imádtam! A nagy 2026-os célom az, hogy 3x eljussak ide bringázni jövőre. (Azért amikor ezt leírom, sírva röhög bennem a fekete humor, dehát ilyen az élet 2 kisgyerekkel.)

Utazások várandósan + 2 kisgyerekkel
Sokfelé jártunk a terhesség és Hanna születésével együtt is, szóval ilyenformán nem szorultunk be. De hogy volt-e értelme, azt nem tudom…
Síelés: direkt nagyszülőkkel mentünk, de nem igazán segítettek a gyerekekkel, szóval nem nagyon tudtunk együtt síelni és több volt a macera, mint az élmény.
Májusban Tátrába mentünk, ekkor Soma még nagyon érzékeny volt a napi rutinra. Ha nem aludt délben, az tönkre vágta az egész napot. Lili tökre ki volt, azt mondta jobb lett volna inkább otthon, mert ott legalább minden kéznél van.
Eljutottunk kettesben a Zotter csokigyárba, egy napos kalandként, az nagyon jó volt! Jó szívvel ajánlom, azóta sokszor ezt ajándékozom, annyira szuper program.

A tavaszi utazás annyira elvette a kedvünket, hogy nyáron nem is mentünk sehova, csak otthonról rohangáltunk le a Balatonra, meg voltunk Jászapátin egy napot, ott éltek a nagyszüleim.
Bringáztunk 1-2 jót Somával, meg akkor még egyedül is eljutottam, ez jó volt.

Aztán augusztusban megszületett Hanna és gondoltam, mekkora királyság lesz 2,5 hétig otthon lenni a családdal. Hát nem 😀 . Kevésszer voltam annyira rottyon, mint a 2,5 hét végére.
Alig vártam, hogy mehessek vissza dolgozni. Nem tudnék otthon maradós apuka lenni, egyszerűen nem megy nekem ez a monotonitás.
Még egyszer le a kalappal az édesanyák előtt! Aki nem látja be, hogy ez 7/24 munka, az vak.
Őszre viszont jött egy üde színfolt is: elugrottunk 4 napra Ausztriába, ami zseniálisan jól sikerült! Ekkora már Soma sem volt olyan érzékeny a rutinra, Hannát pedig még kenyérre lehet kenni (csak legyen hozzá cici).

Irtó jól éreztük magunkat és ebből az utazásból próbálunk erőt meríteni ahhoz, hogy próbálkozzunk máskor is.
Pénzügyi szabadság + ingatlanfelújítási móka
Szívügyemnek tartom vállalkozók közt, hogy mindig beszéljek a pénzügyi szabadságról.
Arról, hogy nem gazdagnak kell látszani, hanem vagyonosnak kell lenni. Mert ez az egy dolog, ami az igazi döntési szabadságot elhozza az életedbe.
Jó példa erre 2025: a szüleim a nagyszüleim családi házára építkeztek és máig ott élnek. Nemrég elment az utolsó nagyszülő is, ezért édesapám és a testvérei örököltek.
A testvérek pénzükhöz akarnak jutni, ezért el akarják adni a házat. Ez viszont nem olyan egyszerű: jogilag nincs a két szint kettéválasztva, az alsó fele eléggé le van lakva, szigeteletlen a ház, volt öröklési vita is és évtizedek szemetével hordták tele a nagyszülők az ingatlant.
Ha el kéne adni, akkor a szüleim 15-20m Ft-tal kevesebbet kapnának, mint amennyit valójában a fenti rész ér.
Ez azért probléma, mert csak messzebb, vidéken kapnának a maradék pénzből valamit és annak a komfortja sem lenne olyan, mint a mostani lakásuk.
Nekünk pedig elmondhatatlanul nagy érvágás lenne, ha nem 5 percre lennének az unokák miatt.
Ezért úgy döntöttem, hogy megveszem a ház alsó részét, felújítom, beszigetelem, szétválasztom jogilag és utána eladom majd.


