Alvállalkozói ajánlások a személyes tapasztalatom alapján

vállalkozói ajánlások
Alvállalkozó partnereket keresni egyáltalán nem könnyű feladat. Legtöbbször azért nem, mert a sikeres szakemberek nem igazán promótálják magukat, az esetek többségében jól el vannak látva munkával. Épp ezért igazán értékes az, amikor ajánlásból hozzájutsz pár kapcsolathoz, mert ezekből sülhet ki a legjobb együttműködés.
Olvasási idő: 10 perc

Akár most indul a vállalkozásod, akár már nagyobb, sikeres bizniszed van, alvállalkozókra szükséged lesz. Épp ezért jutott eszembe az ötlet, hogy összeszedjem azoknak a megbízható partnereknek a listáját, akikkel jómagam dolgoztam / dolgozom 2012 óta.

Ebben a cikkben megtalálod (szinte) az összes olyan személyes ajánlásomat, ahol az együttműködés pozitív és eredményes volt. A lista segítségével egyből olyan szakemberekhez tudsz majd fordulni, akik az alábbi jellemzőkkel bírnak:

  • szakmailag jó munkát végeznek
  • emberileg korrektek (és nem utolsó sorban jófejek is)
  • hatékonyan kommunikálnak, azaz lehet velük dolgozni
  • a legtöbben már minimum találkoztak a kisvállalkozói marketinggel, tehát nem fognak rád teljesen UFO-ként tekinteni

Tartalomjegyzék

Mielőtt belevágunk: nem tudok egyik partnerért sem kezességet vállalni

Mindjárt mutatom neked a listát, de előtte fontosnak tartom leszögezni: noha a partnerek egy részével dolgoztam (az első blokkban találod majd azokat, akikkel személyes tapasztalatom van) és eredményes volt az együttműködés, nem tudom garantálni, hogy neked is jó lesz a tapasztalatod.

Ezért kérlek légy tisztában vele, hogy az ajánlásom a legjobb szándékom ellenére sem garancia semmire. Ha az ismerkedési szakaszban bármi miatt úgy érzed, neked mégsem fog működni az illetővel, akkor nyugodtan keress mást. Ne ragaszkodj vakon valakihez csak azért, mert én ajánlottam.

Határozd meg a saját igényeidet és minimum kritériumaidat! Ha nem működik köztetek a kémia az elején, akkor inkább válassz mást, mert később sem lesz jobb.

Alvállalkozó partnerek, akikkel személyes kapcsolatom volt és ajánlom őket

Weboldal készítés

Gaál Melinda – produkton.hu

Melinda készítette az UVF programom értékesítési oldalának a grafikáját és weboldalas összekattintgatását is, nagyon elégedett vagyok vele. Alázatos, jófej és külön öröm, hogy egyszerre tud grafikát és weboldalt készíteni.

Pálffy Magdi – palffymagdi.hu

Magdi nagyon igényes weboldalakat készít és jóideig a DO! marketing Klub egyik oszlopos tagja volt. 🙂 Jó szívvel ajánlom, ha figyelmes, határidőket betartó, ízléses partnert keresel. Nyugodtan nézd meg a weboldalát, sok hasznos tartalmat is fogsz találni rajta.

Sajti Károly / Molnár Alexandra – jobbkezem.hu

Sajti Károly és Molnár Alexandra még az Online Katapultos időkben került először a látómezőmbe, majd utána egy másik projekt keretében dolgoztunk közösen. Személyesen Alexandrával dolgoztam, aki mindig gyorsan és precízen segített a honlapkészítési feladatokban.

Gots Balázs – goldfunnel.hu

Balázzsal az Online Katapultnál dolgoztunk együtt, innen a részletes ismeretség. Nagyon jó szakember és emellett kiemelkedő értékrenddel bíró személy. Noha már egy ideje nem volt közös projektünk, úgy gondolom nem fogsz benne csalódni.

Arra viszont számíts, hogy eléggé tele van, tehát nem biztos, hogy azonnal rendelkezésedre tud állni.

Kovács Szilvia – marketingfolyamat.hu

Kovács Szilvivel elég régóta tartom a kapcsolatot, pár alkalommal érintőlegesen dolgoztunk közösen bizonyos projektekben. Nagyon kedves és empatikus személynek tartom, s a szakmai referenciái is magukért beszélnek. Ha fontos neked az, hogy jó legyen a kémia közted és a partnered között, akkor Szilvi egy erős választás lehet.

