Hogyan ápold a kapcsolatot a vevőiddel az ünnepek előtt és alatt?

karácsony
A karácsonyi időszak nem csak a kampányok miatt lehet fontos a számodra: egy-két apró kedvességgel az ügyfeleidnek is megköszönheted az egész éves támogatásukat. De mégis hogyan tűnj ki a 80. "Boldog karácsonyt!" tárgyú e-mail közül?
Olvasási idő: 9 perc

Összegyűjtöttünk neked néhány nem átlagos (és nem drága) ötletet, amivel kiemelkedhetsz a versenytársak szokásos kommunikációja közül.

Tippek az unalmas karácsonyi posztok helyett

Habár az év utolsó hónapja sok vállalkozásnak elég zsúfolt, ráadásul a karácsony miatti kampányzajban nehéz kitűnni, mégis néhány személyesebb ötlettel még így is sok embert elérhetsz.

Természetesen kiemelném, hogy akiknél a december az egyik legforgalmasabb hónap, nehezen fognak tudni időt szakítani kreatívabb vagy személyesebb tartalmakra, és ez teljesen érthető.

Elsősorban azokkal a feladatokkal foglalkozz, amik (újra)vásárlást hoznak, viszont miután lecseng a kampányod, adj egy kis időt arra, hogy ápold a követőiddel és a meglévő ügyfeleiddel a kapcsolatot.

Ezért két részre bontottuk a tippeket: az első részben összegyűjtöttük a kis munkát, kevés időt igénylő poszt- és cikkötleteket, a másik részben pedig a kreatívabb, ámbár hosszabb előkészületeket igénylő ötleteket.

Gyorsan megvalósítható posztötletek

1. TOP kommentek

Összegyűjtheted a legjobb kommenteket, véleményeket, amire igazán büszke vagy.

Ha ezt választod, akkor nem kell új szövegen törnöd a fejed: egyszerűen összegyűjtöd a legjobb véleményeket, és megköszönöd az ügyfeleidnek a támogatást.

TIPP: ha egy olyan felületen kapsz pozitív visszajelzést, amit az ügyfeleid nem láthatnak (például e-mailen), akkor mentsd le egy külön mappába, így pár perc alatt vissza tudod keresni, ha ilyen posztot szeretnél gyártani

2. Az év legjobb pillanatai

Voltál egy konferencián, vagy tartottál egy webinárt, esetleg elkészítettél egy e-bookot? Gyűjtsd össze, és oszd meg az ügyfeleiddel!

Külön pozitívum, hogy ha vannak már elkészített posztjaid ezekről az eseményekről, akkor elég kiollóznod belőle a szöveget és a képeket.

3. TOP blogcikkek

Kikeresheted a kedvenc blogcikkeidet vagy a legtöbb lájkot, megosztást kapó posztjaidat. Megoszthatod úgy, hogy mindegyikhez írsz egy-két mondat összegzést, vagy csak a címüket jeleníted meg.

4. Kérdések

Szintén nem hosszú idő kicsit megmozgatni a kedvelőket egy-két kérdéssel.

Kérdezhetsz az ünnepről, az ügyfeleidet érdeklő témákról, és az sem baj, ha olyan kérdést teszel fel, ami kicsit megkavarja az állóvizet.

Szavaztathatsz is, amit szintén pár percedbe kerül létrehozni, ha megvan az ötlet.

Kreatívabb posztötletek

1. Magasztos cél

Megemlíthetsz egy nagyobb, magasztosabb célt, amivel azonosulni tudsz.

Például ha állateledel kereskedésed van, akkor mesélhetsz az örökbefogadásról, az első örökbefogadott kutyádról. Elmondhatod, mennyire fontosnak tartod a menhelyek támogatását, és mik az előnyei, ha menhelyi kisállatot fogad örökbe az ember.

Vagy meséld el, hogy úgy döntöttél, a decemberi kampányod során befolyt összeg 10%-ával támogatod valamelyik kórház gyerekosztályát, hogy ők is kaphassanak ajándékot, vagy teszel valamit a földünk egészségéért.

2. Karácsony a te szemszögedből

Mesélhetsz arról, neked mit jelent a karácsony, és megkérheted az olvasókat, hogy ők is osszanak meg egy-két kellemes pillanatot a múltból.