Egyrészt öröm számomra, hogy megvan a lehetőségem segíteni a szüleimet ezzel. Másrészt ez jó üzleti lehetőség is, vonz az, hogy alkossak valami szépet és még profit is marad rajta reményeim szerint.
A következő évértékelőben beszámolok majd az eredményről.
Ha az elmúlt 12 évben nem fektetem be tudatosan az összes jövedelmem 60-70%-át, akkor nem lett volna szabadságom segíteni a szüleimnek.
Na az ehhez hasonló pillanatok miatt mondom, hogy ne gazdagnak akarj tűnni (autó, nyaralás, öltözködés stb. – ezek költségek, azaz kötöttségek), hanem legyen célod igazi vagyont építeni (ez lehetőséget, azaz igazi szabadságot teremt).
Mivel a 99%-unk sosem fogja eladni a vállalkozását, ezért a reális út az, ha a bizniszből kivett pénzt befekteted. Én ezt Szendrei Ádámtól tanultam meg évekkel ezelőtt, ajánlom a tananyagát.
Vagy most már akár Dr. Szilágyi-Németh Lilla ügyfelem tananyagát is ajánlhatnám a témában.
Ha egyetlen gondolatot ki kellene emelnem abból, amit én tanultam pénzügyekről: sose költs a jövedelmed 50%-ánál többet (és fektesd be a többit). Ezt csak 10 évig kell csinálni és “kész vagy”. Aztán felemelheted a költést 60-70%-ra is.
Már akkor is ezt csináltam, amikor csak 500e Ft-ot kerestem és sokan ekörül rontják el. Abból a pénzből már lehet utazni évente 1-2 helyre és pont el is ment minden megtakarításod, sosem tud beindulni a pozitív spirál.
Ha a fele még kevés, akkor vagy növelned kell az értékteremtő képességed (és ezáltal a jövedelmed is nőni fog) vagy érdemes újragondolni a költési szokásaidat.
Vállalkozóknál egyébként 90%-ban utóbbi a probléma és amíg nem változnak a költési szokások, addig semennyi pénz sem lesz elég. Ez keserű pirula tudom, de az életed végéig tartó szabadság és kényelem talán megérhet néhány tudatosabb évet is.
Munka ilyen volt 2025-ben
Ennyit dolgoztam 2025-ben
Évek óta akkurátusan mérem mennyi nettó időt töltök munkával. Ez több dolog miatt is hasznos:
- nekem egy tükör minden év végén + évek alatt trend is kirajzolódik, mint pont most, lásd később
- céges szinten az A osztályú munkatársakat motiválja, pozitív értelemben (nem fegyelmezés, nem ellenőrzés)
- ki tudod értékelni a céges projekteket, ha látod mennyi idő ment el rá
Ha nem méred az idődet, valójában fogalmad sincs mire megy el, sajnos ezt nem lehet érzésre megmondani.
Nézzük az eddigi és a jelenlegi év számait:
- 2020: 1662 munkaóra
- 2021: 1506 munkaóra
- 2022: 1530 munkaóra
- 2023: 1661 munkaóra
- 2024: 1436 munkaóra
- 2025: 1443 munkaóra
Szinte ugyanannyit dolgoztam, mint 2024-ben. Ezzel a számmal elégedett vagyok, most nincs itt több látnivaló.

