Építsd fel velünk 5 hónap alatt az új vevőszerző rendszered, ami futószalagon hozza az érdeklődőket és vevőket.
Eddig maximum reménykedtél a vevőkért, ezután személyesen velem tudsz dolgozni a saját vevőszerző futószalagodon.
Ez egy véget nem érő harcnak tűnik a bevételért, miközben érzed, hogy hiába dolgozol heti 60 órát, valami nem kerek.
Valami hiányzik.
Lelkiismeretfurdalásod van, hogy a párodtól, a családodtól veszed el az időt, miközben mondogatod magadnak, hogy értük csinálod, de néha még abban is elbizonytalanodsz, mi legyen a következő lépés.
Ideje véget vetni ennek!
Te is tudod, hogy több van benned és a mostaninál sokkal többet is kereshetnél havonta, sokkal szabadabb élet mellett.
Ahhoz, hogy a rengeteg befektetett munka végre megtérüljön, a működő marketing rendszered hiányzik:
akkor neked NINCS működő vevőszerző rendszered.
Neked egy működő vevőszerző rendszer kell, ezt kell megvalósítanod 5 hónap alatt, hogy utána 180°-os fordulatot vegyen az életed!
Május közepén útjára indítunk a csapatommal egy 5 hónapos megvalósító programot. Ahogy a neve is sugallja, gyakorlatilag 5 hónap alatt közösen azon fogunk dolgozni, hogy felépítsünk számodra egy működő, online vevőszerző rendszert. Nézd meg, mi mindent nyújt számodra a Program, és miért annyira egyedülálló, hogy szóban és írásban személyesen merem garantálni, hogy hozzá foghatóval nem találkozol ma Magyarországon?
Nem előre felvett videókról van szó, hanem minden egyes alkalommal élőben fogunk találkozni. Ez segít és motivál téged is arra, hogy a következő alkalomra is gyere, elkészítsd a feladatokat és kérdezz. Így sokkal nagyobb eséllyel fogod végigcsinálni! Természetesen videófelvétel készül mindenről, amit vissza tudsz nézni korlátlan ideig, de az élő részvétel varázsa egész más!
Azon túl, hogy zárt Facebook csoportot hozunk létre, a legutóbbi, hasonló programunkban egy Whatsapp csoportot is működtetünk. Ezt nem a szakmai kérdések miatt tettük, hanem azért, hogy inspiráljuk, motiváljuk egymást és könnyebb legyen kapcsolódni a társasághoz. Óriási siker volt, több száz üzenet érkezett a program ideje alatt, naponta izzott a csoport.
Láttál már olyat, hogy egy képzés keretei között élőben véleményezik az elkészített munkáidat? Mi megtesszük. Küldhetsz nekünk értékesítési oldalt, ajánlatot, hirdetéseket, leveleket, nem fogunk lerázni egy pdf-fel vagy automata üzenetekkel, hanem rád szánjuk a figyelmünket: mindent átnézünk és elmondjuk, hogyan lehetne jobb.
Nem előre felvett videókról van szó, hanem minden egyes alkalommal élőben fogunk találkozni. Ez segít és motivál téged is arra, hogy a következő alkalomra is gyere, elkészítsd a feladatokat és kérdezz. Így sokkal nagyobb eséllyel fogod végigcsinálni! Természetesen videófelvétel készül mindenről, amit vissza tudsz nézni korlátlan ideig, de az élő részvétel varázsa egész más!
Azon túl, hogy zárt Facebook csoportot hozunk létre, a legutóbbi, hasonló programunkban egy Whatsapp csoportot is működtetünk. Ezt nem a szakmai kérdések miatt tettük, hanem azért, hogy inspiráljuk, motiváljuk egymást és könnyebb legyen kapcsolódni a társasághoz. Óriási siker volt, több száz üzenet érkezett a program ideje alatt, naponta izzott a csoport.
Láttál már olyat, hogy egy képzés keretei között élőben véleményezik az elkészített munkáidat? Mi megtesszük. Küldhetsz nekünk értékesítési oldalt, ajánlatot, hirdetéseket, leveleket, nem fogunk lerázni egy pdf-fel vagy automata üzenetekkel, hanem rád szánjuk a figyelmünket: mindent átnézünk és elmondjuk, hogyan lehetne jobb.
Az igazi változáshoz és üzleti eredményekhez pedig nem a fénylő gyémántkavicsokra van szükséged, hanem arra, hogy alapstratégiákat valósíts meg (kinek és miért vagy #1, hányszor tudsz eladni ugyanannak és hogyan lesz futószalagon érdeklődőd és vevőd - ennyi!). Arra, hogy már hét elején izzásban legyél a TOP3 célodért, és a többi teendőt okosan delegáld. Arra, hogy áttörd az üvegplafont a korlátozó paradigmák újraírásával. Tőlünk működő rendszert kapsz, és csak annyi a dolgod, hogy követed a kitaposott utat és megvalósítasz.
Abban hiszünk, hogy nem az információ a lényeg, hanem az úton tartás, és azt meg is kapod tőlünk az 5 hónap alatt. Lesznek házi feladatok, amikkel haladhatsz, a vállalkozó társaid megosztásai, sikerei és ötletei pedig folyamatosan lendületben tartanak majd! Éppen ezért nem fogod megúszni a programot egy előregyártott videós tanfolyammal (amit sosem fejezel be), hanem minden alkalommal élőben fogunk találkozni, és együtt haladni. Ez fogja megalapozni azt, hogy hétről hétre eredményeket tudj felmutatni!
Nem merül ki a jegyzetelésben a tanulás, dolgozni is fogsz. Miután tudod kinek és mit fogsz eladni folyamatosan, utána több órás mélységgel vetjük bele magunkat előadás + egyéni feladat + csoportmunka keretében a vevőszerző futószalagokba. Megtanulod a webinár, a kihívás, a letölthető csali + azonnali ajánlat és az “élő találkozó” vevőszerző folyamatokat. Akár B2B, akár B2C a céged, függetlenül attól, hogy terméket vagy szolgáltatást, olcsón vagy drágán adsz el, legalább a bemutatott vevőszerző futószalagok felét használni tudod majd.
Az igazi változáshoz és üzleti eredményekhez pedig nem a fénylő gyémántkavicsokra van szükséged, hanem arra, hogy alapstratégiákat valósíts meg (kinek és miért vagy #1, hányszor tudsz eladni ugyanannak és hogyan lesz futószalagon érdeklődőd és vevőd - ennyi!). Arra, hogy már hét elején izzásban legyél a TOP3 célodért, és a többi teendőt okosan delegáld>. Arra, hogy áttörd az üvegplafont a korlátozó paradigmák újraírásával. Tőlünk működő rendszert kapsz, és csak annyi a dolgod, hogy követed a kitaposott utat és megvalósítasz.