3. Érdekes tények

Érdekességeket hozhatsz az ünnepi időszakról. A legjobb, ha valahogy összeköthető a bizniszeddel.

Például ha ajándék webshopod van, akkor írhatsz a Mikulás legendájáról, az ajándékok jelentéséről, vagy arról, hogy az elmúlt évszázadokban mivel köszöntötték egymást karácsonykor a családtagok.

4. Hasznos információk a termékedről

Érdekes, hasznos információt is hozhatsz a szolgáltatásodról/termékedről. Például, ha kozmetikumokat árulsz, akkor adhatsz tippeket, hogyan lehet megvédeni a hidegtől a bőrünket, vagy milyen olajok segítenek a kipirosodás ellen.

5. Ügyfelek vágyai/ félelmei

Ha tudod, hogy az ügyfeleidet mi bosszantja ezekben az időkben, ajánlj nekik azokra megoldást.

Például szemüvegkereskedőként posztolhatsz arról, hogy milyen bosszantó, amikor a meleg helyiségekbe belépve bepárásodik a szemüvege, és készíthetsz nekik egy checklistát vagy útmutatót, aminek segítségével el tudják kerülni a bosszantó helyzeteket.

A fent említett tippeket, checklistákat, videókat a téli/ karácsonyi kampányodban is megjelenítheted.

Vagy ha egy ruhaszalonod van, akkor ajánlhatsz karácsonyra és szilveszterre ruha kollekciókat. Külön megemlíthetsz olyan ruhákat, amik a fázósabb típusúaknak ajánlottak, vagy összegyűjthetsz nadrágos outfiteket azoknak, akik nem szívesen viselnek szoknyát.

6. Pályázatok

Ha épp nem kampányidőszak van nálad, és belefér az idődbe, akkor a közösséget is megmozgathatod egy játékkal, mint például egy rajzpályázattal, vagy egy fényképpályázattal.

+1. És persze ne felejtsd el kommunikálni a nyitvatartást egy olyan felületen, ami mindig látható (például a borítóképeden, vagy a főoldaladon). Így sok adminisztratív plusz munkától kíméled meg magad.

Ezeket a tippeket nem csak karácsony előtt használhatod fel: a két ünnep között se hanyagold a kommunikációt, és már előre készíts be pár érdekes, hasznos posztot, hogy akkor már ne kelljen újabb bejegyzéseken törnöd a fejed.

Hogyan kívánj boldog karácsonyt?

Biztos te is ezer “Boldog karácsonyt!” e-mailt kapsz különböző cégektől. Hogyan tudsz mégis kitűnni?

Először is, a leggyakoribb posztok vagy e-mailek így néznek ki:

Tárgy vagy szöveg: Boldog karácsonyt kívánunk! XX Kft.

Ismerős?

Sablon kép:

Félre ne értsd, ez mind nagyon kedves gesztus a cégektől, és értékelem is. Már ha elolvasom. Ugyanis a fentebbi e-mail összeválogatásomnál egy dolgot biztos észrevettél: egyiket sem nyitottam meg, pedig már 1-2 éve porosodnak a fiókomban.

És nem azért, mert nem értékesek, vagy nincsenek benne jó tartalmak, hanem mert mindegyik ugyanolyan.

Ezért ha e-mailt küldesz ki, én arra biztatlak, hogy hagyd ki a “boldog” és a “karácsony” szavakat a tárgyadból, és egy olyan szöveget válassz, ami:

  • a levél tartalmát tükrözi vissza
  • nem kijelentő mondat, inkább kérdést fogalmazz meg
  • ha van a leveledben ajándék, vagy bármilyen plusz anyag, azt tüntesd fel így: [AJÁNDÉK VIDEÓ]

Az így elkészült tartalmat ne csak e-mailen küldd ki, hanem publikáld a Facebookon és az Instán is! Minél személyesebb lesz, annál több érzelmet tudsz kiváltani az emberekből, ezért felejtsd el a stock fotókat!

Helyette:

Készíts videót!

Ne elégedj meg egy sablonos üzenettel! Készíts egy videót, amiben elmesélsz egy történetet, vagy megmutatod, hol tartasz a fa díszítésben, az étel elkészítésében.