Ez amúgy a gyerekek előnye: 16 óra után már igen ritka, hogy bármit is csinálok. Ha esetleg bárki tartana attól, hogy a családalapítás elveszi az időt a biznisztől, akkor igaza van. 🙂
Csak éppen ez egy jó dolog: már 2 évet visszanézve azt tudom mondani, minden fontos dologra jutott idő. Sosem éreztem azt, hogy érdemi hátrányt szenvedne a biznisz, pedig féltem ettől.
Így sikerült 2025 üzletileg és ezt jósolom 2026-ra a magyar gazdaságban
Tavaly írtam róla, hogy a 2023-as rekord évünkhöz képest jelentősen visszaesett a profitunk 2024-re. Ez akkoriban főleg saját egyéni, hibás döntéseim eredménye volt.
2025-re nőtt a profitunk, ami jó hír, de azért még nem értük el a rekordévet. Ez egyszerre – egészséges mértékben – frusztrál és motivál is.
Összességében hálás vagyok, hogy nőtt a profitunk, mert az ügyfeleim alapján azt látom, hogy nehéz év volt 2025:
- az ügyfeleim egyharmadának csökkent a profitja reál értéken
- maximum a fele tudott stagnálni (inflációval korrigáltan)
- és 15-20% volt az, aki infláció felett növelte a profitját
A leghaladóbb ügyfeleim közt 4-en voltak idén, akik féltérdre kényszerültek és 30-60 napon belülre kerültek a fizetésképtelenségtől. Szerencsére majd mind felálltak már ebből, de azért ilyen az elmúlt években nem volt.
Aki növekedett is, az sokszor azért, mert még nem volt érett a biznisze. Tehát alapból növekedési pályán volt és még közel sem érte el a piac méretének a határait.
Aki komoly innováció (üzleti modell vagy marketing változtatás) nélkül növekedni tudott 25-ben, az ritka volt, mint a fehér holló.
A külföldi mentoraimnál is azt látom, hogy a racionalizálás éve volt 2025:
- Ryan Deiss abbahagyta az M3 marketing mastermindját és gyakorlatilag bezárta a Digital Marketert, hogy csak a Scalable nevű, cégfejlesztést tanító bizniszére fókuszáljon
- Russell Brunson az utolsó Funnel Hacking LIVE-ot tartotta meg és új funnelek után kellett nézzen, egyre szorongató szoftver piaci verseny közepette (szinte majd mindenki bezárta a nagylétszámú rendezvényeit egyébként)
- Jon Penberthy a csapatának majdnem felét kellett elküldje a high ticket iparág és az európai gazdaság gyengélkedése okán (na meg őszintén bevallotta, néhány saját döntése is hozzájárult)
És akkor mi várható 2026-ra a magyar gazdaságban?
Ez csak egy vélemény, nem vagyok közgazdász. És óhatatlanul csak a magyar kisvállalkozásokra látok rá, így olvasd e sorokat.
Szerintem csak nehezebb lesz ennél.
Szerintem baromira közeleg a tél az EU-ban is, USA-ban is, keleten is.
Ami most van Magyarországon, az még nem válság.
Választási évben vagyunk, ahol bárki is győz, nem lesz mi megmentse gazdaságilag. Az egész európai gazdaság nullás, nem várható gyors változás.
Közben az ország kiürült: az ekereskedelem profitja majdnem eltűnt, az építőipar csökkent, az elmúlt évek tartalékait élik fel a cégek árukészletből vagy amortizációs fejlesztések eltolásával.
És ez van megfejelve az irreális bérnövekedéssel, ami mögött nincs gazdasági teljesítmény (tehát a cégek finanszírozzák tartalékból / tulajdonosi profitból).
Több helyen is hallottam, hogy a fenntartható bérnövekedés a GDP növekedéshez képest 2-4%-kal lehet több. Magyarországon legutoljára 2017-ben volt 4% különbség a kettő közt. Azóta 10%–kal gyorsabban nőnek a bérek, mint a gazdaság, minden évben.

Kívánom, hogy ne legyen igazam és minden rózsaszín felhőben folytatódjon.
Ha esetleg szeretnél felkészülni a szűkebb esztendőkre, akkor most még saját döntésed okán sokkal könnyebben megteheted.
Később fájdalmasabb lesz. 2025-ben láttam néhány kereskedelmi, építőipari vagy szolgáltató cégnél milyen az, amikor az utolsó 30 napnyi cashflow-ban jársz és hidd el, sokkal jobb előre felkészülni, mint válságot menedzselni.
Ehhez idén készítettem egy tananyagot a Belső Körös, leghaladóbb ügyfeleimnek és most szeretném ezt nyilvánosan is elérhetővé tenni, mert hiszem hogy segíthet: https://www.youtube.com/watch?v=JcVlHtmyV_k
Csak menj végig ezeken a lépéseken és akárhogy is alakul a magyar gazdaság, meg fogod köszönni magadnak! (Ráadásul ha már van 100-200 milliós forgalmad, azonnal kereshetsz 10-20 millió forintot racionalizálások segítségével, amikről tanítok a videóban.)
Telefonos értékesítés: napi sikerokozó tevékenység – az idei legjobb cégfejlesztésünk
Amikor szedtem össze a legnagyobb dolgokat idénről, beugrott a telefonos értékesítési rendszerünk fejlődése.
Tavasszal volt 1-2 rosszabb hónapunk, amikor beültem és visszahallgattam hívásokat. Nagyon eltértek a scripttől a kollégák (kiderült, hogy nem értik), ráadásul nem is azt a tevékenységet csinálták, amit kellett volna.
Ezért újraírtuk szórul-szóra a scripteket sokkal bővebb magyarázatokkal és bevezettünk egy napi sikerokozó tevékenységet. Ez újra zölddé változtatta a statokat és nagyon örültem neki.