Abban hiszünk, hogy nem az információ a lényeg, hanem az úton tartás, és azt meg is kapod tőlünk az 5 hónap alatt. Lesznek házi feladatok, amikkel haladhatsz, a vállalkozó társaid megosztásai, sikerei és ötletei pedig folyamatosan lendületben tartanak majd! Éppen ezért nem fogod megúszni a programot egy előregyártott videós tanfolyammal (amit sosem fejezel be), hanem minden alkalommal élőben fogunk találkozni, és együtt haladni. Ez fogja megalapozni azt, hogy hétről hétre eredményeket tudj felmutatni!
Nem merül ki a jegyzetelésben a tanulás, dolgozni is fogsz. Miután tudod kinek és mit fogsz eladni folyamatosan, utána több órás mélységgel vetjük bele magunkat előadás + egyéni feladat + csoportmunka keretében a vevőszerző futószalagokba. Megtanulod a webinár, a kihívás, a letölthető csali + azonnali ajánlat és az “élő találkozó” vevőszerző folyamatokat. Akár B2B, akár B2C a céged, függetlenül attól, hogy terméket vagy szolgáltatást, olcsón vagy drágán adsz el, legalább a bemutatott vevőszerző futószalagok felét használni tudod majd.
Ha a Te céged is beleillik ezekbe a kategóriákba, akkor neked való ez a program:
Könyv, videókurzus, hanganyag, PDF, előfizetéses rendszer, online kurzus – ha információból, tudásból élsz, akkor ez a program tökéletes lesz neked!
Nyelviskola, fitnessz stúdió, állatorvosi szolgáltatás, könyvelés, pénzügyi tanácsadás – szinte bármilyen sok embert kiszolgáló szolgáltató bizniszre fel lehet építeni az általunk tanított rendszert.
Ha nem fénymásolópapírt vagy fakanalat árulsz, amit bármelyik sarkon be lehet szerezni, hanem hajlandó vagy tanulni és felvenni a szakértő szerepét, akkor webshopos vállalkozóként is működik neked ez a vevőszerző modell.
Ha honlapkészítéssel, hirdetéskezeléssel, marketing stratégia készítésével vagy szövegírással foglalkozol, akkor neked még nagyobb ellenséged az idő, ráadásul kulcsfontosságú, hogy milyen minőségű ügyfelekkel dolgozol. A programban átadott tudással rövid időn belül sokkal kevesebb, de nagyságrendekkel jobban fizető ügyfelekkel töltheted meg a naptárad.
Könyv, videókurzus, hanganyag, PDF, előfizetéses rendszer, online kurzus - ha információból, tudásból élsz, akkor ez a program tökéletes lesz neked!
Nyelviskola, fitnessz stúdió, állatorvosi szolgáltatás, könyvelés, pénzügyi tanácsadás - szinte bármilyen sok embert kiszolgáló szolgáltató bizniszre fel lehet építeni az általunk tanított rendszert.
Ha honlapkészítéssel, hirdetéskezeléssel, marketing stratégia készítésével vagy szövegírással foglalkozol, akkor neked még nagyobb ellenséged az idő, ráadásul kulcsfontosságú, hogy milyen minőségű ügyfelekkel dolgozol. A programban átadott tudással rövid időn belül sokkal kevesebb, de nagyságrendekkel jobban fizető ügyfelekkel töltheted meg a naptárad.
Ha nem fénymásolópapírt vagy fakanalat árulsz, amit bármelyik sarkon be lehet szerezni, hanem hajlandó vagy tanulni és felvenni a szakértő szerepét, akkor webshopos vállalkozóként is működik neked ez a vevőszerző modell.
A képzés nyitó napját október 28-án, valamint a záró napját az 5. hónap végén élőben rendezzük meg. Ezeken a napokon is elképesztően hasznos tudást szívhatsz magadba, és lehetőséged lesz élőben is kérdezni tőlem.
Minden hónapban 1-2 alkalommal találkozunk, délután 13:00-16:00 között, és egy-egy kulcsfontosságú témát fogunk átvenni, ami nélkül nem tudsz sikeresen működő vevőszerző rendszert felépíteni. Ez nem kezdő tudásszórás, hanem igazi, gyakorlatias, fekete öves marketing.
A képzés teljes ideje alatt jár neked egy exkluzív Facebook csoport tagság, ahol kedden és csütörtökön tartunk Q&A napot. Ekkor a teljes csapatom ott van, és válaszol a kérdésekre, a többi napon pedig a közösségtől tudsz segítséget kérni.
A képzés indító napját május 18-án, valamint az összefoglaló napját az 5. hónap végén, októberben élőben rendezzük meg. Ezeken a napokon is elképesztően hasznos tudást szívhatsz magadba, kapcsolódhatsz társaiddal és lehetőséged lesz élőben is kérdezni tőlem.
Minden hónapban 1-2 alkalommal találkozunk, délután 13:00-16:30 között, és egy-egy kulcsfontosságú témát fogunk átvenni, ami nélkül nem tudsz sikeresen működő vevőszerző rendszert felépíteni. Ez nem kezdő tudásszórás, hanem igazi, gyakorlatias, fekete öves marketing.
A képzés teljes ideje alatt jár neked egy exkluzív Facebook csoport tagság, ahol kedden és csütörtökön tartunk kérdezz-felelek napot. Ekkor a teljes csapatom ott van, és válaszol a kérdésekre, a többi napon pedig a közösségtől tudsz segítséget kérni.
Azon túl, hogy minden képzés után tudsz kérdezni, külön kérdezz-felelek alkalmakat is tartunk. Ezek 1,5 – 2 órásak, és élőben teheted fel a kérdéseidet nekem és a csapatomnak. Addig nem zárjuk ezeket az alkalmakat, amíg van kérdés.
A képzés elején és végén élő találkozókat szervezünk, ahol inspirálódhatsz, segítőtársakra találhatsz és szuper kapcsolatokat építhetsz.
Biztos vagyok abban, hogy egyedülálló értéket kapsz ettől a megvalósító programtól, ezért a program teljes ideje alatt pénzvisszafizetési garanciát vállalok. A részleteket megtalálod lentebb.
