Jelentkezz a Milliók Futószalagon Díjra

Ünnepeld meg a kitartásod!

Határidő: október 16. 12:00!

nap
óra
perc
másodperc

Mit kell tenned ahhoz, hogy te is ilyen díjat kapj?

Az a vágyunk, hogy meghonosítsuk itthon is azt a szokást, hogy együtt ünnepeljük a vállalkozói sikereket, egymást motiválva, bátorítva, erős szakmai kötelékeket létrehozva.

Az elmúlt 3 novemberi Marketing Évtervező Táborban (2022, 2023, 2024) már több mint 60+ díjat osztottunk ki, és későbbiekben szeretnénk évről évre minél több vállalkozónak kiosztani ezeket a díjakat, hiszen ez azt jelenti, hogy egyre többen értek el sikereket a közös munkánk hatására.

Ez egy közös siker, amit most szeretnénk veled ünnepelni.

Ha úgy érzed, hogy 2025 során a DO!marketing csapatától tanult stratégiák nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a céged legalább nettó 5 millió forint bevételre tegyen szert, akkor jelentkezz a díjadért! 

bevétel növekedést segítettünk elő
+ Ft

Leszel te a következő, akinek díjat osztunk?

Év
+ 1
Vállalkozó
+ 1
kiosztott díj
1

Még ennyi ideig tudsz jelentkezni:

nap
óra
perc
másodperc

Vedd át a díjadat élőben november 12-13-án, a Vevőszerző Fesztiválon!

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.