De talán a lényeg az, hogy átéreztem, milyen az, amikor egy terület szinte készen van. Ki van számolva a megtérülés, minden kollégának megvan a napi sikerokozó tevékenysége, mennek a heti riportok, majdnem nélkülem veszünk fel egy új értékesítőt és gördül a dolog nélkülem (=egy jó sales koordinátor segítségével).
Cégvezetőként ez baromi jó érzés és ugyanezt szeretném a többi céges területtel is elérni.
Lassan vegyél fel, gyorsan rúgj ki – tényleg igaz
Idén volt egy nagyon erős 4-es (5-ös skálán) teljesítményt nyújtó kollégám, akivel szerettem volna a következő szintre léptetni a közös munkát.
Tavasztól kezdve egészen nyár végéig erőltettem a dolgot, sok pénzt és időt rászánva a fejlesztési folyamatra, de csak nem sikerült. Mire meghoztam a döntést, a legszerencsétlenebb időszaka volt az évnek ősszel és az egész csapatot jó nehéz helyzetbe hoztam.
Nagy tanulság, hogy szuper lassan vegyél fel és sokkal gyorsabban küldj el valakit. Ezzel jársz a legjobban cégvezetőként, mert minden kockázatot Te futsz!
Na de mit jelent a lassan vegyél fel? Csakhogy legyen viszonyítási alapod. Nálunk most ez a felvételi folyamat:
- szuper részletes álláshirdetés (weboldalon, marketinges szemlélettel, mint egy landing)
- előszűrő kérdések
- próbafeladat
- telefonos interjú, sokszor 2 körben
- csoportos interjú
- PXT személyiségteszt
- személyes interjú (itt lépek be én először)
- nagyon részletes onboarding első pár hét
Ha minden flottul megy, akkor 30 nap, mire valaki végigmegy mindenen, ideális csillagállás esetén. De ilyen sosincs, mivel hétvégék, nyaralások, külföldi utazásaim vannak. Inkább 45-60 nap vagy több.
Ekkor néha az elutasított jelöltek beszólnak és mi is elbizonytalanodunk, meg belereménykedjük magunkat közepes jelöltekbe 2-3 hónap keresés után…
De álljon itt magamnak is megerősítésképpen: a legjobb kollégáink jöttek idén 60-90 napos átfutási idővel!
És idén sorra hallottam, hogy mindenhol ez a trend: mivel bővül az álláskeresői piac (még egy jel, hogy közeleg a tél), most megtehetjük és meg is érdemes tenni az alapos kiválasztást.
Álljon itt Cole Gordon zseniális mondása, amit az áprilisi AdCon konferencián tanultam tőle:
Azért tűröd el a szuboptimális teljesítményt, mert nem toborzol folyamatosan.
Hoppá, mekkora igazság! És nem mondom, hogy folyton toboroznod kell, de építsd fel a magabiztosságodat egy nagyon profi toborzási-kiválasztási rendszerrel, mert akkor mindig jobb kolléga fog jönni.
És így nem kell eltűrnöd az alulteljesítőket.
Végre elkészült a pénzügyi tisztánlátást adó rendszerünk + cégbezárási egyenleg fel lett töltve
Pár évvel ezelőtt az egyik szintugrásnál megjelent a céges számlán sok tízmillió forint. Gyakorlatilag azóta fogalmam sem volt, hogy mekkora is a profitunk, mennyit vehetek ki pontosan.