Az ilyen “csak gyorsan megmutatok valamit, bonyolult előkészületek nélkül” – videóknak az előnye, hogy nem kell hozzá profi felszerelés, belőtt haj, ünnepi ruha. Szóval kapcsold be a selfie módot, és már mehet is a felvétel!

Küldj egy személyes képet

Mutasd meg te is a fát, amit a családdal díszítettetek, vagy készítsenek rólad egy képet, ahogy a dekorációval küzdesz. Ha engedi a vállalkozásod hangvétele, nyugodtan készíts játékosabb, viccesebb képet, akár a tavalyi megégett pulykáról.

Akár egy sztorit is kerekíthetsz a kép köré vagy egy tanulságos történetet, amiben magára tud ismerni az olvasó, ezáltal könnyebben osztja meg az ismerősei között.

Kérheted tőlük, hogy küldjenek ők is képet a készülődésről, vagy egy-két félresikerült csomagolásról, ételről.

Például ha klímaszerelő vagy, beöltöztetheted a klímádat a Mikulásnak.Ha dekoros vagy, gyorsított felvételben bemutathatod, hogy lehet csomagolópapírból csodás fődíszt készíteni.

Ha számítógépes üzleted van, lefotózhatod, hogy néz ki egy igazi Star Wars karácsonyfa.

Forrás: Pinterest

Küldj egy értékes e-mailt az ügyfeleidnek!

Ahogy fentebb említettük, próbálj meg valahogy kitűnni az ezer szokásos e-mail közül!

Mi például karácsonyi üdvözlet helyett januárban kiküldtük az évértékelő cikkünket (lentebb mesélek majd bővebben róla), ami az elért eredményekre és a jövőre fókuszál.

A személyes konzultációs ügyfeleknek pedig egyesével küldtünk ki fizikai, postai levelet (lehet “old-school”-nak nevezni, de szerintünk ez inkább egy plusz figyelmesség:

Ennek a levélnek a “tanítós részét” a Facebook oldalunkon pedig megosztottuk:

Hívd fel a legnagyobb ügyfeleidet!

Köszönd meg a legnagyobb ügyfeleidnek és a legfontosabb üzleti partnereidnek a közös munkát, és emelj ki pár pillanatot, amit együtt oldottatok meg, vagy ami emlékezetes maradt a számodra.

Ha úgy gondolod, hogy ezt senki sem értékeli, itt az élő példa: Zsoltot minden évben felhívja a nyomda személyesen, és ez a személyes figyelem is nagyban hozzátett ahhoz, hogy az új könyv kapcsán őket választotta újra, pedig egyszerűbb lett volna a tördelést végző céggel intéztetni mindent egyben.

Küldj nekik személyesebb ajándékot!

Személyes ajándékot is küldhetsz a legjobb ügyfeleidnek, de szokásos meglepetések helyett kreatívabb ajándékokat ajánlok, két dolog miatt is:

  • sokkal különlegesebbnek fogja érezni a többi rapid ajándék között
  • ha elmeséled hozzá a személyes sztoridat, jobban fog emlékezni rá és rád is

Például különleges ajándék lehet egy könyv, ami rád nagy hatással volt, vagy egy karácsonyfadísz, ami illik a vállalkozásodhoz (például állatkereskedésnél macska és kutyaalakú dísz a logóddal).

Jó ötlet egy kiegészítő termék (például ha fogyasztó kezelésekre jár hozzád az ügyfeled, akkor egy havi méregtelenítő kapszula, ami segít a karácsonyi “zaba” után helyrerázódni).

Vagy edzőként akár egy “Karácsonyi csekklistával” is meglepheted a vevőidet, ami 10 pontban elmagyarázza, hogyan tudják elkerülni a plusz kilók felszedését úgy, hogy nem kell lemondaniuk a kuglófról sem.

A jelenlegi helyzetben küldhetsz logózott, kedves vagy vicces szövegű maszkot is.

Minden ajándék mellé fontos csatolni egy levelet, amiben elmagyarázod, hogy miért pont ezt a meglepetést választottad. Minél személyesebb az indok, annál jobb.

Milyen tartalmat küldhetsz még az érdeklődőidnek?

Évértékelő cikk

A két ünnep között neked is lesz egy kis időd arra, hogy visszapillants az elmúlt 12 hónapra, és értékeld az eredményeket.