Kriston Gábor – dxlabz.hu

Gábor személyes konzultációra jelentkezett hozzám, így kerültem kapcsolatba vele. A tanácsadás során egy szakmailag egyedülállóan felkészült, stabil értékrenddel rendelkező korrekt személyt ismerhettem meg benne.

Csapatával elsősorban egyedi weboldalak készítésével és gyorsabbá tételével foglalkoznak. Nekem is segített Gábor a domarketing.hu sebességoptimalizálásában.

Sőt! Amikor a Klub nyitókampányában behalt az eredeti tárhely, Gábor hatalmas erőfeszítések árán, 24 óra alatt átköltöztette egy sokkal gyorsabb, jobb tárhelyre a weboldalt. Nagyon elégedett voltam a közös munkával, jó szívvel ajánlom!

Keleti István – webreform.hu

István is elvégezte kivitelezőként az Új Vevők Futószalagon Megvalósító Programunkat, majd elindult szabadúszó weboldalkészítőként, marketingesként a piacon.

Ha szorgalmat, tenni akarást és alázatot keresel egy kivitelezőben – megfizethető árcédulával együtt -, akkor István lesz a Te embered.

E-mail marketing

Pass Balázs – passbalazs.hu

Balázs elvégezte kivitelezőként az Új Vevők Futószalagon Megvalósító Programunkat, így ha minket követsz, vele is egy nyelvet tudsz majd beszélni. 🙂

Értékesítési email kampányok írásával, email marketing rendszerek felépítésével és listaépítéssel foglalkozik.

Kardos Péter

E-mail marketing- és online értékesítési rendszerek automatizálásával foglalkozik Péter. Sapi mellett napi szinten dolgozik MailerLite, ActiveCampaign, Listamester és Mailchimp rendszerekkel, így széles körűen tud segítségére lenni azoknak, akik e-mail listát szeretnének építeni, vásárlói elégedettséget szeretnének mérni, vagy éppen vissza szeretnék fordítani a kosárelhagyóikat. 
Jelenleg még nincs weboldala, ezért telefonon lehet elérni: +36204442262

Marketing automatizálás (SalesAutopilot)

Harmat Ákos – harmatakos.hu

Harmat Ákos éveken keresztül volt a SalesAutopilot trénere, Ő tartotta a hivatalos SAPI élő tréningeket. Egy ideje SAPI kivitelezőként és oktatóként dolgozik, így bátran fordulhatsz hozzá ha rendszerépítési kérdésed van vagy azt szeretnéd, hogy valaki konkrétan felépítse SAPI-ban a rendszeredet.

Kovács Szilvia – marketingfolyamat.hu

Szilvi nem csak weboldalakat, hanem SalesAutopilotos rendszereket is épít. Olyan cégeknek dolgozott már, mint a Gerilla Önéletrajz, az Allencarr Magyarország, Gál Beáta, SalesAutopilot, DagadtKöcsög (Moós Gergely, keress rá!).

Dakio Sandrine – sapirendszerek.hu

Sandrine készítette nekem a DO! marketing Klubhoz készült időpontfoglalási rendszert. Nagyon jó volt vele a közös munka, még egy videót is kaptam a rendszer használatáról és működéséről. Gyorsan és precízen dolgozott, amivel nagyon elégedett voltam.

Ha SalesAutopilotos rendszerekről van szó, akkor jó szívvel tudom ajánlani számodra Sandrinet. A vele történő közös munkának előnye lehet az, hogy tudtommal tud programozni is Sandrine, ami nem jellemző a listán található többi partnerre. Tehát ha bármi bonyolultabb, egyedi fejlesztést igénylő dolgot szeretnél megvalósítani, akkor Sandrinenal egy füst alatt el tudod intézni. És ezt szeretni fogod majd. 😉

Sajti Károly / Molnár Alexandra – jobbkezem.hu

Sajti Károly és Molnár Alexandra SAPI rendszerépítést is vállal, ezzel kapcsolatban is nyugodtan fordulhatsz hozzájuk.