Kézzel matattam egy excelben, hogy mennyi pénz jött be, mennyi fog várhatóan kimenni év végéig és akkor ezeknek az egyenlege megmutatta mennyi a “szabad” pénz a cégben.
Azt lehet kivenni. Na ezt csak én tudtam üzemeltetni és ez baromira bosszantott.
Szóval idén kifejlesztette a csapatom és néhány alvállalkozó azt a megoldást, amivel havi rendszerességgel tűpontosan látjuk hogyan állunk és én már csak pár percre kellek hozzá. (Lehetne gyakrabban is nézni, de arra nincs igény.)
Ez nagy fejlesztés, ráadásul elég sok pénzt félre is raktunk idén “cégbezárásra”. Ez azt jelenti, hogy ha velem bármi történik, akkor a cég tökéletes végelszámolásához és a kollégák x napi bérköltségéhez van tartalék.
Ha már beszéltem a közelgő télről: az én cégemben 8 számjegyű (és nem 1-2-vel kezdődő) összeg egy ilyen végső bezárása a cégnek. Még a legsikeresebb ügyfeleim 90%-ánál sincs félrerakva ennyi pénz a cégben.
Amikor a céged bezárására készülsz anyagilag, akkor ilyesmi tételekkel kell számolnod a teljesség igénye nélkül:
- végelszámoláshoz kapcsolódó jogi és könyvelői költségek + befizetendő adók (pl. a KIVA-s éveid alatti eredményedet vagy el kell költened vagy be kell fizetned utána TAO-t) – ez jellemzően önmagában 10m Ft feletti összeg egy több százmilliós forgalmú cégnél több évre visszamenőleg
- kollégáid 30-60 napnyi bérköltsége – mert ők kellenek még a bezáráshoz + ugye szerződéses kötelezettséged is van feléjük (ez is sok-sok millió, gyakran 8 számjegy)
- ügyfelektől negyedéves/féléves/éves szolgáltatásokért előre beszedett összegek visszafizetése (ez is tízmilliós számjegyű összeg jellemzően és aktuális nyilvántartás kell hozzá)
- következő 1-2 hónapra minden szoftver, alvállalkozó korrekt kifizetése (ez is milliós tétel)
- mindenféle apróságok (közüzemi számlák, szoftverek, nem várt illetékek stb. – amik szintén pár millióra összeadódnak)
Ha ezt egyszer kiszámolod, kijön, hogy legalább 20-30m Ft-nak kéne lennie a céged bankszámláján, amihez SOHA nem szabad hozzányúlnod, mert nem a tied.
Ha nincs ott ez a pénz, akkor csődben vagy, csak az ügyfeleid előre finanszírozása miatt nem tudsz róla. (És ha bármi történik, akkor a magánvagyonodból kell majd visszatenni – ha veled történik valami, akkor a szeretteid kapják meg ezt a feladatot.)
Foglalkozz ezzel egy picit most, mert ahogy mondtam, közeleg a tél és később sokkal jobban fog fájni. Elég ha csak megcsinálod a bezárási egyenleget és tisztán látsz, hogy hova kéne eljutni.
Aztán mint minden, ez is szépen lassan csepegtetve össze jön majd, hidd el! Nekünk sem pár hónap alatt lett kész, hanem 2-3 éve rakosgatom félre és most lett “kész”.
Vegyes, de nagy örömök
A teljesség igénye nélkül néhány fénypontja az idei évnek:
- februárban eljutottam Domival az USA-ba, az utolsó Funnel Hacking LIVE-ra (ez a testvéri utazás miatt is bakancslistás volt)

