Mi az, ami valóban fontos a boldogsághoz?
Mi kell ahhoz, hogy eredményesnek, sikeresnek és boldognak mondhassuk magunkat?
Az első DO!ma Show podcastban igazi szemfelnyitó beszélgetést találsz, ami talán szembe megy sokak valóságával, elképzeléseivel. A beszélgető partnereim őszintén vallanak majd nem csak a sikereikről, hanem a nehézségeikről, kudarcaikról, kihívásaikról is.
Tartalomjegyzék
A beszélgetés résztvevői:
Dr. Mészáros Ádám párkapcsolati mediátor, a Párkapcsolati Konfliktuskezelési Kézikönyv szerzője. Abban segíti másokat, hogy hogyan tudnak jól szeretni és így egy olyan párkapcsolatban élni, amiben tartósan boldogok tudnak lenni.
Dr. Mészáros Ádámról és a munkásságáról pedig itt olvashatsz bővebben.
Szendrei Ádám anyagai a pénzügyi szabadság eléréséhez nyújtanak segítséget. A Gazdagodj boldogan és a Szuper ÉN c. könyvek szerzője, valamint Magyarország legnagyobb előfizetéses klubjának, a Tudástár Klubnak a megálmodója, alapítója.
Szendrei Ádám honlapját ide kattintva éred el. Ha pedig kíváncsi vagy a Tudástár Klubra, itt tudsz belepillantani.
A hanganyagot itt tudod meghallgatni:
Részletes tartalom, hogy bele tudj hallgatni a számodra legérdekesebb részekbe:
0.00-02.46: Bevezetés, miről szól majd a podcast
02.47-11.29: Bemutatkozások
11.30-27.29: Mi a boldogság és a siker? Mi kell a boldogsághoz?
27.30-48.10: Mennyi pénz kell ahhoz, hogy valaki boldog tudjon lenni? Miért érzik sokan azt, hogy egy bizonyos havi összeg megkeresése, elérése hiányzik a boldogságukhoz?
48.11-56.36: Kell-e szerintetek az, hogy a párotok is vállalkozó legyen?
56.37-1.15.32: Mennyit dolgoztok most egy nap? Ez hogy alakult ki nálatok? Mit gondoltok arról, hogy sokat és keményen kell dolgozni?
1.15.33-1.16.49: A beszélgetés lezására
Ha inkább olvasni szeretnél, akkor itt tudod elolvasni a Podcast szövegét:
D.Zs. – Akkor sok szeretettel köszöntöm a hallgatókat itt a DO!ma show-nak az első adásában. Most a két vendégem, Szendrey Ádám és Mészáros Ádám, úgyhogy sok szeretettel köszöntelek titeket. Sziasztok Ádámok!
Sz.Á. – Helló!
M.Á. – Sziasztok!
D.Zs. – Ez az egész DO!ma show Podcast és beszélgetőshow igazándiból azért jött létre, hogy egy picikét beszélgessünk emberről, vállalkozásról, vállalkozóról, illetve mindarról, ami ténylegesen igazán fontos nekünk vállalkozóként, és egy picit az emberi oldalról is szó lesz majd, nem mindig csak szakmáról vagy adott esetben eredményekről, sikerről, hanem egy picit a kudarcokról, félelmekről, nehézségekről és kihívásokról is szó lesz. Nagyon hálás vagyok, hogy elfogadtátok a mai beszélgetésünkre a meghívást mind a két Ádámnak köszönöm. Ugyanis arról szeretnék ma beszélgetni veletek, hogy mi az, ami igazándiból tényleg fontos ahhoz, hogy boldogok legyünk. Szó lesz majd pénzről, szó lesz, majd párkapcsolatról, és arról, hogy ti hogyan látjátok ezeket a területeket, mi az, ami szerintetek ténylegesen kell ahhoz, hogy eredményesnek, boldognak, illetve sikeresnek érezhessük majd magunkat. Egy pár szóval szeretnélek titeket bemutatni. Alapvetően mind a hárman jó barátok vagyunk, és ezért egy különleges alkalom is nekem ez az első kezdő adás veletek, ugyanis mind a kettőtöknek rendesen és elég mélyen ismerem az emberi értékrendjét. Tudom rólatok azt, hogy mind a ketten több tízmillió forintos jövedelmet tudtak kivenni minden évben a vállalkozásotokból, tehát ilyen szempontból szerintem már abszolút és egyértelműen sikeres vállalkozónak minősültök. És ami szerintem még inkább sikeressé tesz titeket, és ami miatt amúgy gondolkoztam még az adás felvétele előtt, hogy talán szerintem a legsikeresebb vállalkozó ismerőseim vagytok, az az, hogy a több tízmillió forintos éves jövedelem mellett egy nagyon nagyfokú szabadsága is van mind a kettőtöknek. Tehát nincsen egy sok tucat fős szervezet a napi problémákkal a nyakatokban, hanem egy nagyon ügyes üzleti modellel, nagyon-nagyon sok szabadidővel és igazi nyugodtsággal tudtátok felépíteni a vállalkozásotokat, és szerintem ezért lehettek igazi sikerpélda és ezért is leszek nagyon-nagyon kíváncsi arra, hogy ti hogyan viszonyultok majd ahhoz, hogy ténylegesen mi kell a sikerhez, akár pénz, akár párkapcsolat, akár egyebek terén. Úgyhogy köszönöm szépen még egyszer, hogy itt vagytok.
D.Zs. – Mészáros Ádámról azt érdemes tudni, hogy alapvetően a Párkapcsolati Konfliktuskezelési Kézikönyvnek a szerzője vagy, illetve a Feleségek Klubjának az alapítója. A könyvedet eddig hány példányszámban adtátok el, hány emberhez jutott el eddig a munkásságod?
M.Á. – Hát ezt sajnos nem tudom pontosan. Már régóta nem nézem, de szerintem ilyen tízezer környékén járhatunk. Tudok erről is mesélni. Alapvetően ez egy nagyon-nagyon jó könyv. A címválasztás nem a legsikeresebb ennél, úgyhogy tanultam ebből is, hiszen a párkapcsolati konfliktuskezelés nem egy olyan könnyű, amit az ember szívesen vesz ajándékba. Kicsit olyan, mintha fogkrémet adsz ajándékba egy barátodnak, úgyhogy szerintem nagyon jó könyv, sokkal többekhez eljuthatna, de valahol 10.000 környékén járhatunk szerintem.
D.Zs. – Gratulálok! Ez nagyon-nagyon-nagyon szép eredmény. És ugye ez csak néhány éve jelent meg, hogyha jól tudom, tehát hogy nem tíz év alatt sikerült belőle tízezret eladni, hanem ez egy pár éves eredmény.
M.Á. – Igen, három éve, azt hiszem.
D.Zs. – Gratulálok, nagyon szuper! Úgyhogy Mészáros Ádámnak a munkássága tulajdonképpen ahogyan én megértettem eddig, arról szól, hogy gyakorlatilag boldogabb házasságot tanítasz meg elérni, illetve boldogabb párkapcsolatot tanítasz meg felépíteni a felek között. Ez lehet, hogy ilyen nagyon-nagyon sarkítás, de hogyan mondanád ezt a saját szavaiddal? Vagy mi is az, amit igazándiból te csinálsz szerinted?
M.Á. – Igen, nekem nagyon fontos az, hogy embereket megtanítani arra, hogy hogyan legyenek szabadok, és hogyan tudjanak szeretni jól, és ezzel hogyan építsenek föl egy olyan párkapcsolatot, amiben tartósan boldogok tudnak lenni. Én nagyon hiszek a házasság intézményében, nem a papírban, és nem azért, hogy valakik gazdasági okokból vagy kényszerből együtt élnek, sokkal inkább, hogyha ez egy őszinte kapcsolat tud lenni, ami szeretetre épül, akkor igenis vannak olyan eszközök, amivel ezt hosszú távon jól lehet működtetni, és sokkal többet ki lehet ebből hozni, minthogy félévente, évente, kétévente váltogatjuk egyre csalódottabban a kapcsolatainkat, úgyhogy én emellett tettem le a voksom, magam is házasságban élek, két gyermekünk van, és azt akarom megmutatni, hogy ezt tényleg lehet jól csinálni, annak ellenére, hogy a világ meg a környezetünk egyre jobban azt próbálja bebizonyítani, hogy ez nem lehetséges senki számára, én viszont tudom, hogy lehet, és ebben próbálok minél többeknek gyakorlati eszközöket, konfliktuskezelési, kommunikációs eszközöket adni, meg egy jó stratégiát, hogy hogy lehet ezt élethosszig jól működtetni?
D.Zs. – Szuper! És gratulálok a munkásságodhoz! Én személyesen is egyébként nagyon sokat tanulok tőled. Olvastam a könyvedet is, illetve a cikkeidet is, meg a szélszín maileket is, amiket kiküldesz a listádra, és amellett, vagy azon túl, hogy nyilván eladási célzattal küldöd ezeket, szerintem brutálisan nagy érték van bennük, és minden egyes leveledből nagyon-nagyon-nagyon sokat tudok tanulni. Úgyhogy szuper példa ilyen szempontból is. Köszönjük szépen, amit csinálsz.
M.Á. – Köszönöm, kedves vagy.
D.Zs. – És ugye a másik vendégünk Szendrei Ádám is könyvszerző. Egészen pontosan kettő könyvet is írtál már Ádám. Ugye az elsőnek a címe a Gazdagodj boldogan és a másodiknak a címe pedig a Szuperén. Mesélsz nekünk egy-két mondatot arról, hogy a két könyved miről szólt eddig és hogy mi az, amit most építesz mostanában, amin dolgozol?
– Igen, az első könyvem az a Gazdagodj boldogan volt, ezt körülbelül három éve adtam ki, és igazából arról szól, hogy hogyan érhetjük el a pénzügyi szabadságot. Ugye én huszonkilenc évesen mondtam fel az utolsó munkahelyemen, és akkor azóta kvázi nincsen bevételkényszerem. Igazából én előtte is viszonylag egy alacsony életszínvonalon éltem, nem költöttünk túl sok pénzt, és viszonylag jól kerestem és a pénzt kerestem, azt meg igyekeztem minél nagyobb részben félretenni és ebből építettem egy olyan vagyont, ami egy ilyen anyagi biztonságot jelentett nekem, és emiatt nem volt munkakényszerem.
