Hogyan tartsd karban az email listádat teljesen automatikus módon? +3 db minta levél, amit azonnal használhatsz

44
Email listát gyűjteni az egyik legkifizetődőbb dolog: normál helyzetben a több érdeklődő, több árbevételt jelent. Azonban a megszerzett email címeket érdemes karbantartani is időnként, mutatom miért és hogyan.
Olvasási idő: 5 perc

Ha aktívan online marketingezel, akkor óhatatlanul eljön az a pont, amikor karbantartásra szorul az email listád. Mondhatni szükséges legalább évente, de akár félévente is egy “olajcsere”, pont úgy mint egy autónál.

Miért fontos az email listád “olajcseréjével” foglalkozni?

Jogos a kérdés, nézzük sorban a 3 legfontosabb okot:

1) Ahogy nő a listád, úgy fog romlani a megnyitási és átkattintási arányod.

Ez pedig rossz hatással lehet a leveleid célba érési arányára, mert a levelező programok azt fogják látni, hogy az általad kiküldött levelek kevésbé érdeklik a címzetteket.

2) Attól függően, hogy milyen az általad használt levélküldő szoftvernek az árazási politikája, akár érezhetően többet is fizethetsz, fölöslegesen.

Ugyanis a listád egy része már inaktív, nem olvasnak téged, de Te mégis küldöd nekik a leveleket. Mivel a legtöbb program vagy a feliratkozóid száma (tárolt email címek darabszáma) vagy a kiküldött levelek száma alapján számláz, ez mindenképp plusz költséget jelent neked.

Nagyobb email lista esetében ez már éves szinten százezreket is jelenthet.

3) Nem fogod fölöslegesen terhelni azokat az ügyfeleket, akik már nem kíváncsiak rád.

Aki például már 6 hónapja semmit nem nyitott meg tőled vagy nem kattintott át, az már nem potenciális érdeklődő. Jó eséllyel már nem érdekli a témád, valami változott az élethelyzetében.

Őket érdemes elengedned, még akkor is, ha érzelmileg “fáj” esetleg. 🙂 Nincs értelme sem őket terhelni, sem azt gondolni, hogy a feliratkozóid. Hiszen a barátnőd sem a barátnőd, ha 6 hónapig feléd se néz, igaz?

4) Reálisabb képet fogsz kapni a statisztikáidról, ha csak az aktív feliratkozóidra vetítve számolsz.

Ez igaz a listád méretére, ami valójában nem akkora amekkorának látszik, ha évek óta nem takarítottad.

Igaz a megnyitási, átkattintási és vásárlási arányokra, amik érezhetően jobbak lesznek, miután nem számolod bele az inaktív feliratkozókat.

Hogyan tudod karbantartani az email listádat?

Érdemes beállítani egy automatikus lista tisztítási folyamatot annak függvényében, hogy mi üzletileg a logikus számodra.

A listatisztításnak a folyamata a következő:

1) Meg kell határozni, hogy mennyi idő után veszíti el az értékét számodra a feliratkozó

Ha fél év után már szinte nulla esély van arra, hogy újra vásároljon, akkor a fél év jó lehet.

De ha például olyan az üzleted, hogy pont fél évente vásárol valaki, akkor lehet, hogy 1-1,5 évet választanék. Előfordulhat olyan helyzet is, amelyben nem értelmezhető neked az újravásárlási és valamilyen más céllal vannak a listádon – akkor ezt vedd figyelembe.

A lényeg: üzletileg ne legyen öngól a tisztítás. 🙂 Olyan ne törölj, akiből még reálisan nézve értéket tudsz kovácsolni. Ezt csak Te tudod meghatározni, mert nagyon sok lehet a csak általad ismert változó.

Általánosságban 6 hónap teljes érdektelenség (nulla megnyitás) után ki lehet jelenteni, hogy a feliratkozót nagy eséllyel elvesztettük. Nem érdemes kapaszkodni bele, a cikk elején tisztáztuk miért.

2) A 3 levél, ami aktivizálja az inaktívak egy részét

Mielőtt leiratnád a listádról az inaktívakat, egy részüket még meg lehet menteni egy kommunikációs stratégiával.

Ez a stratégia 3 db egyszerű emailből áll, sorrendben ezeket az üzeneteket kell kiküldened:

a) “Hello, látom, hogy már 6 hónapja semmilyen levelet nem nyitottál meg. Minden rendben? Itt küldöm neked a legnépszerűbb blogcikkeimet, csak kattints rájuk és olvasd el őket.”

b) “Látom, hogy már 6 hónapja semmire sem reagálsz a levelekből és úgy tűnik, hogy már nem érdekel téged a téma. Semmi gond, tökéletesen megértem, változnak az idők és az ember érdeklődése! Ha úgy érzed, hogy még kíváncsi leszel a jövőben a leveleimre, akkor kérlek kattints ide és jelezd ezt nekem! Ha nem adsz visszajelzést, hamarosan nem fogsz kapni tőlem több levelet.”

c) “6 hónapja semmire sem kattintottál a leveleinkből és nem szeretnélek többé érdektelen tartalommal szolgálni. Ha nem kattintasz most ide, akkor lekerülsz az aktív email listánkról és többet nem fogunk kommunikálni veled. Ha ezt nem szeretnéd, kattints ide és máris biztonságba helyezed magad, továbbra is kapni fogod az információkat, híreket!”