- áprilisban kimentünk egy angol online marketinges konferenciára, jó volt végre EU-n belül
- apropó, Jon Penberthy angol mastermindjába is járok, az is hasznos

- újraindult az UVF Mastermind, az egyik kedvenc programom 🙂
- decemberben a Belső Körösök közel 100%-a megújította a programot, 2 fő kivételével – ennek nagyon örültem!
- a céges rendszereink sok helyen finomodtak, még jobbak a folyamataink és a csapatunk is
- nagyon hálás vagyok a teljes csapatomnak: mindenki igazi A-osztályú kolléga és így nagyon nagy öröm a munka

Tervek 2026-ra
Mesterséges intelligencia – saját magamnak, csapatnak és ügyfeleknek is
Őszintén hiszem, hogy ritka az a pillanat egy ember életében, amikor egy technológiai forradalom hajnalán találja magát.
Az meg még ritkább, hogy nem kell semmi tőke a profitáláshoz. (Gondolj bele mennyivel kényelmesebb és megvalósíthatóbb YouTube videókat nézni AI-ról, mint vasutat építeni volt a vadnyugaton…)
Idén sokat foglalkoztunk AI-val:
- minden egyes nap használom
- tartottam egy egész napos képzést is ügyfeleknek és sok-sok kisebbet
- saját csapatomat is próbáltam inspirálni
Viszont még úgy “igazán” nem képeztem a csapatomat. Pontosabban nem vártam el tőlük outputot, visszaméréssel együtt.
Nemrég ránéztem a céges Gemini fiókok használati statisztikájára és lesokkolt… Van aki be sem lépett még, pedig elvileg végignézte az egész napos tréninget. 🙂
Ez 2026-ban meg fog változni, mert akinek nincs AI first csapata, ez le fog maradni. És aki nem használja az AI-t minden egyes nap, annak a helyére jó eséllyel érkezni fog valaki, aki felkészültebb és hatékonyabb – ez a mai realitás.
Az egyik fejlesztésünk amit éppen Domi “főz”: minden telefonhívást leiratozunk és kielemez az AI a scriptünk alapján. Másodpercre pontos hivatkozással, javaslatokkal, hogy mit kellett volna mondani és nap végén minden hívásról van egy összefoglaló táblázat.
Ezzel konkrétan ki lehet váltani egy főállású sales menedzser munkáját (=ami nem azt jelenti, hogy Ő nem fog kelleni, csak sokkal nagyobb értéket tud teremteni máshol).
Sok más ötlet van még a fejemben, csak lenne időm mindet megcsinálni… Most a csapatom képzése lesz a fókuszban, mert nekem csak 24 órám van bármit is csinálok és így tulajdonképpen Őket kell tanítanom, mert csak úgy tudunk érdemben előrelépni.
Ha csak Te értesz jól az AI-hoz, az nem lesz elég.
Tartalommarketing 1000% + stúdió fejlesztés
Tavaly év végén eldöntöttem, hogy beleállok a tartalommarketingbe.
Segítségemre lesz ebben egy magyar szakértő is (nem akarom még lelőni ki, mert nem véglegesek a feltételek, de örömmel mesélek majd róla, amint publikus) és egy külföldi tananyag is.
Ez nekem nem annyira kényelmes és nem is mindig élvezetes. Viszont most már úgy érzem, egész jó a marketingünk és a sales-ünk is, szóval lehet ez a következő fejlesztési terület.
Nem akarok még elhamarkodottan konkrét számokkal dobálózni, de szeretnék legalább 20-30 db YouTube videót, abból meg töménytelen mikro tartalmat.
Ehhez hamarosan ki is fogunk írni egy tartalommarketing menedzser pozíciót, akinek csak ez lesz a dolga. Szuper szorosan, direktben velem fog dolgozni ez az illető, várom a közös munkát!
Érdekes teszt lesz ez, mert aki külföldön vagy akár Mo-n előrébb tart, mint mi, annak ez az előnye.
És egy kis fun: még 2025 év végén berendeltem egy rakás új kütyüt a stúdióba. Készen fog állni két (vagy több) szereplős podcastre, sokkal profibb lett a hangminőség, kicsit szebbek az optikák és több lett a fény is.