Igazából nagyon sok minden ehhez fejben dől el és azt gondolom, hogy nagyon sok dolog a pénzügyekben valójában nem pénzügyi kérdés, hanem sokkal inkább lelki, meg gondolkodásbeli, és igazából ez a gazdagodó boldogan könyv úgy született meg, hogy megpróbáltam lépésekre bontani azt, hogy valaki, aki egy teljesen átlagos nevelést, általános oktatást kapott. A jelenlegi társadalomban szocializálódott, ahogy egyébként én is, meg szerintem szinte mindenki. Milyen lépéseken kellene végigmennie ahhoz, hogy egy jó pályára álljon és el tudja érni ő is ezt a pénzügyi szabadságot, és mindezt úgy, hogy közben egyébként a boldogságát is megtalálja. Én nem hiszek abban a modellben, amit szerintem sok helyről lehet hallani, hogy foggal-körömmel, napi 18 órát dolgozva hajtsunk a sikerért és minél többet és többet halmozzunk fel, vagy minél nagyobb házat vegyünk és ettől leszünk boldogok. Szerintem sokkal hamarabb is lehetünk boldogok, és nem ezektől a sikerektől, meg ettől a nagy költekezéstől fog jönni a boldogság, és pont, hogy aki ebben keresi, az igazából távolabb kerül a pénzügyi szabadságtól, nem pedig közelebb kerül hozzá. Erről szól a könyv, hogy hogyan tudsz úgy vagyont építeni, hogy közben egyébként egyre boldogabb életet is élsz. És ez most nagyon lerövidítve. Nyilván a kulcs ott van, hogy az ember azt csinálja, amit szeret, ebből épít egyébként üzletet, vagy ebből hoz létre értéket, és lehet egyszerre hálás és boldog, és egyébként a boldog emberek egy csomó kutatás szerint az élet minden területén sikeresebbek, hiszen ha belegondolunk, mi is szívesebben dolgozunk olyan emberekkel, akik megoldásfókuszúak, pozitívak, jó velük együtt lenni, mint olyanokkal, akik azt gondolják, hogy tök mindegy bármit is csinálni, mert úgyis minden rossz. Az, hogy az ember egyébként belül hogy van, az nagyon kihatással van egyébként az anyagi helyzetére is. És a lényeg a könyv, az ilyen kutatásokat sorakoztat fel, meg ezekre alapozva mutatja be azt a hét lépést, amin keresztül végigmentem. Szerintem, ha más nem, jóval közelebb kerülhetünk, még jó pályára állhatunk a pénzügyi szabadság felé. És a második könyvem, az pedig a szuper énről szól, az egy másik rendszert mutat be. Ott igazából a pénzügyi szabadság alatt, amikor már nem kellett pénzért dolgoznom, nagyon sokat önfejlesztetten tanultam, és keresem igazából én is saját magamnak a következő célokat, a magasabb szinteket, amiket így a saját önfejlesztésemben, önismeretemben el tudok érni, és ez a könyv egy kicsit távolabbról indítva, talán egy nagyobb látószögből mutat be egy stratégiát, egy önfejlesztésre való gondolkodást módról, hogy hogyan is érhetjük el önmagunknak egy magasabb szintjét. Az is szerintem egy nagyon jó olvasmány, egy elgondolkodtató olvasmány lett, az nem pénzügyi terület, nem pénzügyi szempontból vizsgálja az életet, találni kell ilyen kiteljesedéstől megvalósítás célból.
D.Zs. – Szuper! Hát, gratulálok az első könyvedhez. Ha jól tudom, az is már több, mint tízezer példányban elkelt, és most a második könyv, az pedig közel 3000 példányban kelt el, amikor bevezetted a piacra. Úgyhogy gratulálok a kampányokhoz is. Illetve mind a két könyvhöz. A másodiknak volt szerencsém előolvasója is lenni és hát tényleg zseniális könyv lett. Nem szoktam igazándiból ennyire nagyzoló szavakat használni ajánlásokkor, de erre tényleg azt gondolom, hogy korszakalkotó lett, és minél több magyarhoz el kéne jusson. Úgyhogy gratulálok hozzá!
M.Á. – Köszi szépen!
D.Zs. – És már egy picikét bele is mentél akkor az első kérdésünkbe, úgyhogy csapjunk is bele, és beszélgessünk egy kicsit arról, hogy szerintetek mi a boldogság és a siker. Mi kell vajon ahhoz, hogy boldogak legyünk? Kezdjünk mondjuk Mészáros Ádámmal. Ádám, te mit gondolsz erről a kérdésről? Mi kell a boldogsághoz?
M.Á. – Hát ez egy olyan kérdés, ami ha őszinte akarok lenni, magánemberként nagyon régóta foglalkoztat és nagyon-nagyon régóta keressük a feleségemmel, sőt a barátainkkal. Van egy olyan nagyon régi baráti körünk, akivel ilyen egyetemista korunk óta összejárunk rendszeresen egy kis közösségünk és mindig mindenféle mély témát előveszünk háromhetente és átbeszéljük, és hát több évig volt ez a témánk, hogy nyilvánvaló boldogság? Mert hogy mi a boldogság? Az, hogy jó kedvem van, az valahol talán nem a boldogságról szól, az csak egy kedvről szól, vagy egy hangulatról szól. Aztán így az életemben. Talán elmondom, hogy hol tartok most ebben. Azt gondolom, hogy a keresésem az mindig megvan, de talán most vagyok úgy abban a fázisban, hogyha azt érzem, hogy nem találom, vagy egy napon nem érzem magam boldognak, így akkor sem ijedek meg, hanem, hogy így elfogadom, hogy így igazából az életben van fény és sötétség, nap és hold, és vannak jó és rossz időszakok.
Sokáig, nem tudom. Szerintem sokan abban vannak, hogy talán rám is igaza volt, hogy ugye én egy olyan családból származom, hogy nem kaptunk igazából ilyen komolyabb anyagi támogatást, tehát mindig irigyeltem, hogy valaki érettségire vagy diplomára lakást kapott, vagy ilyesmit. Éppen ezért én huszonhárom évesen házasodtam meg, a feleségemmel házasodtunk meg, 23 éves voltam. Ezt a klasszikus, hagyományosabb, talán már régiesnek tűnik, életet kezdtünk, hogy együtt indultunk. Én azért ott a huszonéves korom elején mindig úgy gondoltam, hogy jó, jó, majd lesz gyerekünk, meg feladatom, hogy legyen hol laknunk, és elég kilátástalannak láttam az akkori keresetemmel, meg képességemmel, ami ebben volt. És hogyha ma megkérdezel, tehát van egy szép feleségem, van két nagyon cuki lányunk, van otthonunk, és hogy egyet tudok mondani, hogy ezektől nem lett jobb. Tehát, hogy ezek nem adják meg így igazából a boldogságot. És ma szerintem azért nehéz ez a helyzet, mert nekem nagyon sokat adott, azt hiszem, úgy mondják, hogy Móka, de hát egy szerzőnek a könyve, aki nagyon jól megfogalmazta, és én ezt tartom ma így válaszként, meg az én hitvallásomban ez van, hogy igazából, ha nagyon sokat nézel fölfele, tehát azt nézed, hogy másnak hogy jobb, meg mint jobb, akkor nagy valószínűséggel boldogtalan leszel. Ha nagyon sokat nézel lefelé, és ez most egy kicsit negatív megfogalmazás, de meglátod, hogy milyen nehéz élethelyzetek vannak, milyen sorsok vannak, és ehhez képest tudod a sajátodat látni, akkor máris rájössz arra, hogy igenis lehetsz elégedett. És hogy mi a boldogság? Én azt hiszem, hogy az, hogyha az ember meg tudja látni, hogy mennyi mindene van. Tehát nem tudom, hogy ki milyen országból hallgatja a beszélgetésünket, de én biztos vagyok benne, hogy csupa nagyon gazdag ember hallgatja. Itt Európában, Magyarországon nagyon gazdagok vagyunk, nemcsak anyagilag, hanem szellemileg is. Hogyha van, aki egy nap fölhív, vagy beszélget valakivel. Tehát, hogy annyi kincs van körülöttünk, és azt mondom, hogy ez a boldogság, vagy én ebben hiszek most leginkább, hogyha hálásak tudunk lenni, és meglátjuk, hogy mennyi minden ott van nekünk. És ez azért nehéz ma, mert tudjuk jól, hogy a Facebook, az Instagram, a virításnak a helye. Mindenki teszi ki, hogy boldog, hogy szép, hogy tökéletes. Én sem akarok senkit frusztrálni, nyilván nekem is van egy jó házasságom, a feleségemmel. Vannak nehézségeink is, de hogy mikor mindenhol azt látjuk, hogy mindenki itt van a Szendrey Ádám, Mészáros Ádám, Domán Zsolt, és elkezdjük azt látni, hogy ez a három ember azt, ahogy ők a sikeresek, meg így ennyi pénzük van, meg így vállalkoznak. Ezek mind nagyon becsapós dolgok. Tehát azt tudom mondani, ha valaki éppen ül és egészséges és ma tudott egy jót esetleg ebédelni vagy reggelizni, tehát nem kell nagy dolgokat keresni szerintem ahhoz, hogy megtaláljuk a boldogságunkat. Viszont nagyon-nagyon boldogtalanná tudunk válni, ha belekerülünk abba a mókuskerékbe, hogy a külvilágban mindenkit elkezdünk magunkhoz hasonlítani, és azt nézzük, hogy mennyi minden jó. Tehát szerintem ebben nagyon-nagyon fontos ma, hogy egy kicsit le tudjunk válni a világról és kevesebb tökéletességet látni a világban. Tehát ha engem kérdeztek, én azt hiszem, hogy soha nem olvastam ilyen önéletrajzi könyvet, hogy Steve Jobs élete, meg én tudom, hogy vannak ilyen könyvek, nem célom, tehát az az ő élete, és elhiszem, hogy ő mondjuk valami nagyot felépített, nem leszek tőle boldogabb. Lehet, hogy jó adag pereket lehet tanulni, de nem akarom azt látni, hogy az igazság az, hogy mindenkinek van egy élete és senki nem tökéletes és senkinek nem tökéletes az élete. És szerintem ezt mi is tudjuk így magunkról egymás között, hogy igazából normális emberek vagyunk, normál emberek, és szerintem ez egy nagyon fontos alapszemlélet, hogy ne frusztrálódjunk attól, hogy más milyen sikeres, meg mennyi pénze van, meg milyen kapcsolatai vannak, mi olyanok vagyunk, amilyenek, és ez így van a jól, és ezért kell hálásnak lenni. Valahogy így gondolom.