Gots Balázs – goldfunnel.hu

Balázs sem csak weboldalkészítéssel foglalkozik, SalesAutopilot rendszereket is bízhatsz rá. Az Online Katapult rendszereinek többségét Ő építette fel, így tapasztalata van előfizetéses rendszer, egy kattintásos upsell és gyakorlatilag minden téren, amit az Online Katapulttól anno láthattál.

Gere Tamás – onlinerobotpilota.hu

Tamás az Online Katapultos időkben lett az ügyfelünk, méghozzá az egyik legszorgalmasabb! Nagyon sokat tanult – nem csak tőlünk, Magyarországon szinte mindenkitől – és így otthagyta az állását, hogy vállalkozó legyen. Jelenleg technikai szakemberként segít más vállalkozókat.

A weboldalán részletesen is megismerheted azt, hogy miben tud neked segíteni:

  • SalesAutopilot VIP oktatás (egyénileg, akár személyesen, akár távmunkában)
  • SalesAutopilot rendszerépítés
  • SalesAutopilot egyedi modulok
  • SalesAutopilot és Booked4Us időpontfoglalási rendszer

Szövegírás

Szél Felícia – feliciamegirja.hu

Felíciát a Brand Birds közösségéből ismerem és kifejezetten szimpatikus mind az emberi, mind a szakmai értékrendje. Ha szövegírót keresel a bemutatkozó szöveged, cikkeid, weboldalad tartalmának létrehozásához, akkor fordulj hozzá bizalommal.

Szalai Rita – empresa.hu

Szalai Ritával a DO! marketing indulásakor dolgoztam közösen, többféle feladaton. Rita segített nekem el- és előkészíteni szakmai cikkeket, értékesítési oldalt és egyéb adminisztratív teendőkben is nagyon értékes segítségem volt (és az is a mai napig).

Elsősorban Rita azt kérte, hogy webshopos ügyfelek esetében ajánljam szövegírási feladatokra, így ha esetleg érdekelt vagy az e-kereskedelemben, akkor vedd fel vele a kapcsolatot bátran!

Facebook hirdetések kezelése

Balogh Dávid – boommarketing.hu

Balogh Dávid csapata szuper referenciákkal rendelkezik és ha már csak a weboldalukat megnézed, átjön a profizmusok. Mindenképp dolgoznék velük Facebook hirdetések tekintetében

Google Ads fiókkezelés

Kasza László – adskezeles.hu

László Google Ads kampányok készítésével és optimalizálásával foglalkozó ügynökséget vezet, ők a napi 1000 Ft-os költségkeretű Google Ads kampányok szakértői.

Személyes vélemény: akkor lehet neked kiemelkedő választás László és csapata, ha helyi vállalkozásod van (pl. fodrász, nyelviskola, villanyszerelés stb.) vagy valamilyen webshopod van.

Márkaépítés

Mészáros Róbert – brandbirds.hu

Robival már több alkalommal is konzultáltam:

  • segített az Online Katapult harmadik könyvének megjelenésekor
  • folyamatosan tanácsokkal látott el a DO! marketing indításakor
  • azóta pedig gyakran négyszemközti mastermindokat tartunk, ahol segítjük egymás vállalkozását

Az évek során egyre mélyebben sikerült megismernem Robit és egy csodálatos emberre bukkantam. Mindig igyekszem tanulni tőle az élet élvezete és egyszerűsége kapcsán. Noha ez talán nem szempont üzleti döntéseknél, de ha a közelében leszel, biztos, hogy feltöltődve távozol tőle. 😉

Ha a márkáddal kapcsolatos kérdésed van, akkor jó szívvel ajánlom, hogy fordulj Robihoz!

Videó rögzítés / stúdióbérlés

Szűcs János – videokommando.hu

János volt szinte az összes Online Katapultos rendezvény videós partnere, Ő rögzítette, majd vágta készre az előadások felvételét. Kedveltem a vele való közös munkát, mert mindig megbízható partnerként teljesítette a vállalt ígéreteket.

Noha magam nem vettem még igénybe tőle stúdióbérlési szolgáltatást, tudtommal abban is segítségedre tud lenni.

Videó szerkesztés

Budai Gábor – Budaivideo

Gábor csinálja a videós hirdetéseink jelentős részét. A logózás, feliratkozás, arculattal ellátott videók mellett a videós anyagok színkorrekciójában és a hangtechnikai hibák javításában / tompításában is nagy segítséged lehet. Ezek mellett pedig komolyabb, profibb videókat is szívesen vállal, és nagy lelkesedéssel készíti el őket.