Élő képzés 4 db
kérdezz felelek
Élő képzés 4 db
kérdezz felelek
Élő képzés 4 db
kérdezz felelek
Asztalosné G. Veronika
Dr. Szilágyi-Németh Lilla
Zsilák Judit
Simon Angéla
Női panelbeszélgetés
Férfi panelbeszélgetés
Ha azt hiszed, hogy másoknak könnyű, mert mondjuk több évtizedes online marketing tapasztalat van a háta mögött, vagy szakemberként bizonyított a szakterületén és neki biztosan könnyű volt megcsinálni a vevőszerző folyamatokat vagy növelni a bevételt, akkor hallgasd meg ennek a 3 vállalkozónak a sikertörténetét!
Ha azt hinnéd, a magánegészségügy szektorában könnyű szintet ugrani és ott nincsenek kihívások, nézd meg ezt a videót, amelyben orvosszakértőből vállalkozóvá avanzsált UVF tag mesél arról, hogyan sikerült 100m forintos bevételnövekedést elérni az UVF-ben tanultak segítségével.
Vagy ha azt gondolod, hogy egy USA-ból tanuló vállalkozónak nem lehet újat mondani, akkor hallgasd meg Pongor-Juhász Attilát, aki arról mesél, hogy hogyan tudta az ideális vevő avatarjától kezdve a teljes értékesítési funneljét újra húzni az UVF segítségével, illetve milyen eredményeket ért el annak ellenére, hogy beütött időközben a covid, sőt, árat is emelt. Ha azt hiszed, hogy az áremelés megöli a bizniszedet, akkor csak nézd meg ezt a videót.
Ha téged az tart vissza sikereid elérésétől, hogy talán túl idős vagy már ehhez, akkor hallasd meg egy 67 éves UVF tagunk beszámolóját, aki úgy érezte, talán ez az utolsó lehetősége, hogy átadja a stafétát. Elmondja, hogyan sikerült 4 webinárból (tehát 4×60 percből) 10 milliós forintos bevételt realizálnia.
Azt a 3 tartópillért adja át neked a program már-már cégfejlesztésbe menően, amit – állítom – egyik hazai online marketing képzés sem tud megadni számodra.
Ez pedig a gondolkodásmód, marketing stratégia és megvalósítási kapacitás fejlesztés.
Virágék vállalkozása hozott ugyan 100 M Ft éves bevételt, viszont egy olyan üzleti elakadással küzdöttek, amire nem volt gyógyír egyik marketing taktika sem.
Az UVF Program elhozta számukra a vállalkozói nyugalmat és biztonságot, azonban ehhez komplex gondolkodásmód váltásra volt szükség, ami magával hozta a megoldást jelentő új üzleti modellt.
Azt, hogy mostmár nem kell hónapról hónapra kampánykényszerben éljenek, hanem a 2500+ fős előfizetői klubból kényelmesen élnek, nagyban köszönhető az UVF-ben tanultaknak is.
Ha azt gondolod, hogy egy tapasztalt sales-esnek nem lehet újat mondani, akkor hadd cáfoljon rá erre Lippner Tamás.
Tamás egy sales-es csapatot vezet, és az UVF-ben tanultak segítségével kapcsolta magasabb fokozatra a marketingjét és duplázta meg az addigi 30-35 M Ft-os árbevételét.
Te elfogadnál egy ilyen duplázást? 🙂
Ezt az alkalmat élőben, Budapesten rendezzük meg. Várhatóan 9:00-tól 18:00-ig együtt töltünk egy szemléletformáló napot, ahol megalapozzuk a további képzési anyagokat.
Már itt is tanítással készülök, nem csupán egy “ismerkedős”nap lesz.
Ezt követően a program minden egyes képzési alkalmát Zoom-on tartjuk meg, előre kijelölt időpontokban, délután 13:00 és 16:30 között.
Ha szeretnéd előre látni az időpontokat, ide kattintva el tudsz érni egy előzetes programtervet. Fontos, hogy menet közben a visszajelzéseitek alapján elképzelhető, hogy 1-1 időpont változik, azonban erről mindig időben szólunk.
Minden alkalomról készítünk felvételt, így ha bármelyik nap nem tudsz csatlakozni, akkor sem maradsz le, visszanézheted a képzést korlátlan ideig!
Habár a program már elkezdődött, de minden képzési napról felvétel készül (korlátlan visszanézéssel), így ha később csatlakozol be, akkor is a teljes programot fogod megkapni (nem kell ugyanazt a képzést rövidebb idő alatt elvégezned), plusz egy különleges ajánlat is vár, amiről a konzultáción fogunk mesélni neked.
Nem csak te gondolkozol azon, hogy becsatlakozol: februárban 3 új tag is úgy döntött, hogy nem vár tovább, elkezdi a vállalkozása felpörgetését.
Így neked is azt tanácsoljuk, hogy kérd az ingyenes 30 perces konzit a különleges becsatlakozási ajánlattal, és utána elegendő döntened.
Ez lesz az Új Vevők Futószalagon program tematikája
“A siker 80%-ban a gondolkodásmódon múlik, 20%-ban azon, hogy mit csinálsz.” - Tony Robbins Megtanítunk lebontani azokat a korlátozó paradigmákat, amelyek eddig nem engedtek áttörni az üvegplafont. Megtanulsz úgy bánni az elméddel, hogy kitartó tudj maradni a rázósabb napokon is. Megérted miért tűz ki rossz célt a cégvezetők 99%-a és helyette mi a jól cél a marketingben?
és törhetsz ki anélkül a konkurencia versenyből, hogy az elsőnek, a legnagyobbnak vagy a legtöbbet hirdetőnek kellene lenned? Mitől leszel vonzó a vásárlók körében és miért tapadnak majd rád a legjobb ügyfelek? Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy valóban jó vevőszerző rendszert tudj építeni, ezért rögtön a program elején megtanítom neked azt, ami a #1 titka azoknak a cégeknek, ahol magas a profit és a szabadidő nap végén - enélkül mindig csak erőlködni fogsz majd.
A vevőszerzés a vállalkozásod és a megélhetésed lelke, ezért már májusban a vevőszerző folyamatod kiépítésével fogunk foglalkozni. Elhozzuk neked azokat, a stratégiákat és eszközöket, amikkel mi is tarolunk: eláruljuk, hogyan sikerült megdupláznunk a bevételünket, hogyan tudtunk már a nyitókampányban eladni 1200 könyvet, és hogyan töltjük meg rendszeresen a legmagasabb szintű, több százezres képzési programjainkat.