D.Zs. – Köszi szépen, annyira szuper gondolatokat osztottál meg, tök szívesen reflektálnék is rá egyből, de akkor kiszorítanánk a másik Ádámot abból, hogy őt is meghallgassuk. Úgyhogy mesélj Szendrei Ádám, te is, hogy te hogy látod ezt a kérdést? Szerinted mi kell a boldogsághoz? Mi a boldogság?
Sz.Á. – Köszi! Én nagyon sok mindenben, sőt azt gondolom, hogy mindenben egyetértek azzal, amit Ádám mondott, és én csak saját tapasztalatomat tudom megosztani, amíg azt gondoltam, hogy amíg nem voltam pénzügyileg szabad, nekünk ez a pénz elég pontos része volt így az önértékelésemnek. Egyébként még mindig talán az, de nagyon sokat fejlődtem azért ebben. Az egyik dolog, hogy azt gondoltam, hogy ha majd szabad leszek pénzügyileg, ha lesz majd x összegnyi pénzem, akkor mennyivel boldogabb leszek. Egyébként ez egy jó motiváció volt arra, hogy elinduljak, de nagyon érdekes megtapasztalni azt, amikor elkezdenek megvalósulni azok a dolgok, amiket szerettél volna, és egyszerűen, ha leértékeled az életedet, csak így felkelsz valamelyik napra, és azt mondod, hogy jó, na. Hányas? Egy százas skálán mennyire vagyok boldog. És amikor így megnézem, hogy hogyan érzem magamat. Igazából nem tudok boldogsággal, örömmel felkelni minden nap azért, mert három évvel ezelőtt sikerült elérnem egy összeget, amit akkor kitűztem. Ezek a múltbeli sikerek igazából nem tesznek már boldoggá idővel. Ha ezt valaki megvizsgálja a saját életében, például mindannyian baromira izgultunk az érettségi előtt szerintem, és azt mondtuk, hogy ha ezen átmegyünk, akkor onnantól kezdve minden rendben lesz, de harminckét évesen már nem tudok örülni az érettségi eredményemnek. És ez mindennel így van, hogy az autónk ház. Amikor megvesszük, meg utána egy pár hétig, hónapig, örülünk neki, de utána rögtön keressük a következő célt, amitől boldogok lennénk. És ezt nagyon nehéz elhinni szerintem addig, amíg az ember nem éli át, és szerintem egy ilyen fogságba tudja kergetni az embert, hogy rabságba hajt egy olyan célért, amiről nem hiszi el, hogy egyébként nem fogja boldoggá tenni, de képes az életének rengeteg területén feláldozni, akár a pénzért például. Sokan szerintem a pénzben mérik magukat, meg a mai társadalom az szerintem nagyon erősen belénk kódolja, és feláldozzuk a kapcsolatainkat, a szabadidőinket, a szabadságunkat, és hogyha több lesz, majd ha több lesz, akkor majd boldog leszek, de igazából amint megvan a következő lépés, így megint szükségünk van a következő löketre, és így megyünk tovább. És nagyon durva megnézni embereket, akik tényleg milliókat keresnek havonta, és nyugodt embernek tovább, és ma azt hiszik, hogy majd a következő az tényleg most már elhozza azt a boldogságot. Most már csak ezt kell rendbe tenni. Most már csak azt kell, most már csak egy kocsi kell. De igazából ez ilyen délibáb, és ahogy odaér az ember, igazából elmúlik. És nekem nagyon tetszett az Ádám mondanivalójában az is, hogy a boldogság az nem egyenlő az örömmel. És nem egyenlő szerintem a nevetéssel. Nem attól boldog valaki, hogy folyamatosan nevetgél, meg vigyorog. És nem is feltétlen boldogtalan attól, hogy sír. És szerintem ezt nagyon fontos így szétválasztani magunkban, és engedélyt adni magunknak arra, hogy rossz kedvünk legyen. És amikor ez így kicsit tudatosul az emberben, akkor megengedőbb tud lenni magával, és nem is keveri össze feltétlen ezt a két dolgot. És én azt gondolom, hogy lehetek boldog, attól függetlenül, hogy éppen megbántottak. Vagy lehetek boldogabb éppen akkor, és amikor mondjuk gyászolok, mert összességében szerintem a boldogság, hogy mindent lehámozunk róla, és az Ádám is érintette, de én azt gondolom, hogy valahol egy igazából a bennünk lévő hála az iránt, amink van. Tehát, hogy megtanulunk hálásak lenni a dolgainkért. És tényleg nekem az indiai utazásom az egy ilyen nagyon nagy szempontból abból a szempontból, hogy én láttam videó komplex filmeket, szegénységet, meg úgy tudom, hogy küzdenek emberek, de hogy azt megélni, meg átlátni, hogy az utcáin milyen mennyiségben élnek az emberek. Itthon felfoghatatlan, itthon a legnagyobb szegénységben, legrosszabb környékeken sincs olyan élet, mint ott igazából a belvárosban. És ez nagyon durva volt. És azt láttam, hogy egyébként ott is van egy csomó boldog ember, és ott is egyébként meg lehet élni, és azt is ki lehet, nem is lehet bírni vele, de ott is lehet élni. És mennyire normális nekünk a saját országunk, a saját környezetünk, és mennyire könnyű ezt ilyen alapnak venni. És azt mondani, hogy jó, jó, persze, de hát ha mindenkinek megvan ez a normális, majd boldog leszek, akkor ha én lennék följebb. De igazából már most is szinte a csúcson vagyunk, csak ezt észre kell tudni venni. Szóval igazából szerintem a hála gyakorlás, egyébként a tudások is azt mutatják, hogy a hála gyakorlás és a mindennapi hálaadás az, ami egyébként a legnagyobb szintben talán hozzájárul ahhoz, hogy az ember boldogabb életet éljen. Ha valaki ezt nem gyakorolja, akkor azzal szerintem egy nagy ziccert hagy ki például. És még egy érdekes dolog szerintem, hogy így azt gondoljuk, hogy könnyű azt gondolni, hogy ha majd elérek valamit, akkor mennyire boldog leszek, ha majd el tudok mondani a munkahelyemen, akkor boldog leszek, meg ha majd ennyi pénzem lesz, meg ilyen gazdag leszek, akkor biztos milyen boldog leszek. Tök érdekes belegondolni, hogy egyébként az embernek ott van a bankszámláján valami 300 millió forint. Igazából akkor is a legfontosabb dolgok, a legnagyobb élmények, azok általában apróságok. Igazából senki nem lesz tartósan boldog attól, hogy valami baromi drága étteremben, és ez homár. És igazából lehet, hogy el is mész, de ha igazából közben így kattogsz a munkám, vagy éppen összeveszel a pároddal az étteremben, akkor baromira nem. Tök mindegy, hogy mennyibe került az a homár igazából, vagy milyen hotelben laksz. Viszont nekem is a legnagyobb élmények, igazából az apróságok elmennek sétálni az erdőbe, vagy beszélgetni egy jót egy barátommal, vagy a párommal csinálni egy randit. Ez egy sétálás. Egy csomó élmény van egyébként az életben. Mondhatjuk úgy igazából, hogy csomó élmény van, rengeteg. És valami kicsi átszedni, van valami ingyen, van valami, ami meg óriási nagy átmenetileg. De nem biztos, hogy az óriási nagy átmenetileg nagyobb boldogságot, nagyobb örömet jelentene. És igazából annyi mindent lehet csinálni a világon, hogy igazából az ingyenes dolgokból villanyt szoktunk válogatni annyit, amiből baromi jól tudjuk érezni magunkat. A skandinávoknak eszembe jutott eszembe, hogy múltkor vettem egy gólszettet, jó fogáson használtam. És a korszakból egy darab ütőt kivehettem, meg egy labdát, a többit pedig eladtam a jó fogáson tovább, tehát igazából nem került semmibe, csak így a vicc kedvéért mondom. A lényeg az, hogy van egy golfkütyüm, meg egy golflabdám, és azzal néha lemegyek a parkba street golfozni, ami igazából ugyanolyan, mint a Mini golf, csak én találom ki, hogy mi a pálya. És ezt lehet többen is csinálni párommal és oda elmentünk streetballozni, és ez csak ingyen van. De most így tökre várom, hogy a barátaimmal összehozzak egy ilyet, és ehhez baromira nem kell pénz.
D.Zs. – Tök szuper! Annyira jó gondolatokat mondtatok, nem is tudom, hogy melyikhez kapcsolódjak, ugyanis megmondom őszintén, hogy egy picit az volt a célom ezzel az egész adással, hogy beszélgessünk arról az általános jellemző gondolkodásmódról, vállalkozók között, hogy majd boldog leszek akkor, ha mondjuk megkeresek 2-3-4-5 millió forintokat. Nagyon-nagyon sok már elindult, de még egyébként annyira nem sikeres, ilyen néhány százezer forintot termelő vállalkozóval vagyok kapcsolatban, és amikor kérdezem tőlük, hogy mi kellene ahhoz, hogy boldog legyél, vagy mi kellene ahhoz, hogy sikeresnek érezd magadat, akkor folyamatosan ezeket a válaszokat kapom, hogy szeretnék havonta 3 milliót keresni, havonta 5 milliót keresni. És szerintem ez egy tök nagy csapda és egy baromi nagy tévhit. És ezért is örülök, hogy ti most beszéltetek erről még anélkül, hogy én befolyásoltalak volna titeket arról, hogy ez volt igazándiból a fő cél, hiszen ti ezt már elértétek, megcsináltátok és most, amikor megkérdeztelek titeket arról, hogy mi a boldogság, akkor abszolút nem ezt mondtátok, hogy X forintnak az elérése, hanem pont, hogy ennek a teljes ellentétjéről számoltatok be. Szerintetek mennyi pénz kell ahhoz, hogy valaki boldog tudjon lenni, és vajon miért érezhetik sokan azt, hogy egy bizonyos havi összegnek az elérése hiányzik az életükből ahhoz, hogy boldogok legyenek. Mészáros Ádám, te mit gondolsz erről elsőnek?
