Veronika már két programunkat is végigcsinálta, az elsőt még az online marketingben zöldfülűként kezdte el, mára pedig ott tart, hogy 50%-kal nőtt a forgalmuk a megelőző évhez képest!
50% nem rossz pénz, főleg egy olyan bizniszben, ami erősen helyhez kötött, hiszen Pestről vagy Debrecenből nem fogják Makóig vinni az emberek a szőnyegeiket egy jó kis tisztításért.
Dr. Szilágyi-Németh Lilla
Szilágyi-Németh Lilla, a PénzügyesAnyu alapítója már havi 1M+ jutalékot tud szerezni pénzügyi tanácsadóként, gond nélkül.
Ráadásul eddig megtartott 7 webinárjából már most közel 5 milliós bevétele van, a webinár résztvevőinek pedig harmada-fele azonnal kér tőle egy konzultációt.
Zsilák Judit
Zsilák Judit, a MyFaceYoga alapítója több, mint 9 milliós bevételt ért el 6 webinárjával, de itt nem állt meg, mert márciusban csinált egy kihívást is, ami elképesztő eredményekkel zárult:
150.000 Ft hirdetési költségből 240 eladást és közel 4,5 millió forintot profitált, miközben megküzdött magával minden egyes kiküldött levélnél.
Simon Angéla
Simon Angéla, gödöllői Kriston Intim Torna tréner elérte azt, amit az évek során még soha senkinél nem láttam. Egyetlen kihívással elérte, hogy annyian akarjanak vele élőben tornázni, amit már a Zoom legmagasabb csomagja sem bírt el.
Anzsi profi módon építette fel azt, hogy napokon keresztül folyamatosan 800-1000 ember figyeljen rá, és az erre épített kampányában sikerült is tarolnia: 2,5 millió forintos profitot sikerült realizálnia.