Megtanítom számodra azokat a TOP megvalósítási kapacitás növelő technikákat, amelyekkel én is működöm nap mint nap. Tudni fogod, hogy hogyan bánj a legértékesebb erőforrásoddal az idővel, és hozz ki egységnyi idő alatt is többszörös eredményt a napodból - ez a bizniszeden is látszani fog! Vége a kilátástalan robotolásnak, minden befektetett perced ezentúl a vállalkozásodért fog dolgozni!
a mesterséges intelligencia és a ChatGPT térnyeréséből? Ha az elsők között tanulod meg azt, hogy hogyan tudod a legtöbbet kihozni belőle, és felgyorsítani vele a munkád, ez egyenlő a vágyott, behozhatatlan versenyelőnnyel! Pontosan attól kerülsz utcahosszal előrébb a vevőid fejében a névsorban, ha nem sajnálod az energiát a fejlesztésre!
A vevőszerzés a vállalkozásod és a megélhetésed lelke, ezért már májusban a vevőszerző folyamatod kiépítésével fogunk foglalkozni. Elhozzuk neked azokat, a stratégiákat és eszközöket, amikkel mi is tarolunk: eláruljuk, hogyan sikerült megdupláznunk a bevételünket, hogyan tudtunk már a nyitókampányban eladni 1200 könyvet, és hogyan töltjük meg rendszeresen a legmagasabb szintű, több százezres képzési programjainkat.
Először összerakjuk, hogy kinek, milyen rendszerességgel és hogyan adsz el, majd ezután részletekbe menően kidolgozzuk azt a visszautasíthatatlan ajánlatod, amelyet még a keresztapa is megirigyelhetne 🙂 Ha tudod, hogyan turbózd fel a saját ajánlatod, a vásárlók imádni fogják, nálad pedig cseng a kassza.
Vásárlóid akkor lesznek szép számmal, ha pontosan tudod, mit, hogyan és milyen sorrendben kell az érdeklődőd elé tárnod ahhoz, hogy egy pillanatig se gondolkozzon a vásárláson. Bár ez szinte mágiának hangzik, abszolút jól tanulható és persze etikus módon képes leszel vásárlásra csábítani még azokat is, akik előtte nem is hallottak rólad!
Az érdeklődő és vevőszerző rendszeredet meg kell töltened a legjobb minőségű látogatókkal. Ha megalkottad a tuti ajánlatot, el is kell juttatnod azt a potenciális vevőkhöz, erre pedig az egyik legjobb eszköz a Facebook, TikTok és a Google hirdetések. Megmutatjuk, hogyan tudod a leghatékonyabban kezelni a hirdetéseket, mit tarts saját kézben és mit szervezz ki.
“Ma egy vevő holnap már kettőt ér”. Ha képes vagy a korábbi vásárlóidat visszacsábítani egy új vásárlásra, azzal nem csupán rengeteg hirdetési költséget spórolsz meg, de sokkal kevesebb munkával érhetsz el milliós bevételű hónapokat, és inthetsz végső búcsút az erőlködésnek. Megmutatjuk, mit kell tenned ahhoz, hogy a meglévő érdeklődőid folyamatosan visszatérjenek hozzád nyitott pénztárcával!
Megérted, meddig kell neked belefolyni a marketingbe és mi kell a sikeres kiszervezéshez. Megtanítjuk neked azokat a szokásokat, amivel egységnyi időből sokkal többet tudsz kihozni. Megkapod a 6 legfontosabb időhatékonysági tippemet, amivel én működöm minden egyes nap, és megkapod az összeszerelési útmutatót is a saját produktivitásod felturbózásához. Ezek után tudni fogod, hogyan delegálj okosan és hatékonyan.
Sokkal eredményesebb lesz minden szöveged, kampányod és hirdetésed, ha nem csupán találgatsz, hanem pontosan tudod, mi fáj a legjobban a vásárlódnak, mire vágyik igazán, és mi jár a fejében. Hogyan tudod ezeket "kiszedni" belőle? Segítünk, hogy úgy olvass az emberekben, akár egy nyitott könyvben!
Csapatépítő összejövetel, közös túrázások és bónusz programok várnak!
Azt szeretnénk, ha ez nem csak egy feladatokat rád szóró program lenne, ha nemcsak hasznosnak élnéd meg, hanem tényleg élveznéd is.
Éppen ezért a program során szuper meglepetés programokkal készülünk, hogy jól érezd magad, és igazi összetartó, segítő közösséget kovácsolhassunk közösen!
Minden egyes UVF résztvevő felépített vevőszerző rendszerét véleményezni fogom a program során.
Hozhatsz elemeket, amiket a program során csináltál, de akár egy teljes rendszert a hirdetésektől az utánkövető levelekig, az utolsó betűig szétszedjük, elemezzük és javaslatokat adunk, hogyan lesz még jobb.
Ha kíváncsi vagy, hogy ez hogy is néz ki a gyakorlatban, most megnézheted.
Két videót is hoztam neked, ami egy korábbi képzésen készült. Polgár Enikő és Székely Kriszti hozzájárultak, hogy az UVF végén tartott elemzéseiket nyilvánosan is megmutassam, amit ezúton is köszönök nekik!
Paneltündér
A videóban Kriszti Otthonteremtő mentorprogramjának értékesítési oldalát elemzem részletesen, és javaslatokat adok, hogyan lehetne jobb.
FiatalArc Arcjóga
Enikő csali feliratkozó oldalait néztük át alaposan, hogy még könnyebben szerezhessen új feliratkozókat.
Idén akár te is állhatsz a színpadon, és átvehetsz egy menő díjat az 5, 10 vagy 25 milliós eredményedért!
Tavaly november 15-én megrendeztük élőben a Marketing Évtervező Napot, és a színpadon, a közönség előtt adtunk át díjakat azoknak, akik az UVF programunk segítségével több millió forintos bevételt értek egy a tőlünk tanult vevőszerző rendszerekkel.
Voltak 2 és 5 milliós díjaink, de 10 és 25 milliósak is. 🙂
Milyen érzés lenne, ha idén te állhatnál ott a színpadon és büszke lehetnél az elért 5-10-25 milliós extra bevételedre?
Ide képes eljuttatni téged az UVF, ha belevágsz és tisztességesen csinálod!
Szavak helyett beszéljenek a képek a rendezvény díjátadójáról! Nézd csak meg, mekkora árbevétel növekedésről kaptak díjakat. 😉
Judit nem volt könnyű helyzetben, amikor egy olyan szolgáltatáshoz akart folyamatosan ügyfeleket szerezni, ami Magyarországon még kevésbé volt ismert (arcjóga).