Tudom, hogy most sok vállalkozó sínylette meg a korlátozásokat, és nem csoda, ha kicsit így érezted a 2020-as évet:

De még akkor is érdemes készítened egy évértékelőt, ha a mostani vírushelyzetben egy időre le kellett állítanod a vállalkozásod, hiszen rengeteget tanulhatsz ebből a helyzetből is, amit később felhasználhatsz.

Nézd meg és hasonlítsd össze a 2019-es év végi céljaidat a mostani eredményeiddel:

  • Sikerült elérni a 2020-as célokat?
  • Mi az, amire büszke vagy, amit nagyon jól csináltál?
  • Mi az, amin javíthatnál? (például a folyamaton, a fókuszon)
  • Mi akadályozott a célszámok elérésében, milyen nehézségekkel találtad szembe magad?
  • Mi a tanulsága a nehézségeknek?
  • Hogy tudod kivédeni jövőre ezeket a nehézségeket?
  • Miben tudtál fejlődni?
  • Milyen újításokat szeretnél bevezetni, amivel jobbá teszed az ügyfeleid életét? (ez már alapot ad a jövő évi tervezéshez)

Ez az év sokaknak nem volt könnyű, ne legyél túl szigorú magaddal! Próbáld meg minél objektívebben értékelni a munkád, és ne felejtsd el megemlíteni azokat a pozitív változásokat, eseményeket, amiket sikerült elérned.

Oszd meg az érdekes, hasznos gondolatokat ügyfeleiddel!

Miután kész vagy az évértékelőddel, publikáld azt a részét, amit a követőid érdekesnek találnak.

Saját magad részére nyugodtan összeírhatod a költségeket, vásárlási arányokat, de nem biztos, hogy a célközönségedet érdekli ez a téma.

Lentebb megosztom a saját példánkat, viszont azt tanácsolom, ne feltétlenül abból indulj ki. Mi azért osztottunk meg adatot a bevételről, a költségekről, mert a mi olvasóink vállalkozóként nagyon értékelik ezeket a számokat.

Viszont ha te például fodrász vagy, akkor az ügyfeleidet halálra untathatod a nyers adatokkal. Helyette meséld el nekik, miket sikerült elérned 2020-ban és a nehézségekre milyen megoldásokat találtál.

Fontos: csak olyat ossz meg a követőiddel, ami hasznos vagy érdekes a számukra!

Ha az a kérdés merül fel benned, hogy mégis ki lenne kíváncsi az évértékelődre, a válasz: többen, mint gondolnád.
Az évértékelésnél ugyanis olyan kapuk mögé engeded az olvasókat, amiktől a legtöbb vállalkozó fél.

Példaként hoztam egy poszt részletet, ami, habár nem karácsonykor íródott, mégis benne van az az őszinteség, ami a legtöbb vállalkozás évértékelőjéből kimarad. A reakció sem maradt el: az átlaghoz képest dupla kedvelést kaptak erre a posztra, számtalan hozzászólással.

Vendégház az Édenben Facebook oldal egyik bejegyzése

Nem csak az eredményeket osztod meg velük, hanem a hibákat és a nehézségeket is, amikkel sokkal emberibb és szerethetőbb leszel!

Ráadásul az ügyfeleid úgy érezhetik, hogy ők is segítettek változásokat elérni a vállalkozásodban, ezáltal sokkal jobban magukénak fogják érezni az eredményeket.

Jövő évi célokat is publikáld!

Miután az évértékelést elkészítetted, megtervezheted az elkövetkezendő 12 hónap célszámait.

Vázold fel, hogy hova szeretnél eljutni, és ahhoz mire van szükséged.

Nem csak neked kell képben lenned a céljaiddal: mutasd meg az ügyfeleidnek, hogy milyen újdonságokkal, lehetőségekkel készülsz nekik, miken szeretnél változtatni, és ez nekik miért lesz segítség!

Például ha masszőr vagy, megoszthatod az ügyfeleiddel, hogy januárban részt veszel egy nyirokmasszázs és egy bambuszmasszázs tanfolyamon, ezáltal még több típust tudnak majd kipróbálni. Leírhatod azt is, hogy miért pont ezeket a masszázsokat tanulod meg, és nekik miért lesz ez üdítő változatosság.