M.Á. – Nekem az jutott eszembe, hogy egy kicsit furcsán is érzem magam, mert szóval nekem most úgy érzem, hogy sok szempontból nagyon jó életem van. Persze lehet, hogy túl sokat adok hálát, de azért én nem voltam ebben mindig ilyen nyugodt, mint ami most talán átjön így a beszélgetésben. Szóval nekem nem a pénz volt így az elején, ami ilyen frusztráló tényező volt.
Nekem az volt. Néha erről egy kicsit szégyenkezve is mesélek, de én mindig nagyon sokat dolgoztam régen így az elején. Ebből volt is komolyabb nehézségünk. De hogy nagyon sokat dolgoztam, és a feleségem kérdezte, hogy miért dolgozok ennyit. És én mindig azt válaszoltam, hogy hát azt szeretném, hogy valami nagyon jót adjak a világnak. De hogy miért? Hát mert ha jót adok, akkor valahogy az a kép van előttem, hogy majd amikor meghalok, akkor sokan sírnak értem. De hogy miért fontos ez? Miért fontos? És addig, amíg kérdezgetett a feleségem, aki egyébként nagyon hálás vagyok neki, mert igazából a személyes coach-on, és hogy azt jöttem rá, hogy igen, nekem egy fontos hajtóerő volt az elején, amit az Ádám egy kicsit, Szendrey Ádám mondott egy kicsit, hogy azért a pénz ott az elején neki ott volt. Nekem ez a hírnév volt ott, és én akkor elkezdtem ezzel igazából önismereti terápiára járni. Nagyon sok jó szakemberhez jártam mind a mai napig, és egy idő után jöttem arra rá, hogy igen, és azért beszélek erről egy kicsit így nem szégyenkezve, de olyan kellemetlenül, merthogy én segítő szakmában vagyok, és arról szól, hogy az embereknek segítsek az életében, és hogy mikor azt az embernek be kellett látni, hogy igen, a segítésben nekem ott van az is, hogy szeretnék egyfajta elismerést kapni ezért, és mindig az volt bennem, hogy minél több embernek segítsek, mert akkor több elismeréssel jár. És akkor, ahogy én ezzel jártam terápiában, szépen lassan vettem azt észre, ahogy igazából ez rólam szól, és hogy igazából ebben van egy, és azt hiszem, hogy ez a kulcsszó, hogy kényszeresség, hogy így csináltam, amit csináltam, de soha nem tudtam azt érezni, hogy elég, mert kényszeresen akartam még többet. Minden nap akartam, hogy jöjjenek a visszajelzések, hogy ilyen jó cikket írtam, neki segítettem az életét, megváltozott a házassága, és hogy egy kicsit ez erről is szólt. Azt hiszem, hogy merem múlt időben mondani, hogy erről szólt, de ehhez kellett nagyon foglalkozni azzal, hogy ki vagyok én, mitől vagyok értékes és rájönni arra, hogy nem akkor vagyok értékes, ha sok jó visszajelzést kapok. És hogy ez egy komolyabb önismereti munka volt, még azt hiszem, hogy eljutottam oda, hogy igazából ma nem számít, hogy kapok-e elismerést vagy nem. Vannak, akik szerencsésebbek és nekik ez soha nem számított. Én talán úgy lettem nevelve, meg olyan sérüléseket szedtem össze gyerekkoromból, hogy így elismerés hiánnyal indultam így az életnek, de ma már úgy ez majd nem számít, hogy milyen visszajelzéseket kapok. A képességem megmaradt, hogy olyan dolgokat tegyek, amikből sokan elismernek, de már nem kényszeresen teszem az elismerésért, hanem önmagában azért teszem, mert segíteni akarok. És ezt csak azért akartam elmondani, mert így a pénz kapcsán is így én is ismerősi körben látok, hogy nagyon jó volt hallgatni a Szendrey Ádámot, hogy nem lesz boldog egy étteremtől. És nekem igenis így a távolabbi ismerősök között, viszont igenis látok olyanokat, akik boldogabbak az étteremtől, de egyébként nem az étteremtől boldogok, hanem megfejtettem több barátomnál is, hogy a pénzhez, az anyagiakhoz, vagy ahhoz, hogy ő megvehet magának valamit, ahhoz ő státuszt köt, és az önértékelésének fontos azt éreznie, hogy ő ehet egy drága étteremben. Ezt úgy tudom mondani, hogy hiába eteti meg magát az étteremben, meg hiába keres többet, ha az a mély hiánya ott van, azt ahogy egyre többet próbálja tömni magát az étterembe, vagy pénzzel, vagy akár hírnévvel, az nem fog megoldódni, ha ez nincs megoldva. Én azt gondolom, hogy így. Tehát lehet valaki nagyon sikeres vállalkozó, meg nagyon sok pénze, de ha így az alapokra kijövünk, és nem teszünk lakást helyre, akkor csak még éhesebb lesz, pénzre még éhesebb lesz, hírnévre, és nem oldódik meg semmi. Tehát tényleg láthatunk iszonyatosan kiéhezett embereket mind a mai napig, és hiába próbálod magadat pénzzel vagy hírnévvel, vagy bármi ilyesmivel, vagy letett eredményekkel megetetni. Ha az ember a mély hiányait nem találja meg, és azt nem dolgozza át, szerintem ebből nagyon nehéz ebből kijönni. Úgyhogy mennyi pénz kell? Én azt gondolom, hogy ez nagyjából így ettől függ. Nekem nagyon könnyű a helyzetem.
Mondom, olyan családból jövök, nekem tanárok a szüleim, így az alap életszínvonalunk soha nem volt magas, és nem is vágytam rá. A feleségem is egy, tehát több testvér, sokan vannak heten, vannak testvérek, így az, hogy így bőven elég annyi, ami az aznapra kel, és hogy így én azt gondolom, hogy maradtam ugyanazon a szinten. Erről persze tudnék mesélni, hogy ez sok szempontból korlátolt a vállalkozásban, mert aki nem látott egyben több százezer forintot, az kicsit nehezen tudja ezt elképzelni, és hogy akkor tud annyit bevételt előteremteni, de én azt gondolom, hogy ha személyesen kérdezem, hogy mennyi pénzt kell, mi tényleg azt gondolom, hogy nagyon minimálisan, most nem élünk szegénységben, de pénzért nem nagyon szoktunk. Boldogságot nem keresünk pénzért, inkább fogócskázunk egyet a lányokkal kint, vagy beszélgetünk egy jót, úgyhogy ez a rész nem kell, hogy pénz legyen, de azért azt is akarom mondani, hogy szerintem az is hozzátartozik, hogy igen, sok munkával építettünk egy vállalkozást, amivel a feleségemnek is nagyon sokat köszönhetek, és azért ilyenkor könnyebb. Szerintem a pénz nem fontos, de azért ha van, akkor könnyebb az élet. És nem azért, hogy most akkor könnyebb az életben, akkor Mercedesszel utaznék, vagy ilyesmi, de azért volt olyan időszakunk nekünk is, amikor nagyon-nagyon nem volt, és még egyszer mondom, nem lesz az ember boldogabb, nem lesz tőle több, de egyébként egy könnyebbsége van egyébként, és ezt sem gondolom, hogy el kell hallgatni, tehát azért van egy ilyen funkciója.
D.Zs. – Köszönöm szépen Ádám, hogy ennyire őszintén és mélyen megnyíltál akár a saját hiányodról, amit úgymond át kellett dolgoznod. Köszönöm, ez nagyon-nagyon érdekes volt. Csakhogy valami konkrétum is legyen, amit meg tudnak fogni azok az emberek, akik még most próbálják kialakítani a saját pénzügyi kultúrájukat, értékrendjüket, azon nagyon minimálisan élünk, az úgy kb. mennyi szerinted, ami tényleg minimum kell ahhoz, hogy mondjuk egy négy fős család boldog legyen. Nem kell feltétlenül a konkrét ti kasszátokat megosztani, hanem akarod, hanem elég az is, hogy szerinted ez kb. tól-ig nagyjából mit jelent. És csak azért kérdezem ezt, mert amikor én ezt kérdezem, akár kérdőívekben, ügyfelektől, akkor teljesen nonszensz elszállt számokat hallok, hogy mondjuk egy négy fős családnál fejenként kétmillió, meg hasonló, tehát ilyen nagyon-nagyon fura számokat hallanak emberek, és csak tökre szeretném, és szerintem egy nagy érték lenne, hogy azok után, hogy titeket most hallanak, meg tudják nézni, hogy milyen vállalkozást csináltok, elmondtuk, hogy tök sok szabadidőtök is van. Mind a kettőtök boldog házasságban él. Nálatok már család is van, Mészáros Ádám, hogy ti hogyan gondolkoztok erről, és hogy szerintetek mi az, ami úgymond minimum szint? Mert szerintem ebben is egyébként egy értékválság van most a világban, és nehéz igazándiból belőni konkrétumokat, mert erről nem annyira beszélünk, ezek egy picikét tabuk, szóval konkrétum van, akkor mit jelent neked ez a nagyságrend, Ádám?