De hitt a módszerében, és olyan marketing rendszert rakott össze az UVF program segítségével, amivel aztán egyetlen élő szereplésével 2,5M forintnyi bevételt szerzett. Kb. 90% profittal 🙂
És ez nem egy egyszeri siker, már a többedik webináriuma Juditnak, az előzőek szintén 7 számjegyű profitot hoztak.
Judit a nálunk tanultak segítségével 25%-kal tudta csökkenteni a feliratkozói költségeit, és ma már mindössze 60 Ft-ért képes megszerezni egy új érdeklődő email címét!
Nem olyan rossz ez a 60 Ft ugye? A webináronként hétszámjegyű profit meg pláne! 😉
Veronika már két programunkat is végigcsinálta, az elsőt még az online marketingben zöldfülűként kezdte el, mára pedig ott tart, hogy 50%-kal nőtt a forgalmuk a megelőző évhez képest!
50% nem rossz pénz, főleg egy olyan bizniszben, ami erősen helyhez kötött, hiszen Pestről vagy Debrecenből nem fogják Makóig vinni az emberek a szőnyegeiket egy jó kis tisztításért.
Veronika mégis tarolt, ráadásul a kezdeti félelmei ellenére képes volt maga összerakni a weboldalát, a kampányait, sőt még a hirdetéseiket is az UFV program segítségével.
Ha neked is fizikai üzleted vagy helyhez kötött szolgáltatásod van, akkor is tudunk segíteni!
Schnierer Katalin, az Ébredő Szexualitás alapítója, szex coach 2 millió forintot rakott össze két kampányból a segítségünkkel (és az egyiknek még nincs vége).
Az UVF Program segítségével Kati új, magasabb értékű csomagokat hozott létre, és mindehhez felépítette a webináros vevőszerző rendszerét.
A SzeFa Bútor a 2,5 évvel ezelőtti kezdő szintről immár 70 millió forintos árbevétellel büszkélkedhet.
Balázsék 2,5 évvel ezelőtt kerültek be az online térbe (és ezzel párhuzamosan az online marketing kihívásaiba) egy honlap létrehozásával.
Több nullás hónap és csődközeli állapot után Balázs arra a felismerésre jutott, hogy rengeteg tanulnivaló és fejlesztés vár még rájuk a siker érdekében.
Az áttörést a DO! marketinggel való találkozás hozta meg, és az, hogy amit Balázsék szorgalmasan megtanultak, be is építették a gyakorlatba.
Így ők folyamatosan javítottak és újítottak: az UVF-es koncepció hatására dolgozták ki az első vevőszerző rendszerüket, húzták újra az értékesítési folyamatokat, hoztak létre még jobb ajánlatokat, és fokozatosan építették ki a háttér rendszereket (landing oldalak, SalesAutopilot automatizmusok).
Valószínűleg 3 évvel ezelőtt ők sem gondolták volna, hogy tavaly 2 és fél (!) KATA-keretet fognak kimaxolni, majd év közben “kényszerülnek arra”, hogy Kft.-t kelljen alapítaniuk, és idén jelenleg 70 milliós árbevételnél fognak tartani.
Te milyen üzleti eredményre “kényszerülnél rá” szívesen? 🙂
Schnierer Katalin, az Ébredő Szexualitás alapítója, szex coach 2 millió forintot rakott össze két kampányból a segítségünkkel (és az egyiknek még nincs vége).
Az UVF Program segítségével Kati új, magasabb értékű csomagokat hozott létre, és mindehhez felépítette a webináros vevőszerző rendszerét.
Zsilák Judit arcjógát oktat, ami néhány éve még messze nem volt ennyire elterjedt, viszont az átgondolt marketingstratégiának köszönhetően 7 számjegyű profitokat termel minden egyes webinárja.
Szecsődi Balázsék a SzeFa Bútornál konyhákat terveznek és gyártanak, és egy árajánlatuk 3 M Ft-nál kezdődik.
Az UVF-es koncepció hatására dolgozták ki az első vevőszerző rendszerüket, húzták újra az értékesítési folyamatokat, hoztak létre még jobb ajánlatokat, és fokozatosan építették ki a háttérrendszereket.
Eredmény: kinőttek 2 és fél (!) KATA-keretet , majd Kft.-re váltottak, a tavalyi árbevételük 70 M Ft volt!
Juditban eleinte volt némi szkepticizmus, hiszen elmondása szerint előtte rengeteg “marketingsérülést” szerzett.
Az Új Vevők Futószalagon Program során azonban nem csak a webináros vevőszerző rendszerét építette fel, hanem megbarátkozott az online marketinggel is.
Ma már nagyon élvezi, hogy az online marketing egy eredményt hozó, barátságos folyamat élménye, valamint azt, hogy hibázni ér és mindig van, kihez fordulni segítségért.
Ami ennél is szimpatikusabb számára, az az, hogy az eddigi 4 webinárium közel 8 millió forint bevételt hozott neki úgy, hogy az utolsó webinárium konzultációi még nem zajlottak le!
Te mekkora bevételt találnál szimpatikusnak?
Vera testtartás coach és gerincjóga oktató szintén az Új Vevők Futószalagon program segítségével tett szert milliós bevételre.
Az UVF Program során elkezdte összerakni a webináriumra épülő vevőszerző rendszerét, de emellett kiépített egy offline vevőszerző rendszert is.
Az elmúlt 4 hónapban ennek a főleg élő találkozókra épülő rendszernek a segítségével segítségével kb. 2,5 millió forintot keresett meg.
Annak az offline rendszernek az lapajait, amivel ilyen szépen halad előre, az UVF programunkból leste el.
Mi izgatottan várjuk az online vevőszerző rendszeréről szóló beszámolóját is, de abban már most biztosak vagyunk, hogy újabb, lenyűgöző eredményeket várhatunk tőle!
Ungvári Judit szervezetfejlesztő, coach és Dr. Szilágyi-Németh Lilla pénzügyi tanácsadó ügyfelünk szavai is lehetnének ezek, hiszen mindketten többször csalódtak már a marketing kivitelezési munkák során. Judit ma már nagyon élvezi, hogy az online marketing egy eredményt hozó, barátságos folyamat élménye, valamint azt, hogy ez a folyamat 5 M Ft-os árbevétel növekedést hozott neki tavaly. Lilla úgy tesz szert havi 1 M Ft-os jutalékra, hogy a webinárján résztvevők általában fele azonnal kér tőle konzultációt!