Például ezt is Gábor készítette:

Fotózás / stúdióbérlés

Welczenbach Tamás – wtamas.hu

Tamás nem csak kedves ügyfelem, hanem megbízható alvállalkozó partnerem is egyszerre. Ő készítette a DO! marketing új arculatához rólam a képeket (a főoldalon találsz egy fotót, illetve a DO! marketing Klub értékesítési oldalán még párat) és nála vettem fel pár előadásomnak a videóját is.

Tamás fotózásban, videózásban és stúdióbérlésben is segítségedre lehet – fordulj hozzá bizalommal!

Millok Tamás – fotomillok.hu

Millok Tamás az Online Katapult rendezvényeit fotózta és teljesen elégedett voltam a közös munkánkkal. Megbízható, a vállalásokat teljes mértékig teljesítő szakemberként ismertem meg. Keresd fel bátran!

Grafikai munkák

Varga Bertold – landing24.hu

Bertold készítette a Több bevétel, kevesebb stressz című könyv értékesítési oldalának a grafikai tervét. Ekkor dolgoztam vele először és nagyon szerettem a közös munkát. Utána másodjára a DO! marketing Klub értékesítési oldalának a tervén dolgoztunk együtt, ott néhány változtatást és egy kis frissességet kértem tőle. Szintén elégedett voltam az eredménnyel, így biztosan Őt fogom megkeresni legközelebb is.

Bertoldot elsősorban landingek grafikai tervezéséhez ajánlom, de természetesen más munkával is megkeresheted és biztosan visszajelez, hogy elvállalja-e.

Szabó Szilárd – erdirajzok@gmail.com

Ezt is Szikla készítette.

Szilárd az Online Katapult fizikai kiadványainak az illusztrációját, illetve tördelési, szerkesztési feladatait készítette. Ha láttál Katapultos dolgokat, akkor biztosan rémlenek még a figurák. 😉 Ezeket mind Szikla (Szilárd beceneve) készítette és imádtam őket mindig!

Csak annyi volt a feladatom, hogy leírjam Sziklának mit akarok látni és aztán jellemzően elsőre, max másodjára visszakaptam a rajzolt figurát pont úgy, ahogy kértem.

Szilárd azóta több ügyfélnek is készített ilyen rajzos illusztrációt, könyvet és egyéb fizikai kiadványt. Bátran keresd fel ilyen jellegű közös munkáért.

Ha Szikláékkal dolgozol együtt, akkor további előny, hogy teljes nyomdai tevékenységet is tudnak neked vállalni. Szórólapok, füzetek, könyvek, bármi ami nyomda, azt csinálják. S ha jól tudom, különböző reklámeszközökkel is foglalkoznak még, például toll, bögre, póló, karkötő stb.

Gazdig Bence – gazduig.hu

Bence és csapata készítette a DO! Marketing Klub mostani új tananyagainak borító fotóit. Nagyon elégedett voltam velük.

Miklós Enikő – kraftdesign.hu

Habár Enikő készítette el a DO!ma Show logóit és a mockupjait, a webdesign és a frontend fejlesztés is a portfóliója része, így akár egy teljes grafikai anyagot is kérhetsz tőle a honlapodtól kezdve az arculatod megtervezésig. Azért dolgozik, hogy a modern technika eszközeivel felvértezve vállalkozásoknak segítsen a természetes értékeik felismerésében és a vizuális megjelenésük kialakításában. Munkája során pedig szintén nagy figyelmet fordít a fenntartható fejlődésre, ezért ha te is szíveden viseled a környezettudatosságot, bátran ajánlom Enikőt.

VADAMEDIA – vadamedia.hu

Schilling Pali csinálta a DO! marketing első arculatát és a főoldal tervét. Jó velük dolgozni, szívesen ajánljuk Őket.

Nyomdai kivitelezés

Kvadrát Print – andras.banati@kvadratprint.hu

Bánáti András és Bánáti Tamás segítségével készült a Kvadrát Printnél az összes Online Katapultos könyv. Még Pongor-Juhász Attila csapata ajánlotta őket és nagyon-nagyon elégedettek voltunk mindig a közös munkával.