A 3 levélnek csak az a célja, hogy kiprovokáljon egy újabb átkattintást. Ha ez megtörtént, akkor feltételezhetjük, hogy mégis érdeklődik a feliratkozó a témánk iránt, tehát továbbra is küldhetjük a leveleket.

Ha nem kattint semmire, akkor pedig viszlát – töröljük a listáról.

Ez a 3 levél egy legegyszerűbb mintaként tud szolgálni, ezt relatív könnyű megvalósítani.

3) Állítsd be a leveleket automatikus küldésre

Miután elkészültél a levelekkel, kiküldheted az email listádra úgy nevezett abszolút időzítéssel, azaz egyszeri alkalommal.

Ez jó arra, hogy leteszteld a folyamatot, visszajelzéseket kapj. Először mindenképp így, kézzel csinálnám a dolgot.

Aztán ha az első alkalom után beérkezett tapasztalatok alapján jól sikerült minden, akkor automatizálhatod a rendszert. (Azaz elvégzed a szükséges beállításokat ahhoz, hogy mostantól magától lefusson a folyamat.)

Ha SalesAutopilotot használsz, így automatizálhatod a listatisztítási folyamatot

Ha SAPI-t használsz, akkor könnyű dolgod van a levelek automatikus beállításával kapcsolatban.

Levél időzítés beállítása automatikusra

Minden feliratkozód esetében van egy olyan mező, hogy “Utolsó aktivitás dátuma”. Erre a mezőre tudod időzíteni a leveleidet, a korábbiakban meghatározott logika alapján.

Tehát a levélküldéskor ebben a mezőben szereplő dátumhoz képest 6 hónappal későbbi kiküldési időpontot állíts be. Ekkor csak azok fogják megkapni a levelet, akiknél 6 hónapja nem frissült ez a mező. (Ha neked más az üzleti logikád, akkor ne 6 hónapot használj!)

A levél időzítésének beállításaikor relatív típusú időzítést készíts és az “Utolsó aktivitás dátuma” mezőhöz képest legyen kiküldve az email az általad meghatározott időpontban.
Így fog kinézni az elkészített időzítés (csak állítsd majd aktívra)

Így teljesen automatikussá tetted a folyamatot: magától elindul és egyúttal le is áll, hiszen ha megnyitja majd a levelet vagy éppen átkattint belőle, akkor kikerül a következőleg küldendő levél címzettjei közül (mert az utolsó aktivitás mező már frissebb értéket mutat majd).

Feliratkozók törlésének automatizálása

Az email címeket úgy tudod leiratkozottá tenni (vagy éppen törölni) SalesAutopilotban, ha lista szintű műveletet hozol létre hozzá.

Először hozz létre egy művelet csoportot, a következő beállításokkal:

A műveletcsoport beállításai SalesAutopilotban

Ami fontos a műveletcsoport beállításakor:

  • relatív típusú műveletcsoport legyen
  • a “Melyik mezőhöz” képest résznél az “Utolsó aktivitás dátuma” mezőt válaszd ki.
  • a “Mikor?” kérdés azt jelöli, hogy mikor fusson le a műveletcsoport. Ide azt az időpontot írd be, amikor véget ér a 3 leveles sorozatod. Ha például 180 napnál indul, három naponta mennek ki a levelek, akkor 190. napon már lefuthat a törlést / leiratkozást végző műveletcsoportod.

A következő lépés a műveletcsoporton belül létrehozott művelet beállítása.

Miután létrehoztad a leiratás vagy törlés műveletet, a rendszered készen van.

Gyakorlatilag automatizáltad a listádnak a frissen tartását és megszabadultál az összes fent említett problémától.

(Nyilván bonyolultabb SAPI rendszerek esetében sok egyéb részlet lehet még, de ezekre most nem tudok választ adni. Komplex rendszerépítőként valószínűleg meg fogod tudni oldani e logika mentén. :))

3 db minta levél a DO! marketing listatisztítási folyamatából

Mivel szeretnék neked minél több segítséget adni, ezért megmutatom mintaként az általam használt emaileket.

A segítségükkel könnyebben megalkothatod majd a saját emailedet, nyugodtan tanulj belőlük:

Sok sikert az email listád karbantartásához!

Szerző:

Domán Zsolt

Domán Zsolt

Hello, Domán Zsolt vagyok, a DO! marketing alapítója. Az a mottóm, hogy magyar mikro- és kisvállalkozóként nem az számít, mit tudsz, hanem mit csinálsz a marketingben. Az üzleti eredményeid, az első vásárlóid csak a megvalósításból fognak jönni és én ebben segítelek. Megmutatom, miként szerezz vevőt az interneten!

Kérdésed van?

Akkor tedd fel itt:

Ki az a Domán Zsolt és miért bízhatsz benne?

Ha most találkozol velem először, akkor bizonyosan bizalmatlan vagy.

Ki ez a Domán Zsolt és miért tudna nekem bármi hasznosat mondani?” – merül fel benned tök jogosan a kérdés. 

Fusd át a történetemet a lenti gombra kattintva és utána döntsd el magad, hogy lehet-e nálam bármi olyan tapasztalat, ami építheti a vállalkozásod.

Keresés

Ha az oldalon található cikkek közt szeretnél keresni:

Követsz már Facebookon?

A közösségi média oldalaimon folyamatosan értékes tartalmakat olvashatsz, kattints a “Kedvelés” gombra:

Instagram jöhet? :)

Az Insta sztorijaimban nagyrészt egyedi tartalom van, amit máshol nem láthatsz. Kövess Instán is, katt a fekete ikonra!