Ha téged is agyonnyom a versenytársak népes tábora, akkor nézd meg, hogyan vitte sikerre a bizniszét két coach ügyfelünk. Dr. Domokos Kata life-, business- és karrierchoachként olyan vevőszerző rendszert rakott össze, amelynek köszönhetően egyetlen webinárral összehozott 3 millió forint bevételt, ismételhető formában! Haas György ügyfelünk sem elégedett meg azzal, hogy a coaching területén is egy egyedülálló szolgáltatást nyújt a sétáló coaching folyamattal, hanem profi marketing stratégiát is épített köré. Ennek köszönhetően egyetlen kampánya közel 10 millió forintot hozott a konyhára!
Haas György, A “Sétálj velem” alapítója, “nagyvárosi serpa” is az UVF Programnak köszönheti a sikereit.
Abból az egyedülálló szolgáltatásból, amit a Sétáló Serpa nyújt, a program segítségével tudott kinőni egy olyan képzési rendszer, ahol az eddig felhalmozott tudást és tapasztalatokat hatékonyan (és profitábilisan) tovább lehet adni.
Ahogy ő fogalmazott: “a vevőszerző folyamat részletesen kidolgozott forgatókönyvét az egyes elemek alapos bemutatásával, begyakorlásával, úgy, hogy annak a segítségével és megfelelő szorgalommal a saját képességeimet a legoptimálisabban aknázhassam ki, amiben pedig nem vagyok elég hatékony, azt delegálhassam. Hálás vagyok.”
György egyetlen kampányból (4 webinárium) 8 millió forint bevételre tett szert, és mindezt azért, mert a megnövekedett forgalom hatására időközben ÁFA-körbe került a cég (az eredeti forgalom 10,4 millió forint volt).
Tóth Patrikék, a Golden Brothers Zrt. teljeskörű online marketing tevékenységgel foglalkozó vállalkozás alapítói elképesztő eredményt tudnak felmutatni az UVF Programnak köszönhetően.
Patrik ugyan szakmabeli, viszont így is rengeteg újdonságot nyújtott neki a program és felnyitotta a szemét a saját bizniszükben is.
A vevőszerző folyamatának a folyamatos csiszolása (belépő termékek létrehozása, upsell ajánlatok beépítése, új folyamatok elsajátítása és felhasználása) mind-mind pénzbeli növekedéssel igazolta vissza az UVF működőképességét.
Konkrétan 51,3 millió forintot köszönhetnek Patrikék az UVF-nek és maguknak.
Te mekkora bevételért lennél hálás?
Ha lokális, fizikai bizniszt viszel, akkor sem kell beletörődnöd középszerű eredményekbe, mint ahogy az alábbi ügyfeleink sem tették! Recski Ferenc és Recskiné Bunzel Lívia egy békéscsabai fodrászszalont visznek, és úgy szereztek 10-nél is több új ügyfelet egy nyílt nap segítségével, hogy nem lőttek irreálisan túl a vonzáskörzetükön. Asztalosné G. Veronika pedig a szőnyegmosó vállalkozásának megrendelés állományát növelte meg 50%-kal úgy, hogy a biznisze Makón szolgálja ki a vevőket
Ne aggódj, nem Te leszel az első B2B ügyfelünk! 😉 Erre a kifogásra is rácáfolnak az alábbi példák, ráadásul ismert nevek a vállalkozásfejlesztés, értékesítés területen. Pongor-Juhász Attila, a Pongor Group alapítója a legjobb példa arra, hogy hogyan lehet méltó bevételeket elérni B2B piacon is. Lippner Tamás, a Sell&Speak alapítója értékesítőknek segít abban, hogy még eredményesebbek legyenek, és a vevőszerző stratégia neki is segített abban, hogy nagyobb sebességre kapcsolja az online marketingjét és duplázza az addigi 30-35 M-s árbevételét. Ha belegondolsz, az értékesítés tipikusan egy olyan terület, amelyet hatalmas kihívás jól csinálni az ellenállás miatt (senki sem szereti, ha eladnak neki; viszont mindenki szeret vásárolni), úgyhogy innen igazán szép nyerni!
Bónusz #1
Nagy Attila, a WP Kurzus alapítója egy szuper, 28 órás videós mesterkurzusban ad át neked mindent, amit a saját weboldalad elkészítéséhez tudnod kell.
Konkrétan megvettük helyetted ezt a képzést. A nekünk befizetett díjnak egy jelentős részét tovább fizetjük Attilának, mert Ő csinálja ma Magyarországon a legjobb weboldalkészítő tananyagot és mi a legjobbat akartuk neked nyújtani.
A legfontosabb WordPress tudnivalók mellett Elementor és WooCommerce képzéseket (tehát webshopot is megtanulsz majd építeni) is kapsz, sőt online marketing taktikákat és arculattervezési tippeket is tartalmaz a képzés.
ÉRTÉKE: 69.900 Ft
Bónusz #2
Ahhoz, hogy új vevőket szerezz, szükséged lesz rá, hogy email listát építs, amihez nem árt egy jó szoftver. Gondolkodhatnál egyszerű hírlevél küldőben, de amint növekedni kezdesz, szükséged lesz egy olyan rendszere, ami időt spórol neked és megkönnyíti az online marketing automatizálást.
Jó szívvel ajánlom a SalesAutopilot rendszerét, amit a csapatommal mi is használunk. Kifejezetten a program résztvevőinek egy bónusz mesterkurzust adunk ajándékba, amiből megtanulhatod a SAPI működését lépésről lépésre. Ezt az anyagot máshol még nem láthattad, kifejezetten a programhoz készíti Harmath Ákos SalesAutopilot szakértő.
ÉRTÉKE: 49.900 Ft
Bónusz #3
Gyakori kérdés, hogy vállalkozóként mire kell figyelni egy ÁSZF, egy adatkezelési nyilatkozat, vagy akár egy szerződés kapcsán. Ezért felkértem egy ügyvédet, hogy készítse el a legfontosabb jogi dokumentum mintákat, amire neked is biztosan szükséged lesz.
Ezzel nem kevés pénzt spórolok neked, hiszen egy ilyen “pack” elkészítése akár 100.000-300.000 Ft-ba is kerülhet az ügyvéd óradíjától és a bizniszed bonyolultáságtól függően.
Inkább vidd el a mintákat, amit utána 1-2 óra átnézéssel tudsz a jogásszal véglegesíteni! Egy szakember készítette őket, így a jogász kiegészítése után (ami sokkal kevesebb időbe és pénzbe fog kerülni, mintha ő készítené el teljesen, a legelejétől) már fel is tudod használni a dokumentumokat.