Messze a legversenyképesebb ajánlatot adták, s a leszállított könyvekben egyszer sem találtunk kivetnivalót. Jó szívvel ajánlom őket könyvnyomtatáshoz. (És valószínűleg mást is vállalnak.)

Szabó Szilárd – erdirajzok@gmail.com

Ahogy fent említettem, Szilárdékhoz is lehet fordulni nyomdai tevékenységek kapcsán. Jellemzően a digitális, kisebb példányszámú feladatokban fordulok hozzájuk. Mindig nagyon pontos és precíz segítséget kapok, imádok Szilárddal és Gabival dolgozni.

Reklám dekor (sajtófal, rollup stb.)

Displayház – displayhaz.hu

A Displayház csapatától több offline reklámeszközt is vásároltunk még az Online Katapultos időkben és megfelelő volt a minőség. Gyorsan és segítőkészen állnak rendelkezésre, így őket is tudom jó szívvel ajánlani.

Szabó Szilárd – erdirajzok@gmail.com

Szilárdék is tudnak segíteni bármilyen reklámeszköz vagy dekor elkészítésében, hozzájuk is fordulhatsz bizalommal. Tőlük vásároltunk már karkötőt, tollat, rollupot – elég sok mindent. 🙂

Letmicro – letmicro.com

A Letmicro csaptától bögrét és pólót vásároltunk, mindkét esetben pozitív volt a tapasztalat. Versenyképesek az árak és gyorsan gyártanak. Bögréből nem érdemes a legolcsóbb ezer forintosat választani, mert annak a minősége kérdőjeles. Futáros, bélelt szállítás mellett is több darab összetört. A drágább bögrék esetében nem tapasztaltunk jelentős mennyiségű összetört bögrét.

Nyilvános beszéd tréner

Lippner Tamás – sellandspeak.com

Tamás készített fel az egyik Marketing Fesztiválos előadásomra, ami kifejezetten jól sikerült. Jó érzés volt azzal a magabiztossággal színpadra állni, hogy még az apróságokra is oda tudok figyelni és igazi élménnyé tudom tenni az előadást.

Tamással ezen kívül is dolgoztam pár alkalommal, személyesen segített előadástechnikában fejlődni. Olyan finomságokat tanított, amelyeket azóta is alkalmazok és minden más előadón kiszúrok.

Bolya Imre – karizmatikuseloado.hu

Bolya Imrét Mészáros Róberten keresztül ismertem meg. Robi pár évvel ezelőtt szervezett egy Brandezvény nevű élő konferenciát, ahova meghívott előadónak. Az esemény előadói számára egy külön felkészítő tréninget tartott Bolya Imre, összeszedve a leggyakoribb előadástechnikai hibákat.

Elég gyorsan megkedveltem Imrét, ugyanis az általa tartott tréning nagyon gyakorlatias volt: hemzsegett a konkrétumoktól, amiket már “elméletben hallva” is be tudtál építeni a következő előadásodba. S minderre még rájött egy élő gyakorlási lehetőség, ahol egymás pár perces beszédét elemeztük ki – természetesen Imi professzionális visszajelzésével együtt.

Logisztikai partner / csomagküldés kiszervezve

Webshopiroda – webshopiroda.hu

Dublinszki László és csapata nagyon sokat segített még az Online Katapultos időkben és mindig elégedettek voltunk a közös munkával. A Webshopiroda kiszervezett csomagküldéssel foglalkozik. Elküldöd hozzájuk az árukészletedet és Ők egy csomagonkénti díjért cserébe intézik az összes adminisztratív teendőt.

Szerintem ez egy életmentő szolgáltatás, ráadásul gazdaságilag szinte semmibe sem kerül. Ennek az az oka, hogy a Webshopiroda jelentősen olcsóbb árakat kap a futárszolgálatoktól, amit továbbad árelőnyként neked, ha szerződsz velük. Így ha direktben a GLS-sel dolgozol kisebb csomagszámmal, kb. 1300 Ft + ÁFA egy csomagküldés díja. A Webshopirodán keresztül meg mondjuk 700 Ft. Erre csomagonként rájön nagyjából még 700 Ft + ÁFA, amiért intézik a csomagolást és admin dolgokat Laciék. Végeredményében minimális díjjal kerül neked többe a csomagküldés, viszont nincs vele egyetlen percnyi melód sem.