M.Á. – Szerintem mi a konkrét összeget a feleségem nálunk a pénzügyminiszter családilag, de szerintem ilyen 400 ezer forint körül lehetünk így havonta. Az a baj, hogy ilyenkor félre kell ezt mondani, mert lehet, hogy valaki ezt soknak érzi, valaki kevésnek. Ugye most ebben mi van benne? Régen, amikor albérletben laktunk, az még valamennyi hozzáért, meg hogy nálunk ilyen tejfehérje érzékenység, meg gluténérzékenység van, ezért az étrend egy kicsit költségesebb, de valahogy így vagyunk, azt hiszem. Tehát ugye ekörül járunk. Annyi, hogy mi nem nagyon szoktunk. Szeretnék ilyen utazósabb lenni, de a nyaralásban is nem annyira szoktunk olyan extra helyekre járni, most így gondolkodom. Most olyan kiadás például, hogy jó fogászatra, mit tudom én kellett, akkor az ezen felül kellett még, de hogy így nagyjából így vagyunk, tehát.
D.Zs. – Nagyon köszönöm, tök szuper, szerintem ennek abszolút fontos üzenetértéke van, hogy akkor ti négy fős családból, ötszázezer forintból simán ki tudtok jönni, és szerinted akkor nem kell több ahhoz, hogy boldogok legyetek? És ezt nem azért mondod, mert egyébként nincsen több vagy mert nem tudsz többet teremteni, hanem te ebben hiszel neked, ez az értékrended. Nagyon-nagyon köszönöm Ádám! Szendrey Ádám, te hogy látod ezt a kérdést? Miért akarnak az emberek több millió forintos havi jövedelmet, és szerinted mi az, ami ténylegesen kell ahhoz, hogy igazándiból boldogok tudjunk lenni.
Sz.Á. – Szerintem, amit az Ádám érintett, és ez egy nagyon jó téma szerintem, hogy egyébként, ami bennünk van, gyerekkori sérülések, egyszerűen csak a társadalomból átvett szabályok, célok, hogy mi az, ami bennünk esetleg, amitől mi félünk, tehát amitől mi érzelmileg ódzkodunk, félünk, fáj, rosszul esik, kellemetlen érzések. Ezekkel szerintem ez egy ilyen, hát én spirituálisnak mondom, de végül is ez egy ilyen önfejlesztési utazás talán, hogy ezekkel úgy megbékél az ember, hogy meg tud-e békélni. És mindig ott a másik lehetőség, hogy nem akarok megbékélni, vagy nem akarok dolgozni magamon, vagy valami fájdalmam nehézsége van, hanem igazából pénzből meg tudom ezeket oldani. Mondok egy példát, mondjuk ki akarok tűnni, fontos, hogy az önértékelésem jó legyen. Hogy azt lássák mások, hogy én pontos ember vagyok, akkor dolgozhatok azon, hogy fontos ember legyek, vehetek egy nagy házat, egy nagyobb autót, megoszthatom pénzből, elmondhatom, hogy mennyit kerestek, reklámozhatom magamat. Ugye ez nyilván akár ellenszenves iskolák esetében, de tudom magamat így tuningolni. És ezzel kvázi egy ilyen tüneti kezelést tudok alkalmazni, hiszen a bennem lévő sérülés, nekem erre ilyen szempontból szükségem van, hogy én ezt nagyon kívánom, és hogy ez miből adódik, azon nem dolgoztam, csak a tünetet kezelem. És mindez addig működik, amíg valami nem fenyegeti az én felépített megoldásomat. Tehát hogyha én nekem fontos, hogy kitűnjek, és fontos ezért a karrieremet építem, a pénzemet, akkor sok pénzem van, akkor úgy adott pillanatban rendben érzem magam. De hogyha bármi elkezdi fenyegetni a munkahelyemet, nem elégedett velem a főnököm, akkor hirtelen ez a kártyavár, amit építünk kezd meginogni, és egyből jön egy stressz, hogy úristen, mi van, ha ezt elveszítem? Hiszen ehhez kötöttem az önértékelésemet. Mit fognak szólni az ismerőseim, hogyha holnap azt látják, hogy munkanélküliek lesznek, és ez egy ilyen nagyon, szerintem ezek ilyen ideiglenes megoldások, ami egyébként tény, hogy tud rövid távon segíteni, meg tud előre vinni, csak hosszútávon szerintem az, amit az Ádám is mondott, hogy ő ezt felismerte, hogy benne van egy ilyen kényszer és ezen ő elkezdett dolgozni, és ezt a kényszert szünteti meg magában, vagy mérsékli, vagy megtanulja jól használni. Mert egyébként pont múltkor beszélgettünk is erről, hogy volt, hogy bennem is van egy ilyen vágy egyébként, hogy kitűnjek, vagy hogy elismerést szerezzek. Ez nekem is fontos volt. És egyébként nem is biztos, hogy ezt ki kell irtani teljes mértékben, vagy a pénz iránti szeretetet, vagy vágyat. De hogy ezt kordában lehet tartani, és azt lehet mondani, hogy azért nem ez vagyok én. Én akkor is értékes ember vagyok, ha nincs ez az autóm, vagy nincs ez a házam, és most egy ilyen lelki nyugalommal is lehet kezelni azt, hogy nehéz helyzetben vagyok. Meg lehet tanulni ezeket a nehéz helyzeteket, nehéz érzéseket ezeket elfogadni, az élet részének tekinteni, és úgy már nem is olyan rosszak, nem is olyan félelmetesek. És valójában pont az ilyen tüneti kezelésekhez való ragaszkodás az, ami szerintem egyébként rabságba ejt, hiszen hiába valaki nagyon gazdag, meg sok pénze van, meg lehet, hogy híres. Hogyha neki ez belül nincsen kezelve, akkor ehhez így mindenáron ragaszkodni fog, és valójában nincs választási lehetősége, hogy most gondol egyet, és a sok pénzével inkább nem szegény megsegít, vagy elmegy önkénteskedni, vagy feladja az életét, mert neki fontos, hogy nyílás legyen, fontos, hogy körberajongják, és ezért valójában egyetlen életút van előtte, és ez pedig az, hogy nyomja tovább azt, amit elkezdett. Akkor is, ha egyébként lelkileg belebetegszünk, és megnézzük, hogy hány híresség, meg sztár, meg gazdag ember lesz öngyilkos, meg depresszióval. És ahogy te is mondod, az egyébként társadalmi probléma, hogy rengeteg ember küzd ilyen lelki problémákkal és próbálja megoldani egyébként ünnepi kezelésekkel. Láthatjuk, hogy egyébként ez nagyon magas szinteken sem megoldás. És igenis ez egy ilyen örökké tartó, ilyen taposómalom tud lenni. Szóval nekem az alapvetően a hozzáállásom, hogy a saját én érzelmi nehézségeimet, vagy hogyha ilyesmi igényem van, akkor azt megpróbálom magamat megérteni, magamban kezelni, és akár a nehéz helyzeteket is elfogadni, és akár a tényleg katasztrofális helyzetekkel is valamilyen szinten elfogadni, mint az élet része. És visszatérve az előbbi kérdésre, hogy mennyi pénz szükséges boldog élethez. Nyilván ez nagyon relatív, de minél inkább az ember minél több mindent képes elfogadni az életében, minél stabilabb szerintem lelkileg, érzelmileg, igazából annál kevesebb talán. Nagyon jó példa szerintem az ilyen buddhista munkákat ha megnézzük, hogy szinte nulla költésből, hogy mondjam, semmilyen kiszelíd mutató dologgal is azon dolgoznak, hogy boldogok legyenek és átfogadjanak dolgokat. Nyilván nem kell nekünk mongoloknak lenni, meg poroszoknak menni, de azért sok mindent lehet ebből tanulni, hogy mennyire nem a külvilág kell, hogy meghatározza azt, hogy mennyire vagyunk boldogok. Én például szoktam azon gondolkozni, hogy mi a legrosszabb, ami történhet, vagy mi lenne az a legalacsonyabb életszínvonal, ami mellett egyébként boldog lehetnék, de én azt gondolom, hogy viszonylag nagyon egyszerű életben is szerintem boldog tudnék lenni, akár egy vidéki tanyán lakva, nem tudom. Ha egyébként azt csinálom, amit szeretek. De ez lehet akár állattenyésztés is. Én szerintem abban is meg nem találni azt, amit szeretek csinálni. Úgy lehet, hogy óriási biznisz lenne belőle, de a lényeg, hogy nem tudom, hogyha ott havi 150-200 ezer forintból. Én egyébként Budapesten is megélek annyiból, szóval egy két főre. Gyerek nincs, úgyhogy erről nem tudok beszélni, de én azt mondom, hogy ez a 400 ezer forint, amit az Ádám mondott, az szerintem reális. A kutatások is azt mutatják egyébként, hogy nagyjából az átlagfizetés fölött valamivel addig még emeli a boldogsági szintet a többletbevétel, és utána már nem igazán. Szóval nagyjából ez a 400 ezer forint. Hozzáteszem, hogy mi például utazni utazunk, most nekünk még nincs gyerkőcünk, úgyhogy kicsit kihasználjuk a rendelkezésünkre álló lehetőségeket, és szeretünk utazni, de abszolút nem költünk erőn felül. A bevételeinkhez képest minimális pénzt költünk el utazásra, és amit küldtünk, ott is RBM-n foglalunk, összehasonlítjuk az árakat, és nekünk azért könnyű utazni, mert itthon is nem költünk fölösleges dolgokra, és igazából még ha drágább is külföldön élni, legtöbbször magunkra főzünk, egy csomót sétálunk, ingyenes dolgokat csinálunk, jól érezzük magunkat, hogy egy-két programra megyünk el, tehát nem az van, hogy elmegyünk, és el kell költeni a fizetésünket, hanem pont azért, mert alacsony büdzsén megélünk, az utazás se drága, nincsenek nagy igényeink, nem öt csillagos szálláslóban szállunk meg. És egyébként az utazást, azt én ott is azt gondolom, hogy nem leszek tőle sokkal boldogabb, vagy nem olyan dolog, amiről nehezemre esne szerintem lemondani. És hogyha nem tudom olyan helyzet jönne, hogy nem tudok utazni, nem gondolom, hogy boldogtalanabb lennék tőle például. Úgyhogy ez nekem egy ilyen plusz kiadás, ami egyébként miért ne? Mondjuk azon felül, amit egyébként a büdzsénkre költünk, de azt gondolom, hogy azt nagyon könnyen el tudnám engedni.