ÉRTÉKE: kb. 150.000 Ft
Bónusz #4
Nem szeretem a fölösleges köröket, az időrabló feladatokat, sem pedig a túlbonyolított folyamatokat. Az elmúlt években olyan rendszert dolgoztam ki, ami nemcsak az én hatékonyságomat növelte meg, hanem kiállta a csapatbővítés próbáját is.
Egy videós tréningben megmutatom neked, mik a legjobb eszközeink és taktikáink, amelyekkel megkönnyítjük a saját munkánkat, és csökkentjük a felesleges kérdések, feladatok számát. Ha már az elejétől jó alapokkal dolgozol, gyorsabban haladsz és elégedettebb lehetsz a nap végén.
ÉRTÉKE: 49.900 Ft
Bónusz #5
Mindegy, hogy te magad kezeled a hirdetéseidet, vagy kiszervezted, biztos, hogy ezen te is gyakran gondolkozol: hogyan csökkenthetném le a költségeket, hogyan fizethetnék kevesebbet a hirdetésekért?
Több, mint 60 videóban kalauzolunk végig a sikeres hirdetések létrehozásán, az alapoktól az igazán haladó taktikákig, amelyekkel fokozhatod a hirdetésed profittermelő képességét. Akár te csinálod a hirdetéseket, akár kiszervezed, ez a képzés aranyat ér!
ÉRTÉKE: 49.900 Ft
Extra ajándékkal készültünk csak a leggyorsabban döntőknek!
Ha ma éjfélig regisztrálsz az ingyenes konzultációra, a bizalmadért megajándékozunk téged egy 1 éves DO! marketing Klub tagsággal.
12 hónapon keresztül ezzel is támogatjuk a vevőszerzésed:
Az extra bónusz akkor jár, ha csütörtök éjfélig leadod a jelentkezésed az ingyenes konzultációra, majd a konzultációt követően csatlakozol az Új Vevők Futószalagon programhoz!
FONTOS: nem a konzultációdnak kell csütörtök estig megtörténnie, csupán az időpontfoglalásnak, így foglalhatsz akár péntekre, hétfőre vagy keddre is egy 30 perces konzultációt. Az időpontokat egészen április 6-ig megnyitottuk.
Csapj le a konzultációra most!
Mi számít inkább?
A, Mennyi ideje vagy vállalkozó?
B, Mennyi profitot tudsz zsebre tenni egy hónapban?
Hiába vállalkozol már 3 éve, és hiába nem tartod magad kezdőnek, ha most épp olvasod az oldalt, akkor az a gyanúm, valami nem kerek a bevételed nagyságát illetően.
Ha nem pörög úgy a biznisz, mint kellene, akkor biztos, hogy ugyanazokat az alapokat kell neked neked is helyre tenned, mint amiket egy vállalkozás indításakor is át kell nézni.
Ha érzed, hogy nem haladsz elég ügyesen az álombevétel felé, akkor ne hagyd, hogy az egód visszarántson, kapd elő a szakmai alázatot és adj egy esélyt a programnak!
Péter ingyenes kihívásában egy tudatosabb életvitelt segített megvalósítani a jelentkezőknek. Az első ilyen kihívására 1700 jelentkezőt tudott összegyűjteni, akikből 260 fő azonnal vásárolt egy 9 hetes a kihívás végén, így 5,5 M Ft bevétellel zárta a kihívását.
Sárosdi Virág, a Skillo.hu alapítója legutóbbi email kampányában a gyermekükkel iskolára készülő szülőket szólította meg, és ügyesen kivitelezett kampányával 280+ vásárlót, és több, mint 11 millió forint bevételt szerzett néhány napon belül.
Dorogi Andi, a Valdor Art Rajz és Festőiskola tulajdonosa 1800+ új feliratkozót, 132 vásárlót, és 1 854 240 Ft bevételt szerzett a nálunk tanult érdeklődő szerző folyamat segítségével. Ez már önmagában is jól hangzik, az pedig csak hab a tortán, hogy 965 660 Ft ebből a bevételből havi klubtagság formájában hónapról hónapra befolyik hozzá.
Ha szeretnél még több véleményt olvasni rólunk, kattints ide.
Paneltündér
Szefa Bútor
Ahogy látod, a megvalósító program elemei több mint 1.000.000 Ft-nyi értéket képviselnek.
És kérlek vedd észre, a fenti összegek nem azzal a ceruzával készültek, aminek annyira vastagon fog a hegye, hogy végül a nevetségtől kitörik….
Ezek teljesen reális értékek, bármikor őszintén a szemedbe nézek és meg tudom védeni őket.
Most még nem az a legfontosabb kérdés, hogy mennyibe kerül a program, hanem az, hogy neked való-e a program.
Ahhoz, hogy ezt el tudjuk dönteni, egy ingyenes szakmai konzultáció keretein belül beszéljük át a kihívásaidat, céljaidat. (Arra azért számíthatsz, hogy ez a program nem 200.000 Ft lesz, de nem is 1.000.000 Ft.)
Szóval érdeklődsz a program iránt, szuper!
Azt szeretném, ha a cégméret, iparág és az emberi értékek is passzolnának a csoportban, ezért nincs azonnali vásárlásra lehetőség.
Ha a kettő között van átfedés (tehát tényleg segíteni tud neked a program) és úgy érezzük (te és mi is), hogy szívesen dolgoznánk együtt, akkor átbeszéljük a csatlakozás részleteit.
A konzultációkat a csapatommal közösen tartjuk, vagy velem, vagy szenior kollégáimmal fogsz beszélni.
A csapatom maximálisan felkészült, tőlük is ugyanazt a szakmai felkészültséget várhatod, amit tőlem is kapnál a konzultáció során.
A lenti űrlap kitöltése után egyből megjelenik egy 4 oldalas kérdőív, amiben a mostani marketing rendszeredről kérdezünk. Ez lesz a beszélgetés szakmai alapja.
Ezt a beszélgetésetek előtt átnézzük és kiszedjük belőle a fejlesztési javaslatokat.
Néhány fontos tisztázandó kérdés az értékrendem mentén
Van egy olyan cég, aki szerintem etikátlanul használja az ilyen telefonos hívásokat manipulatív értékesítésre.
Szeretném előre tisztázni, hogy mi nem tartozunk ebbe a körbe.
Biztos vagyok abban, hogy egyedülálló értéket kapsz ettől a mentorprogramtól, ezért 100%-os pénzvisszafizetési garanciát vállalok.