Vagy tegyük fel, hogy nyelvtanár vagy, és szeretnél elindítani egy szakmai angol felkészítő online kurzust. Nyugodtan írd meg, hogy miért pont ezt a kurzust választottad és hogyan fogja segíteni az olvasókat.

Vagy ha esküvői sminkes vagy, akkor kiposztolhatod, hogy jövőre már a szolgáltatásod mellé külön sminkcsomagokat is vehetnek a menyasszonyok, amiben minden megtalálható egy alap smink elkészítéséhez.

Ha webshopod van, akkor publikálhatod az érdeklődőid felé, hogy újabb kollekciókkal bővültök, vagy hogy (a webshop témájához kapcsolódó) videós tanfolyamot is szeretnétek készíteni a következő évben.

Írd le, hogy ez a termék/szolgáltatás miben különleges, és milyen eredményt, hatást várhat majd tőle a használója.

Ne tarts attól, hogy mi lesz, ha nem tudod megvalósítani valamelyik terved! Ez nem kőbe vésett írás, viszont egy támpont lehet az ügyfeleidnek, hogy érezzék, folyamatosan fejlődsz miattuk.

Példa az évértékelőre és a célok felvázolására

Zsolt kendőzetlenül írt a céges és a magánéleti tapasztalatairól 2020 elején, ezt az írást itt tudod elolvasni.

Ne feledd: mi azért írtunk konkrét számokat, mert az olvasóinknak ez a hasznos tartalom. Te is arról írj, ami a saját ügyfeleidet érdekelheti, és közben nyugodtan vállald fel a kudarcokat, hibákat, sérüléseket.

Azóta többször is hallottam, hogy megköszönik Zsolt közvetlen stílusát, hogy mer beszélni olyan személyesebb témákról is, amik a vállalkozói életben sokak szerint tabunak számítanak.

Szóval merj kicsit nyitott lenni, és készítsd el a saját évértékelődet és a céljaidat olyan formában, ahogy te is szívesen olvasnád mástól! Sok sikert! 🙂

Összegzés

Amiket ne felejts el decemberben:

  • az érdeklődők könnyebben kötődnek egy személyhez, mint egy brandhez. Mutass magadból többet!
  • ha eleged van a sok karácsonyi üdvözlésből, te találj ki valami izgalmasabbat! Az olvasóid hálásak lesznek érte.
  • ha nem akarsz a karácsonyról posztolni, írj a téli időszakról és a terméked/szolgáltatásod kapcsolatáról.
  • írd meg a saját évértékelődet, és publikálj belőle (akár az egészet)! Ne csak a csili-vili pozitívumokról írj, hanem nyugodtan említsd meg a nehézségeket is
  • a két ünnep között se hanyagold a kommunikációt!
  • természetesen pihenj te is, a feltöltődés nagyon sokat számít, hogy utána teljes lendülettel tudj belekezdeni a 2021-es évbe! 🙂

Szerző:

Vajda Emese

Vajda Emese

Szia, Vajda Emese vagyok. Több mint 6 éve foglalkozom marketinggel, azon belül hirdetések kezelésével, honlapszerkesztéssel és marketing stratégiák tervezésével és kivitelezésével. A DO! marketing csapat tagjaként az a célom, hogy a lehető leghasznosabb ötletekkel, tippekkel tudjalak segíteni Téged és a vállalkozásod.

Kérdésed van / véleményed?

Akkor tedd fel itt:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ki az a Domán Zsolt és miért bízhatsz benne?

Ha most találkozol velem először, akkor bizonyosan bizalmatlan vagy.

Ki ez a Domán Zsolt és miért tudna nekem bármi hasznosat mondani?” – merül fel benned tök jogosan a kérdés. 

Fusd át a történetemet a lenti gombra kattintva és utána döntsd el magad, hogy lehet-e nálam bármi olyan tapasztalat, ami építheti a vállalkozásod.

Keresés

Ha az oldalon található cikkek közt szeretnél keresni:

Követsz már Facebookon?

A közösségi média oldalaimon folyamatosan értékes tartalmakat olvashatsz, kattints a “Kedvelés” gombra:

Instagram jöhet? :)

Az Insta sztorijaimban nagyrészt egyedi tartalom van, amit máshol nem láthatsz. Kövess Instán is, katt a fekete ikonra!