D.Zs. – Köszi szépen! Tök szuper, hogy erre is kitértél, hogy igazándiból oké, hogy most megteheted, hogy utazol, de nem érzed azt, hogy azért vagy boldog, mert most utazol. És szerintem ez azért is egy nagyon érdekes kérdés, mert ez talán a második ilyen klasszikus általános gondolkodásmódot jellemző dolog szokott lenni, hogy sok pénzt akarok keresni minden hónapban, hogy abból jó autóval járjak, meg jó házban lakjak, és egyébként utazni tudjak, és majd akkor boldog leszek, ha ezek a dolgok összejönnek. És nagyon-nagyon jó volt így hallgatni azt, amiket mondtatok, mert szerintem olyan nagyon nem is kell ehhez semmilyen összefoglaló, vagy semmilyen tanár bácsi és kiemelés, hogy mi a tanulság, mert egyszerűen csak átjött, hogy ti ezeket mind már megcsináltátok, vagy megcsinálhatnátok, de igazándiból nem éreztétek azt, hogy ebből bármi nemi boldogságotok fakadna. Úgyhogy köszi szépen, hogy ilyen őszintén megosztottatok mindent.
D.Zs. – Okés, menjünk tovább akkor a következő témánkra, meg kérdéskörünkre. Szerintetek kell-e az, hogy a párotok, feleségetek, barátnőtök is vállalkozó legyen. Mészáros Ádám, te mit gondolsz erről?
M.Á. – Hát, hogy szerintem nem. Nekem a feleségem nem külön vállalkozó. Neki az édesapja egyébként vállalkozó, tehát ilyen szempontból jobb gondolkodást hozott, tehát ugye azért így egy vállalkozásban így kell egyfajta gondolkodásmód, azt gondolom, tehát hogy eredményben gondolkodunk, nem abban, hogy valamit nagyon csináljunk, sokaknak eredmény legyen, vagy hogy felelősséget vállaljunk egy eredményért, például ezt ő így jobban hozta.
Úgyhogy nálunk úgy van, hogy a feleségem a vállalkozásunkban dolgozik, hol aktívabban, mikor a gyerekekkel, a gyerekek kicsik voltak, akkor persze nem, meg még a kezdetekkor sem, de hogy. Nálunk ő engem nagyon sokat segít és nagyon sokat köszönhetek neki. De ez leginkább szerintem egy ilyen női-férfi minőségben van jelen, hogy hát, hogy klasszikusan egy nő néha tud. Tehát, amikor a férfinak van egy ügye, és ezt még kapcsolódva is mondanám az előzőekhez, hogy ettől függetlenül, amiket az előbb beszéltünk, hogyha valaki így akar eredményeket, meg vannak céljai. Szerintem az nagyon fontos, hogy nem azt mondtuk, vagy nem azt mondjuk, meg nem azt mondom, hogy ne legyenek eredményeid, és én azt gondolom, hogy ez lehet, hogy meg fognak ostorozni. A férfi és a nő szerintem biológiailag nem egyforma, egyenjogú mindkét nem, de nem vagyunk egyformák, és így a működésünket egy kicsit mélyebben evolúciósan nézzük, akkor azt gondolom, hogy a férfi működésének kimondottan jellemzője, hogy kitűz valamit, meglát egy új területet, azt meg akarja szerezni, és boldognak érzi magát akkor, ha valamit megszerzett és vadászott. Na most nem akarok ilyet, mert nagyon sok nőnek is van ma ilyen érzése, sőt, nyilván ezek már nem ilyen tiszták, ezek, hogy férfi, meg női minőség, de hogy azért ilyet így látni kell, és nekem is mindig van, és szokták mondani, hogy a férfinak van egy ügye, és az mindig lehet valami, mindenkinek valamilyen ügye van. Akinek úgy tűnik, hogy nincs, ugye neki is van, tehát aki a helyi focicsapatnak szurkol, annak is van ügye. Aki horgászni szeret, annak is van ügye. Nekem is van az ügyem, amiért én dolgozom. Szóval, hogy mindig van egy ügyem, és nekem ebben nagyon sokat segített a Fanni, a feleségem, szóval, hogy mikor így elakadtam vagy elbizonytalanodtam, az egy nagyon-nagyon jó és jó támaszt jelentett. Van, aki nyilván egyedül is meg tudja csinálni, meg ügyes, úgyhogy így szerintem az nem kell, hogy ő is vállalkozó legyen, de szerintem így egy párkapcsolatnak, tehát a párválasztásnak az első számú alapelvének mondja a szakirodalom, és ez a fiatalok párválasztására igaz, tehát az első nagy igazinak a megtalálásánál, hogy az értékrendi azonosság nagyon-nagyon fontos. Mi például a feleségemmel, amikor ilyen tulajdonosi dolgokat beszélünk, hogy milyen irányba érdemes fejlődni, mit csináljunk, mihez van kedvünk, mi nagyon jól megértjük egymást, de mondjuk egymás mellett dolgozni, azt pont az idején mutattam meg, hogy a feleségem, ő szeret, ez is, meg ilyen kutatások is vannak erre, hogy a nők szeretnek, vagy akarnak jobban kapcsolódni, néha együttműködni. Én meg szeretek a dolgozószobámban egy kicsit jobban bezárkózni, egyedül lenni, tehát ebben a napi munkában nem annyira passzolunk mi pont így egymáshoz, de az, hogy ha bajban vagyok, akkor meghallgat és a meghallgatásával támogat, meg egyébként így élték azt, ami mondjuk nagyobb dolgokról közösen döntünk, ez így hasznos. Szerintem ennek az a lényege, hogy értékrendi azonosság van. Szerintem az a legfontosabb, mert minden más változik az életben, a problémák is, a külsőnk is, a nehézségek is, de az értékrendünkben azért, ha hasonlóan gondolkodunk, hasonlóan közülünk meg problémákkal, az egy megoldás. Úgyhogy mi így vagyunk, én azt gondolom, hogy nem kell, hogy vállalkozó legyen, de gondolkodásmódban szerintem jó, hogyha hasznosak vagyunk, vagy hasonlóak vagyunk.
D.Zs. – Köszönöm szépen. Másik Ádám?
Sz.Á. – Hát én nagyon-nagyon egyet tudok ezzel érteni, meg én, ahogy mondtad, ezeket a példákat nálatok. Szerintem nálunk ez tök ugyanígy van. Igazából most ugye, javaslom, vállalkozó, videó vágással, meg pótcsavarással is foglalkozik, de engem az, hogy vállalkozóvá vált, vagy vállalkozó alapvetően engem nem zavarna az sem, ha alkalmazott lenne. Nyilván megkönnyíti most az életünket egyébként, hogy ő is itthonról dolgozik, de alkalmazottként is dolgozhatna egyébként itthonról, de az utazások miatt könnyebb, hogy ő is mobilis. Ezt direkt alakítottuk így egyébként, tehát ezt leültünk erről beszélni, és ez egy tudatos döntés volt, hogy neki is érdemes lenne online munkát végeznie, de inkább, amit az Ádám is mondott, szerintem ez az értékrendbeli azonosság talán, hogy én nem is a vállalkozásban látom ezt, hanem inkább a pénzügyek terén, a pénzügyek kezelésében, hogyha én összejöttem volna egy olyan lánnyal, aki egyébként a pénzben, meg a luxus dolgokban keresi önmagát, meg úgy akarja megvalósítani magát, közben én meg azon számolgatok, hogy jövök ki 150 ezer forintból, meg hogy spóroljunk akár a ruházkodáson, az egy óriási ellentét lett volna. És ilyen szempontból nekem könnyű dolgom van, mert Biával nekünk ez az értékrendünk, ez abszolút egyezik, és ő is, amilyen minimalista, környezettudatos, és pénzügyileg tudatos szemléletmódot követ. Úgyhogy ez inkább egy ilyen közösségi kihívás. És mi ezt ilyen örömmel éljük meg, vagy legalábbis én nagyon, de szerintem ő is.
Még amikor kinézünk egy utat, vagy akár valamit, hogy lehet azt akár kisebb pénzből megoldani, szeretünk, akár elgyalogolunk, képesek vagyunk egy pár ezer forintos dologért elgyalogolni Pesten belül is, hogy használtan vegyük meg, mert a környezetet is óvjuk meg egyébként, olcsóbb is, és ez egy jó közös program, hogy elszolgálunk érte például. Na, hogy ez igazából szerintem sokkal fontosabb, mint az, hogy vállalkozó-e vagy alkalmazott-e. Nyilván az fontos szerintem, hogy megértsük egymást, vagy hogy a másiknak a dolgát, azt átlássuk, vagy értsük. Tehát, ha ő alkalmazott lenne, akkor nyilván én is kíváncsi lennék arra, hogy a munkahelyem történjék, és ezért nekem nagyon sokat segít stratégiai kérdésekben, az én elakadásomban, hogy merre menjek tovább, mi legyen a következő lépés. Ilyenkor mindig van egy kis melankolikus, lehangolt, életutamat vesztettem, érzésem, és olyankor egy ilyen 2-3 órás beszélgetés kilendít ebből. De ehhez kell nyilván az, hogy ismerje az én vállalkozásomat, legalábbis az ügyemet, a nagy miértemet, azt, hogy én milyen vagyok, mi a fontos számomra, és igazából ezeket pakoljuk olyankor helyre, hogy beszéljük át, és ebben nekem nagyon szép lovat segít. Szerintem ez nyilván visszafelé is igyekszem segíteni. Úgyhogy ez talán a legfontosabb, hogy értsük a másikat és támogassuk.
D.Zs. – Köszi szépen, tök szuper, ahogyan ezeket kifejtettétek, nagyon-nagyon hálás vagyok érte, tök jó volt hallgatni és tanulságos volt.
A következő témánk is egyben az utolsó kérdés, amit én nagyon-nagyon-nagyon szívesen feltennék nektek, és mindenképp szeretném, ha ezt hallanák majd a hallgatók is. Az az, hogy mennyit dolgoztok most egy napon, és ez hogy alakult akár a legelején, a legelején mennyit dolgoztatok, most mennyit dolgoztok, és mit gondoltok arról a nézetről, hogy sokat kell, meg keményen, meg szorgalmasan kell dolgozni. Kíváncsi vagyok, hogy itt mi az, ami bennetek megfogalmazódik gondolatként. Mészáros Ádám kezd mondjuk te. Figyelünk rád.