Ha a program utolsó leckéjével bezárólag bármikor úgy érzed, hogy nem vagy elégedett az általunk végzett munka (élő alkalmak, videófelvételek, letölthető sablonok) minőségével, akkor jelezd nekünk e-mailben és visszaadjuk a pénzedet teljes egészében.
Ha többet szeretnél tudni a garanciáról, kattints ide:
BrandBirds
“Nagy siker volt számunkra, hogy a legutóbbi kampányunkhoz 150 előfizetőt sikerült szerezni egy tök új szolgáltatáshoz, és ebben óriási segítség volt Zsolték programja. Sokkal jobban és magabiztosabban tudtuk összerakni. Köszönöm neki!”
Self-Love Coach
“Már a Zsolttól kapott kérfőívből is sok mindenre rájöttem, hogy mi hiányzik a vállalkozásomból.
Ha pedig konkrét kérdésed, elakadásod van, Domán Zsolt nagyon profi.”
Unlimited Man
“Azoknak javasolnám a konzultációt, akik nem akarnak kerülőutakon járni, hanem egyből az eredményeket akarják.”
Fotós Leszek
“Az tetszett a legjobban a konzultációban, hogy Zsolt mennyire felkészülten érkezett! Egy komplett stratégiát kaptam, sok minta emaillel és egyéb trükkökkel, amik sokszorosát hozhatják vissza számomra.”
Sell & Speak
“Az évi 30-32 millió forintos bevétel helyett majdnem 70 millió forint lesz az árbevételünk.”
Pongor Publishing
“Ha Domán Zsolt nekünk is tudott segíteni, akkor neked is fog tudni!”
BrandBirds
“Nagy siker volt számunkra, hogy a legutóbbi kampányunkhoz 150 előfizetőt sikerült szerezni egy tök új szolgáltatáshoz, és ebben óriási segítség volt Zsolték programja. Sokkal jobban és magabiztosabban tudtuk összerakni. Köszönöm neki!”
Self-Love Coach
“Már a Zsolttól kapott kérfőívből is sok mindenre rájöttem, hogy mi hiányzik a vállalkozásomból.
Ha pedig konkrét kérdésed, elakadásod van, Domán Zsolt nagyon profi.”
Unlimited Man
“Azoknak javasolnám a konzultációt, akik nem akarnak kerülőutakon járni, hanem egyből az eredményeket akarják.”
Fotós Leszek
“Az tetszett a legjobban a konzultációban, hogy Zsolt mennyire felkészülten érkezett! Egy komplett stratégiát kaptam, sok minta emaillel és egyéb trükkökkel, amik sokszorosát hozhatják vissza számomra.”
Az évek során rádöbbentem arra, hogy tulajdonképp nem is az online marketing tart lázban, hanem a tudat, hogy embereknek segíthetek abban, hogy szintet léphessenek az életükben.
Azon túl, hogy a DO! marketing csapatával már most is vállalkozók vagy leendő vállalkozók ezreit segítjük, évente jótékony célokra is adományozok.
Tavaly például Az Én Ügyem alapítványon keresztül 5 családot támogattam 800.000 Ft-tal abban, hogy jobbá tehessék az életüket.
Idén is az éves bevételünk 1%-át fogom jótékony célra adományozni, és ehhez te is hozzájárulhatsz, ha részt veszel a képzésünkben!
Minden új résztvevő hozzájárul, hogy év végén nagyobb legyen az az összeg, aminek valaki nagyon fog örülni!
Összeszedtük a leggyakoribb kérdéseket, amiket feltettek nekünk az eddigi konzultációkon. Ha valamelyik benned is felmerült, akkor nézd meg, Zsolt mit gondol róla!
A DO! marketing Klubban segítünk felpörgetni a vevőszerzést, de nem kapsz ennyire intenzív és személyre szabott segítséget, élő oktatásokat. Az UVF könyv a vevőszerzést tanítja, de szintén nem kapsz mellé interakciót, visszajelzést. Ha személyre szabott, élő képzést keresel, ahol azonnal kérdezni is tudsz tőlem, az az UVF program!
Ha indulófélben lévő vagy nagyon kezdő vállalkozó vagy, akkor még inkább a könyvet vagy a klubot ajánlom.
Az 5 hónapos program részletes tematikáját itt találod. Minden képzési napról felvétel készül, így ha később csatlakozol be, akkor is a teljes programot fogod megkapni, plusz egy különleges ajánlat is vár, amiről a konzultáción fogunk mesélni neked.
Két alkalommal tervezzük, hogy élő találkozót szervezünk: a program indulásakor, ami november 29-én, kedden lesz, és a program zárásakor, április végén.
Minden más alkalommal online találkozunk, Zoom-on keresztül, de a Facebook zárt csoportban is követheted a képzési napokat.
A képzés bármeddig visszanézhető, így ha egy-egy alkalommal nem tudnál élőben részt venni, akkor sem maradsz le semmiről.
Igen, ez egyáltalán nem akadály. Magyarul tanítunk mindent, a szoftvereket pedig könnyedén le tudod fordítani a Google segítségével.
Igen, mivel szinte a teljes képzés online zajlik majd, ráadásul mindenről felvétel is készül, bátran csatlakozhatsz, nem maradsz le semmiről.
Maga a képzés havonta 1 vagy 2 alkalommal 3 órát vesz igénybe, azon kívül pedig rajtad áll, hogy milyen sebességgel szeretnéd / tudod megvalósítani a tanultakat. Ha lassabban haladsz, az sem gond, mert a felvételeket korlátlan ideig eléred és így bármikor fel tudod őket dolgozni visszamenőleg is a tanultakat.
A zárt csoport tagságod a képzés teljes ideje alatt él, egészen a képzés végéig.
Elsősorban nem ez a cél, de ha tudunk, természetesen ebben is segítünk neked. Vedd azonban figyelembe, hogy ez nem mindig megoldható. A “fehér képernyőt látok a wordpressemben” kérdésekben valószínűleg nem tudunk segíteni, de a “milyen bővítményt használtok az oldalatok gyorsítására?” kérdésre készséggel válaszolunk.
A tréninghez a ZOOM nevű szoftvert fogjuk használni. Működik minden operációs rendszeren, és okostelefonokon is.
Három lehetőséged van:
Íme, a lehetőségeid:
A tréning előtt küldünk neked egy linket és egy belépési jelszót, amivel be tudsz csatlakozni a virtuális terembe.
DOmarketing Kft. – Általános szerződési feltételek – Adatvédelmi tájékoztató – Cookie tájékoztató – Ügyfélszolgálat: hello@domarketing.hu