Ezt a fejlesztgetést csak úgy élvezem, nem is számolom mibe kerül (mert az árát nem lehetne megracionalizálni sehogy sem, csak a végtelen játék szemlélettel, lásd később… 😀 ).
Notion-ös átállás – letisztultabb céges működési kézikönyvet akarok
Az elmúlt években nagyon ügyesek voltunk folyamatleírásokban (G Drive-on) és projektmenedzsmentben (Mondayben) is, viszont most elértünk egy komplexitás plafont.
Drive-on szanaszét vannak a folyamatleírások és csak az emlékszik rá, aki gyártotta. Van amiből több is van, van ami már rég nem aktuális és minden egyes kolléga váltásnál kicsit össze-visszább lesz.
Persze a legfontosabb 5-10 folyamatleírásunk rendben van, de ennél tovább nincs kontroll a dolgokon.
Szabó Szilárd, Belső Körös ügyfelem a decemberi BK-n tartott egy fenomenális előadást, amiben bemutatta hogyan építette fel a Notion-ös működési kézikönyvet a cégéhez.
MINDEN egyetlen helyen, a Notion-ben van: folyamatleírások és projektmenedzsment is.
Mindez pedig egyetlen működési kézikönyvből érhető el, ami friss, valós idejű, mobilról is elérhető, felhőalapú, modern megoldás. És sokszor ideálisabb folyamatleírásokra, mint a Drive, mert vannak ismétlődő blokkok, amiket ha egy helyen átírsz, máshol is frissül.
Zseni. Na ugyanezt szeretném nyárig bevezetni a cégben, Orsi kollégám segítségével. 🙂 (És tök nagy öröm, hogy már lesz erre ideje Orsinak, mert év végén sikeresen betanította Klaut, aki felszabadítja az idejét, üdv a fedélzeten Klau!)
Ingatlanfelújítós mellékszál – eldől, hogy lesz-e belőle folyamatos móka
Örömmel várom ezt a projektet, mert ha minden jól megy, nyárra készen lesz a felújítás. Figyelni fogom majd magamat közben, hogy élvezem-e. Mérem a vele töltött időt is. Az excel pedig megmondja az üzleti eredményességet.
Ha minden kerek lesz, akkor lehet, hogy csinálok még ilyet, mert egész jó szakember gárda jött össze az elmúlt évek lakásvásárlásai / építkezései / felújításai kapcsán és ez megadja a magabiztosságot ehhez.
Gyakorolni a végtelen játék mindset-et és játékként élvezni a vállalkozásom
A gyerekek érkezése megtanított egy kicsit lelassulni, ezért azóta könnyebben megy a mindennapjaim élvezete. De azért néha még így is be tud rántani az összehasonlítás, a türelmetlenség.
Ezért kifejezetten gyakorolni akarom a “végtelen játék” gondolkodásmódot.
Ez röviden azt jelenti, hogy mindig arra törekszem, hogy élvezzem az utat. Mert itt vagyok már 13 éve és még itt is leszek legalább ennyi ideig.
Ha azt nézem mi ebben a játék, mit tudok élvezni, akkor könnyebb az eredményektől függetlenül megélni az örömöt.
Például a házfelújítósdi sem feltétlen logikus… A teljesen logikus az lett volna, ha kipótolom azt a 15-20 milliót a szüleimnek és vesznek valami készet maguknak. Sokkal kevesebb macera lenne, de most a játékot választottam és kíváncsi leszek majd az eredményre.
2026-ban kifejezetten keresni fogom a játékot a bizniszben. Ehhez egyébként sokat adott a Halj meg nullával című könyv is, tetszett és ajánlom.

Magánélet 2026 – ezek a terveim és álmaim
Többet szeretnék bringázni. Erre most minden esélyem megvan, mert:
- van két ebike és tavasztól Hannát is be lehet ültetni, tehát négyesben is mehetünk (ez teljesen új ajtót nyit ki)
- jön egy új gyerekülés, ami a montira való és Soma 2 éves korától tudunk erdőben csapatni együtt
- be van tervezve a 3 Wexl Trails túra
- és van egy álmom is: egy olasz ebike túra, akár Somával együtt már… de ez még csak álmodozás, nem tudom teljesül-e (függ Lilitől és Hannától, meg hogy Somával hogy sikerül a Balatonkörbe)
Nyár elején Somával körbe akarom bringázni a Balatont, de csak élmény módjára. Tekerünk, megállunk fürdeni, fagyizni, játszani. 🙂
Folytatni akarom a közösségépítést + pizzasütést: ki is fogom tűzni a dátumokat a naptárunkba még most a hétvégén és meghívom a barátokat.
Szintén inkább álom, mint terv: Lilivel karácsony előtt meglátogatni Londont. Gyönyörű ilyenkor az ottani hangulat és szeretném vele átélni. Nem esélytelen jövőre, mert Soma már tud nagyszülőknél aludni, de Hannának még jönnie kell velünk és kérdés lesz, hogy így lesz-e értelme 1-2 éjszakára kirepülni.
Idén elolvastam a “Halj meg nullával” című könyvet és nagyon tetszett. Kedvem támadt a teljes “nagy családommal” kiutazni az USA-ba 2 hétre. Ennek lesz először tesztje 1 hét közösen Ausztria nyáron. Aztán 2027-ben már kellően nagyok lesznek a gyerekek repüléshez, arra készülünk lélekben.
Tudom, ez messze van még, de örömmel tölt el rágondolni és nem csak a bizniszben, hanem a magánéletben is a játékot fogom választani jövőre.
Köszönöm, hogy elolvastad az évértékelőmet és ha van bármi kérdésed, visszajelzésed, akkor nyugodtan írd meg hozzászólásban akár ide a bejegyzés alá, akár a Facebook oldalamon az évértékelő poszt alá.
Eredményes és játékban gazdag 2026-ot kívánok nektek!