M.Á. – Jó. Én most úgy működöm, hogy ebédre én hazaérek, és az ebéd az most egy órakor van. Most nálunk is ugye homeofficce van, meg mi is amúgy is szabadon mozgunk, tehát otthon tudunk ebédelni, akkor a gyerekek is otthon vannak. És hogy mennyit dolgozom, az attól függ, hogy mikor tudom reggel elkezdeni. Mostanában olyan 7-8 óra környékére jutok át az irodában, és akkor együtt dolgozom jelenleg. Ez szerintem egy csúcs, ha mondhatom így, hogy ilyen keveset sikerül. Ezt a tavalyi évben vezettem be alaposan, és van is ennek előzménye. Én nagyon későn vettem észre azt, hogy van ez a kiégés nevű történet, aminek sok jele van, de azt már sokszor késő észrevenni. Tehát, hogy feszült vagy, ideges vagy, fáradt vagy, elégedetlenek veled otthon, nem vagy otthon, nem érzi jól magát melletted a feleséged, és hogy ez az egész honnan indul, tehát nekem a tavalyi évem szólt kimondottan erről, hogy ezt egyensúlyba hozzam, merthogy annyira könnyű abba belemenni. Tehát én nagyon-nagyon sokat dolgoztam. Tehát nem fáj a munka, ha mondhatom így. Szóval hogyha reggel, héttől este 10-ig, 11-ig kellett volna dolgozni, akkor tudtam. Nyilván ebben, amióta házasok vagyunk, a feleségemmel, ő mindig egy egészséges, tehát egy nővel törődni is kell, úgyhogy mindig jelezte, hogy hát azért ő is itt van, aztán onnantól, hogy a gyerekek jöttek, még több feladat volt, csak pont ebbe kerültem bele, ha mondhatom így, hogy az embernek ott van, hogy van egy nemes cél, amiért dolgozik, napi szinten több tucatnyi megkeresés jön, levelek, tényleg nehéz élethelyzetek, amire az ember úgy érzi, hogy ott kell lennie, és ha mondhatom így igent mond az ember a nemes célért, és ha mondhatom így be is csapja magát az ember, hogy én egy nemes célért dolgozom, és abba szabad, ha mondhatom így beledögleni. És valahol így ebben voltam, hogy segíteni mindenkinek minden áron, és aztán ez addig-addig volt, amíg. Tehát nagyon-nagyon-nagyon kifáradtam, feszült lettem, ideges lettem és akkor egyszer csak valahogy így felfedeztem, hogy húha, hát itt ebben változtatni kell. És itt a fő megoldás az, hogy az ember elkezd tudni nemet mondani. A munkára, a rengeteg projektre, a sok segítségre, és az elején nehéz, nehéz, hogy az ember nem valósít meg, annyi minden, pedig annyi jó ötlete van, nehéz, hogy nem segít mindenkinek, pedig annyian keresik. És nekem a tavalyi év szólt egyfajta helyreállításról, úgyhogy tavaly nagyon lekorlátoztam, volt, hogy tényleg naponta négy órát vagy három órát dolgoztam. Nekem nagyon sokat segített az Egyetlen dolog című könyv, és nem tudom, ki a szerzője, de van egy ilyen fókuszáló kérdés, hogy mi az az egyetlen dolog, amit, ha mondjuk, megvalósítasz az idei évben, akkor minden más feleslegessé válik. És akkor én a tavalyi évben ezt föltettem magamnak, kitűztem egy nagyon-nagyon fontos projektet.
Arra koncentráltam, kevesebb munkaidővel, és az a durva, hogy teljesen működött. És azért igyekszem most is így csinálni. Egyrészt, hogy van egy nagyon jó csapat mellettem. Ugye a Feleségek Klubjában is nagyon jó fej csapat van így a cégben is, csapatként dolgozunk, és erre a kettőre figyelek, hogy fókuszáltan azzal foglalkozzak, amivel énekel, és egyébként meg legyen egy olyan csapat mögöttem, akikre tudok számítani, és így tudom ezt a mostani dolgot így megcsinálni, hogy körülbelül ennyit dolgozom, nem könnyű egyébként, mert annyi dolgot meg lehet valósítani, így a marketing segítségével az interneten, és annyi emberhez el lehet jutni. Úgyhogy most így dolgozom, van olyan nap, amikor azt érzem, hogy de jó lett volna még csinálni valamit, de megtanultam nemet mondani. Egyébként meg én még szeretem azt egyébként, nekem is ez a szabadság amúgy nagyon fontos. Ha olyan van, hogy valami határidős, vagy most ki kell mennie valaminek, el kell készülnie, akkor megbeszélem otthon, és akkor többet dolgozom, viszont nagyon szeretek olyat is, hogy ma dolgozni kéne, de fogom magam, és ma kiveszek szabadságot. Nekem ez a játéktér így kell ebbe, és ezt nagyon örülök, hogy meg tudom csinálni. Úgyhogy így ennyit. Mostanában őszinte leszek, hogy egy kicsit frusztrál, hogy jó lenne megint egy kicsit többet dolgozni, mert annyi jó dolog van, de igyekszem nem beleesni még egyszer abba a hibába, amit tavaly kellett helyre lapátolni a magánéletünkben.
D.Zs. – Köszi szépen, hogy megosztottad ezt Ádám, tök szuper! Tehát akkor élő példája vagy annak, hogy nem kell szarrá dolgozni magunkat, tudunk magánéletet is megélni, és mellette lehet azért elég jelentős összegeket megkeresni, tehát nem muszáj azzal takaróznunk, hogy sok pénz kell a boldogsághoz, és hogyha sok pénzt akarunk, akkor ahhoz sokat kell dolgozni. Köszi szépen!
M.Á. – Köszönöm! párkapcsolati mediátor vagyok. Szóval, hogy. Ezt most megint úgy tudom mondani, hogy azért. Tehát, hogy fölépült valami körém. De amikor az ember építkezik, akkor szóval azt semmiképpen nem akarom üzenni, hogy hát jó, elég napi négy órát dolgozni és minden megoldódik. Szerintem vannak korszakok, amikor jobban meg lehet fogni, van, amikor kevésbé. Valahol talán itt az egyensúly, hogy megtaláljuk azt, hogy hogyan ne boruljon föl minden. Szerintem az így fontos, és most éppen ebben vagyok, de fenntartom a jogot magamnak, hogy amikor úgy alakul, akkor ha lesz kedvem, akkor ha lesz kedvem, akkor. Tehát, hogy szerintem így tényleg az a fontos, hogy legyen a szabadsága ebben az embereknek megint csak visszatérünk, hogy ha akarok, akkor dolgozzak. 14 órát, ha akarok, ha meg nem akarok, akkor ne kelljen. Van, ahol valahol ez a lényeg. Szóval, hogy volt olyan nyilván, amikor csak úgy tudtam a felszínen maradni vállalkozóként, hogy igenis bele kellett tenni a munkát, de azt sem akarom, még ha ennyit mondhatok, hogy én azért eléggé elhittem azt a mendemondát, hogy egy vállalkozónak éjjel-nappal kell dolgozni, és attól vállalkozó, hogy sokat dolgozik.
És erre, szóval ez egy jó igazolás volt arra, hogy sokat dolgozzak, de kevésbé eredményesen.
Szóval, hogyha az embernek nincs annyi ideje dolgozni, de az eredmény kell neki, akkor megtalálja a módját, hogy hogyan legyen eredményes, és azt hiszem, hogy talán ez a kulcs.
D.Zs. – Köszi szépen! Teljesen egyetértek minden szóval és gondolattal. Szendrey úr.
Sz.Á. – Na, hát én lehet, hogy elmesélném, hogy nekem ez hogy alakult.
Igazából én a főiskola során, amikor a főiskolára jártam, így nem nagyon voltam aktív, munkakeresésben, munka céljából. Ilyen diákmunkákat csináltam, de azokat is inkább csak 4 órában, de hébe-hóba. Aztán egyszer jött egy pénzügyi tanácsadó csapat, felvettek egy pénzügyi tanácsadó céghez és ott láttam meg először azt, hogy lenne értelme annak, amit csinálok, egyébként jól is lehetne vele keresni, és én abban megtaláltam, hogy végre valami jó csapattal csinálni. És én akkor eléggé ráálltam erre, és akkor dolgoztam egy napi 8-9 órát, de tökre élveztem. Aztán eljöttem ettől a pénzügyi tanácsadó cégtől, amikor megcsináltam a saját pénzügyi cégemet, akkor arra jöttem rá, hogy online hirdetésekkel mennyi ember él még, mennyi érdeklődést, végre igazi érdeklődőkkel tudok kapcsolatot felvenni, és nem csak a hideghívásokból, amiből kicsit már úgy kezdtem kiégni. És akkor abban az időben nagyon motivált voltam. Fiatal és motivált, és rá is értem, kvázi egész nap. Tehát ott a szüleimnél laktam, és akkor volt ott azért egy pár hónapom, fél évem, hogy tényleg azt csináljak, amit akarok, és az volt az életemben, amikor nem játékban, vagy hülyeséggel töltöttem, hanem ugyanazt az ilyen lendületet, amit korábban a hülyeségekbe tettem bele, azt beletettem egy értelmes dologba. És akkor én szerintem simán dolgoztam 10-12 órát naponta. De egyébként a kiégéstől nagyon messze voltam. Épp hogy az volt, hogy így kipattantam, hogy beüljek a gép elé és építsem, ahogy építek. Úgyhogy az egy jó időszak volt ilyen szempontból, de azért az hosszú távon valószínűleg nem lett volna fenntartva. És akkor elkezdett beindulni a vállalkozás, de én akkor már láttam, hogy egyébként ilyen több százezer forintos jutalékot be tudnék hozni, de én nagyon féltem akkor is. Talán én sem hittem el, hogy ez így működhetne, és valahogy úgy éreztem, hogy nekem még többet kéne tanulnom, és végül elmentem egy céghez alkalmazottként dolgozni, ami 175.000 forint, de mellette folytattam a vállalkozást, és akkor végül is nyolc órát dolgoztam a munkahelyemen, és mellette egy-két órát még otthon, de ez az egy-két óra ez úgy, hogy valamikor nem foglalkoztam vele, de valamikor meg négy-öt órát csak háromig otthon dolgoztam vele, tehát akkor azért mintha egy ilyen kis mellékállást csináltam, de ott is azt éreztem, hogy jó volt még a saját dolgommal foglalkozni munka után. Tehát nem volt olyan nagyon megterhelő. Bár nyilván ezt még a párom nem így látta, meg nyilván azért áldozatokkal járt, de így visszatekintve most azt mondom, hogy egy jó időszak volt, de ott azért sokat kellett dolgozni, sokat kellett dolgozni, sokat nem kellett, én akartam sokat dolgozni, és hát ezt tartottam 3-4 évig, amíg alkalmazottként dolgoztam. És amikor fölmondtam az online katapultnál, akkor iszonyatosan szabadnak éreztem magamat, és akkor volt az, hogy először tényleg csak a saját dolgomat csinálom, és kvázi nincs B-terv, nincs alkalmazotti jövedelem majd, amiből megélünk. A megtakarításaimhoz hozzányúlni. Kis cégemet kezdtem el, azzal kezdtem el foglalkozni, de ott is azt mondtam, hogy na, ne is közvetítsünk termékeket, mert jutalék, meg egyébként, tehát nem tudunk függetlenek lenni. Mindegy, a lényeg az, hogy ott is teljesen átváltozott. Modern, meg szűnt a bevétel. Na és akkor egyébként szinte megint csak nagyon motivált voltam, és nagyon-nagyon szabadnak is éreztem magam, de közben dolgozni is nagyon szerettem. És szerintem akkor is ilyen 7-8, lehet, hogy 10 órát is dolgoztunk naponta, de az egy nagyon érdekes tanulság volt egyébként a kalap útnál, hogy lemértük, hogy mérni kellett, hogy egy nap mennyit dolgozunk, és akkor ilyen timerrel, stopperrel mértük a nettó, az igazi munkát. És egy ilyen érdekes felismerés volt, hogy nyolc órát bent ültem a munkahelyen. De egyébként olyan öt és fél óránál följebb nem nagyon akart menni ez a számláló.