Van ennél könnyebben eladható biznisz?! 🙂

Rendezvényszervezés

Schilling Zsuzsa – jadeevent.hu

Zsuzsával már 3 db rendezvényt is szerveztünk közösen és mindig nagy biztonság volt a jelenléte. Mindent összefog, intézi az összes adminisztratív terhet, kapcsolatot tart a különböző mozgó alkatrészek és emberek közt. Jó szívvel ajánlom, mint rendezvényszervező, mert a precizitása, munkabírása és kapcsolatai bőőőven ki fognak fizetődni! Ma már biztosan nem vágnék bele egyedül semmilyen rendezvényszervezésbe. 😉

Rendezvénytechnika

Balázs Dávid – et-s.hu

Dávidot Zsuzsa ajánlására ismertük meg és nem kellett csalódnunk a rendezvények kapcsán. Hangtechnikában, fénytechnikában, színpadtechnikában és spéci vetítéstechnikában bátran fordulhatsz hozzá. Nagyon profin és megbízhatóan teljesített minden vállalást és a végeredmény is gyönyörű volt minden alkalommal!

Például ezt is Dávidék hozták össze:

Ügyvéd / adatvédelmi szakértő (GDPR)

Pozsgay Péter – drpozsgaypeter.hu

Péter egy ideig mind ügyvédként, mind adatvédelmi szakértőként (GDPR) segített engem. Bátran fordulj hozzá, ha ügyvédet vagy GDPR-ral kapcsolatos segítséget keresel.

Virtuális Asszisztens

Lukáts Andrea – azadminisztrator.hu

Andrea cége virtuális asszisztensek közvetítésével foglalkozik, így minden adminisztratív teendő kiszervezésében fordulhatsz hozzá. Ráadásul a weboldaluk alapján már szövegírással és honlapkészítéssel is foglalkoznak, így bizonyos esetekben ez is megfontolandó lehet.

Kivitelezők / partnerek, akikkel még nem volt személyes kapcsolatom, de szükség esetén lehet, hogy felkeresném őket

Az összes fent említett névvel valamilyen személyes kapcsolatom volt, ami alapján jó szívvel ajánlom őket. Azonban tudom jól, hogy sajnos a lista nem teljes, illetőleg sokan tele vannak. Ezért mindenképp szerettem volna egy fokkal bővebb lehetőséget nyújtani, hogy meg tudd találni a számodra megfelelő partnert.

Összegyűjtöttem még néhány nevet, akikhez saját magam is fordulnék ha az élet úgy hozza. Velük még nem igazán van kapcsolatom, de rajta vannak a “shortlistemen”, ami alapján elindulnék. Mivel semmit nem tudok róluk, így ez csak egy gyors felsorolási lista lesz. Nézd meg őket részletesebben, ha érdekesek lehetnek számodra.

Szerző:

Domán Zsolt

Domán Zsolt

Hello, Domán Zsolt vagyok, a DO! marketing alapítója. Az a mottóm, hogy magyar mikro- és kisvállalkozóként nem az számít, mit tudsz, hanem mit csinálsz a marketingben. Az üzleti eredményeid, az első vásárlóid csak a megvalósításból fognak jönni és én ebben segítelek. Megmutatom, miként szerezz vevőt az interneten!

Kérdésed van?

Akkor nyugodtan tedd fel a DO! marketing Klub előfizetők zárt Facebook csoportjában ide kattintva. Ott minden kérdésre igyekszem válaszolni legkésőbb 2 munkanapon belül. :)

Azért is kényelmesebb a Klubtagok csoportjában kérdezned, mert így nem csak tőlem kapsz segítséget, hanem a tagok tapasztalatát is ki tudod majd használni. Várom a kérdéseidet!

Navigáció

Keresés

Ha az oldalon található cikkek közt szeretnél keresni:

Követsz már Facebookon vagy Instán?

A közösségi média oldalaimon folyamatosan értékes tartalmakat olvashatsz, kattints a “Tetszik az oldal” gombra vagy az ikonokra:

Instagram jöhet? :)

Az Insta sztorijaimban nagyrészt egyedi tartalom van, amit máshol nem láthatsz. Kövess Instán is, katt a fekete ikonra!