Úgy nagyon nehéz egyébként fókuszáltan beletolni egy nap, nem tudom, hat-hét óránál többet a munkába. És azért ez nekem egy nagy tanulság volt olyan szempontból, hogy én most le tudok ülök 8 órát a gép előtt, de egyébként ha csak nettó hatot tolok bele, akkor egyébként, hogyha leülnék 4 órát és akkor tényleg letolom a négy órát, akkor igazából olyan sokkal nem dolgoztam kevesebbet. Nem csináltam meg kevesebb munkát, mégis alig fele annyi időt töltöttem a munkával. Úgyhogy ez szerintem egy jó gondolat. Semmiképpen nem gondolom azt, hogy az lenne a menü, vagy az lenne a pontos, hogy ki mennyi munkát, mennyit ül a gép előtt, vagy mennyit dolgozik. Bennem is van egyébként ilyen kényszer, hogy igen, akkor leszek sikeres, ha sokat dolgozok, de én is ezt azért onnantól kezdve, hogy a saját dolgomat építettem, elkezdtem szépen így leadni és leépíteni, és megadni magamnak a teret, hogy ha nincs kedvem dolgozni, akkor nincs kedvem. És volt, hogy emlékszem, lementem a ház elé, és én nagyon szépen lassan sétáltam az utcán, és azon nevettem magam, hogy mit mondanak az emberek, milyen sétálgató gyerek ilyen rohadt lassan az utcán. És én baromira ráérek, és nyugodtan egy-két óra alatt körbesétáltam az épületemben. Tök jó érzés volt. Én megtehetem, hogy két órán keresztül battyogok és nagyon jó volt. Na mindegy, de a lényeg az az, hogy most egyébként úgy van a napirend, mert most már azért azt gondolom, sok dolgot kipróbáltam, és hát azért arra is rájöttem, hogy ha hosszú távon akarok valamit csinálni, akkor egy olyan napirendet érdemes kialakítani, ami egyébként az egészségemet is támogatja, meg egyébként benne van a mozgás, benne van a szociális élet, stb. Úgyhogy én reggelente, reggel berakom a mozgást, az edzést, meg nekünk ez egy ilyen rituálé, hogy közösen reggelizünk párommal, és egy órát kell még beszélgetnünk. És akkor úgy néz ki, hogy olyan 9 körül elmegyünk edzeni, 10-11-re végzünk. Ilyen 10-11 körül már azt szeretem, hogyha be tudok ülni dolgozni, és akkor egy ilyen egy-másfél óra alatt délelőtt letudom az általában e-mailekkel szoktam kezdeni, meg amíg muszáj, gyorsan meg kell csinálni, azt úgy be tudom. És akkor megebédelünk, az is egy órás szünet, és kettőtől még hatig, az meg egy ilyen komolyabb munka, meg valami, ami előremutató, vagy kreatívabb, vagy valami. És akkor ezzel egyébként ilyen nagyjából ez a napi 6 óra munka ez meg tud lenni. Most például a legutóbbi hónapban bevezettük azt, hogy egy héten csak négy napot dolgozunk, aztán ez nem biztos, hogy egyébként hosszú távon tartani fogjuk, de egyébként az is egy érdekes koncepció, amivel most mi kísérletezünk. De mi meg azt szoktuk csinálni, hogy egyébként a hétvégét valamikor elcseréljük, nem szombaton van hétvége. Szerdán is el tudunk menni, ahol kevesebb. Nincs akkora tömeg, ha például valami helyre akarunk menni, de nagyjából ez a napi 6 óra. És természetesen nekem is van olyan, hogy valamit meg kell gyorsan csinálni, meg akarom gyorsan csinálni, vagy egyszerűen csak kedvem van hozzá. Meg néha tényleg csak így elszalad az idő, hogy videózok, és akkor úgy elment egy nap, és lehet, hogy tényleg tíz órát dolgoztam, de mondjuk nem tűnik fel, de nagyjából én azt mondom, hogy ez a 6 óra, nettó, ami tényleg fókuszált munka. Én azt mondom, hogy az a legtöbb dologra úgy elég, hogy ez számomra egy fenntartható, egy jó munka. És igen, az elején. Az elején nekem többet beletettem. Egyrészt már nagyon lelkes voltam, és szerintem az tök jó volt. Aztán meg azért tettem bele többet, mert egyébként mellette alkalmazottként dolgoztam, de szerintem az is jól mutatja, hogy végül is ez egy kisvállalkozás volt és kezdő szinten volt, mégis munka mellett napi egy-két-három órában az tudott növekedni, az a cég tudott fejlődni. Ez egy három fős tisztség volt egyébként, ami egy egész jó jövedelmet biztosított a főállású, majdnem ugyanannyit, mint a főállású. Tehát az is azt mutatja, hogy egy kis cégként is egyébként napi három órával meg lehet csinálni egy vállalkozást. Aztán nyilván persze, amikor több időm lett és több munkát tettem bele, akkor sokkal nagyobb lett a fejlődés is, de szerintem azzal azért nagyon óvatosan kell bánni, hogy valaki túlvállalja magát, egy olyan életritmust, egy olyan rutint alakít ki, ami hosszú távon nem fenntartható, meg kiégéshez vezet, meg egészségügyileg nincs időm magamra, meg a kapcsolataimra, azzal szerintem többet tud veszíteni az ember, mint amennyi a másik oldalon?
D.Zs. – Köszi szépen Ádám, hogy ezt ilyen részletesen kifejtetted. Nagyon-nagyon érdekes volt hallgatni, meg tanulságos is, hogy mennyi mindent kipróbáltál és mi az, ami most működik neked. Azért összességében nálad is elmondhatjuk, hogy nem nevezhetnénk ezt ilyen embertelenül nagy és komoly munkabefektetésnek napi szinten, és nem ebből fakad a sikered, hogy rohadt sokat dolgozol.
Sz.Á. – Nem, sőt szerintem nagyon sokszor az van egyébként, hogy jön egy ötlet, rájövök, hogy Úristen, ez a világ legjobb ötlete, holnap azonnal összerakom, igazából egy hete már meg vele összerakom, kipróbálom, és mire a végére érek, így rájövök, hogy ez nem is olyan jó ötlet. Bekerül a fiókba, és igazából egyedül munkálkodik.
D.Zs. – Oké. Nagyon szépen köszönöm nektek ezt a mostani beszélgetést. Szerintem el is érkeztünk a végére, úgyhogy hálásan köszönöm, és tényleg nagyon-nagyon megtisztelő, hogy ennyire őszinték voltatok és ennyire a legőszintébb, legbelsőbb gondolataitokkal járultatok hozzá ehhez az első DO!ma show adáshoz. Úgyhogy nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek, hogy itt voltatok! Nekem nincs is több kérdésem most hozzátok még egyszer. Köszönöm szépen.
M.Á. – Én is köszönöm.
Sz.Á. – Köszönöm a meghívást, köszi.
D.Zs. – Köszönöm a hallgatóknak is a figyelmet! Jövünk hamarosan a következő részével a DO!ma show nak, addig is pedig hajrá és jó gondolkozást a ma hallottakhoz, mert szerintem sokaknak a valóságával, illetve azzal a valósággal, azzal a kultúrbörtönnel, Ádámnak a Szuperén könyvének a kifejezését használva, szóval nagyon sokaknak a környezetének a valóságával azért szembe ment szerintem mindaz, amit ma hallottatok. Akár arról, hogy mennyi pénz kell ahhoz, hogy igazán boldogok legyünk, akár arról, hogy mi is a boldogság, vagy akár a párkapcsolatunknak a kritériumairól, vagy arról, hogy a napi szintű munkamennyiség az hogy s mint kell hogy alakuljon az életünkben. Úgyhogy bízunk benne, hogy érdekes és elgondolkoztató volt, és köszönjük szépen, hogy itt voltatok!
M.Á. – Sziasztok!
Sz.Á. – Sziasztok!
